The Weaponizer 1 - Baraka vs. Cage

Ugye mindenki tudja, hogy mi a gáz a hollywoodi filmekkel? Mármint azon kívül, hogy lassan csak a karakterek neveit kell kicserélni bennük, meg átírni a kicsit párbeszédeket, mert mindenhol egy benga nagy égi tornádó kapu a mcguffin?
Meg nem is arra gondolok, hogy lassan már feleslegesek lesznek az igazi színészek, mert mo-cappel megcsinálnak mindent. Fejlődik a technika, használják ki.
Sokkal inkább a narratíva témájával kapcsolatos a kis elméleti kérdésem.
Lehet berzenkedni meg savazni, hogy "nézd má' a nagypofájú filmsztár okoskodni akar". Csak nyugodtan. A kérdésemre a válasz még így sem annyira kényelmes.
Szóval ugye adott a pillanat, amikor sikerül legyűrni a genyó főgenyát vagy minden hátráltató tényező ellenére egymásié lesznek a szerelmesek, vagy leküzdve minden akadályt (és a járókeretet jelentette hátrányt) a hetven és a halál között tengődő Rocky kiüti az aktuális ellenfelét. Minden szép és jó, tök pozitív a végkicsengése a dolgoknak és kapod a képedbe a vége főcímet, meg a stáblistás jelenetet.
Az, hogy utána mi történik a karakterekkel már más kérdés. Vagy meghagyják a folytatásra mellékszálnak, vagy ha bukta volt a film, akkor nem tudod meg.
A lényeg az, hogy jól zárják le a sztorit.
Nos az ember azt hihetné, hogy egy olyan világrengető esemény, mint Shinnok seggének totális és megalázó mértékű atomokra rúgása volt, egy kicsit megváltoztatja az ember gondolkodását. Felengedsz és hagyod a pillanatnyi eufóriát eluralkodni a lelkeden, hogy végre legyen egy kis örömöd.
De úgy tűnik, hogy csak a családban csak a Cage ág az, aki erre képes hosszabb távon.
Sonya ugyan kivett néhány napnyi pihenőt, hogy velünk legyen és jól is éreztük magunkat minden gondról elfeledkezve, de amint lejárt a szabija egyből visszakapcsolt T-X üzemmódba és a meló megint központi téma lett.
Szóval ennyit a nagy boldog családi újraegyesülésről.
Nem úgy megy az, ahogy Johnnyka azt elképzeli. Sokkal többet kell dolgozni majd a dolgon.
Hogy teljes legyen a kép "Moctezuma" is szólt a Z'unkahrahból, hogy kellene egy kis segítség.
Valahogy valaki átjuttatott egy jelentősebb fegyverszállítmányt a Külső Világba és ez természetesen nem Dzsingisz kezében kötött ki, ami kicsit zavarja a császári udvartartást.
Van is tippem, hogy melyik terminátor-imitátor volt ludas a dologban, de egyrészt nem is dolgom kipüfölni belőle a választ, másrészt meg fog a franc vesződni ennyi engedély megszerzéséhez, csak hogy egy olyan pofával kerüljek egy légtérbe, aki már Seggszag szigete óta ezért nyomja rám a durcát, mert "elvittem az orra elől" Sonyát.
Mondanám, hogy nőjön már fel, de ha huszonöt év alatt nem jött rá arra, hogy úgy nem fog zsákolni, ha csak húzogatja a lányok "haját", akkor nincs miről beszélni.
Van egy tippem, hogy miért én lettem az eset kivizsgálására küldött osztag parancsnoka. Igazából elég egyértelmű, főleg annak a fényében, hogy alapvetően nem én vagyok a legideálisabb jelölt erre a feladatra.
Ám legyen, nem vitatkozom, de nagyon remélem, hogy ez a nő egyszer végre hallgat a szívére az esze helyett.
A bakák persze egyből azt hitték, hogy ez csak egy fizetett vakáció lesz a Külső világban, ha már én vagyok a parancsnok, de már az első autogramm kérésnél rövidre zártam az ilyen jellegű reményeiket.
Majd elmegyünk Bo' Rai Cho-hoz és leisszuk magunkat a sárga földig, ha ezzel megvagyunk, de addig nincs bratyizás.
Z'unkahrahban egy gyors és formális fogadás után utunkra is engedtek minket és elindultunk a senki földjére, ahol a szállítmányt eltulajdonító brigantik tanyáztak.
Nem volt éppen túl kellemes az út, de néhány napnyi kóborlás után a nyomára akadtunk a vándorló karavánnak. Úgy három órányi előnyük volt hozzánk képest.
Ezt könnyen le lehet dolgozni.
Előre küldtem Alverst és Ryant, hogy érjék be a konvojt és derítsék fel a terepet, de aggasztóan csendesek voltak a rádióban.
Egyik se egy szószátyár pofa, de azért egy jelentéssel igazán megdobhattak volna...

Van amikor az élet nehéz, még egy halottnak hitt tarkata tábornok életében is. Mikor Scarlett magához rendelte és megbízta a feladattal, miszerint egy a Külső Világba átjátszott földi fegyverszállítmányt kéne megszereznie, még rutinmunkának tűnt a dolog. Már fél úton járt a kis csoporthoz, mikor az a nem elhanyagolható ötlete támadt, hogy sokkal egyszerűbb lenne ezekkel a balfácánokkal hazacipeltetni ezt a tengernyi ládát. Maximum jók lesznek Scarlettnek is frissítő gyanánt.
Nos a karavánozók nem Shao Khan elitjéből kerültek ki, nem vettek részt anno a földi invázióban sem, éppen ezért ezek az eszközök számukra meglehetősen ismeretlenek voltak. Ez onnan is látszott, hogy az egyik nyomorult már félúton fejbe lőtte saját magát. Baraka két fajtársa kíséretében toppant eléjük.
- A parancsnokságot átveszem - recsegte némileg torzan ejtve a szavakat. - Itt pont a Bitorló karjaiba futtok baromállatok! Ki a parancsnok?
- Én vagyok! - lépett előre egy szakállas fickó, az utolsó meggondolatlan cselekedetként életében. A tarkata karjából kiugró acélpenge átmetszette a nyakát, feje tovagurult a földön, a teste eldőlt a homokba.
- Na mégegyszer! Ki a parancsnok? - érdeklődött negédes mosollyal, megvillantva mind a 84 fogát.
- Maga az uram - sietett a válasszal egy fejkendős fickó.
- Egy életre való ember. Te vagy a helyettesem. Mozgás! - bólintott Baraka, magában elismerve, hogy ez a trükk, amit még egyszer Sheevától látott, egész jól működött a gyakorlatban.
A fegyverszállító oszlop északkeletnek fordult a közismerten veszedelmes régió felé, ahol Kotal Khan csapatait lépten-nyomon érték tarkata támadások. Természetesen ettől nem kellett tartaniuk a félemberek vezérének jelenlétében, ellentétben a hamarosan felbukkanó problémától, amit két földi férfi jelentett. A két tarkata elit harcos fedezte fel őket, hiába a hazai terep előnyét nem tudta ellensúlyozni különleges kiképzésük. Az egyik tzarkata ugyan odaveszett, de mindkettőt sikerült likvidálniuk. Barakának gyorsan kellett döntenie, ami sosem volt erős oldala, de a szükség nagy úr. Ezzel a csűrhével nem lehet kellően gyorsan haladni...
- Bevárjuk őket - morogta. - Megmutatom, hogy kell ezeket használni...
Felnyittatott egy dobozt és elővett egy rohamkarabélyt.
- Ezt a kis kallantyút fel kell rántani... nem letörni! Csak felrántani. Így! Úgy van... tényleg, vágd magad tökön... Az elején van az az izé... ami úgy kiáll... Na a cső felett elnézve, amire az mutat, oda fogsz lőni... De ne rám, te csökevény! Úgy ni... És akkor itt alul ezt a kallantyút kell meghúzni majd, de még most ne mert... rohadj meg!... mert elárulod a helyzetünket... Na mindegy, van még ez a kivehető izé, ha nem csinál semmit a cucc, akkor ki kell venni és rakni bele egy másikat... nem azzal az oldalával... nem beleverni, te átok! Mindegy... vegyél egy másikat... És most mindenki a bokrok közé! Ha belépünk, húzogassátok az izéket!
Tábornoki zsenialitásának fényében minden külső világi karavános és jó maga is a környező bokrok közé húzódva várta a földi csapatok érkezését. Baraka őszintén remélte, ezek a pojácák nem egymást lövik le. Na jó ezt még az ő agyával sem remélte, de legalább talán nem mind!

Mondhatni, hogy kicsit unatkoztunk míg ez a két jómadár oda volt. A srácok ráérősen piszkálgatták a körmeiket akkor bökőkkel, hogy azért már egy tarkata is könyörgött volna, én pedig feszülten vártam, hogy mikor jelentkezik be a két felderítésre elküldött katona.
Már csak az kellett hogy a szél elhajtson előttünk egy ördögszekeret és teljes is lett volna a kép.
Igazából még sosem voltam parancsnok (Cassie csapásmérő egységénél is csak mentorálok), így kezdtem egyre cikibbnek érezni a helyzetet, ahogy a bakák kíváncsiskodó tekintetei egyre gyakrabban villantak rám. Beletelt egy kis időbe mire beugrott, hogy mit kell ilyenkor tenni. Köszönjétek a netflixnek, meg annak a kokain áztatta elmének, aki kitalálta, hogy az űropera és a karatefilmek remek zsánermixet alkotnak.
A karakterem, Colton Haggard is parancsnok volt abban a sorozatban és hirtelen beugrott, hogy mit kellene csinálnia egy parancsnoknak, amit felidéztem a pilot forgatását.
- Chip és Dale itt az Aranyszobor! - kaptam elő az adóvevőmet és vakkantottam bele katonásan - Jelentést kérek!
Egy tizedmásodpercig csodálkoztam, hogy ennyire telibe van szarva a parancsnok szava, aztán rájöttem, hogy talán illene lenyomni az adásindító gombot is, hogy tudjak kommunikálni a felderítőimmel.
Most már mindent helyesen csinálva megismételtem a procedúrát, de ismét nem jött válasz. Csak a statikus zörej hallatszik.
Megismétlem még egyszer az utasítást. Pár pillanat csend után hallom, hogy valaki bejelentkezik, de még a rádióadás torzítása ellenére is felismerem, hogy nem az alám adott emberek azok, akik beszélnek.
- Te főnök láttá' má' ilyet? - a torzan artikulált szavak nem igazán földi eredetre utalnak és egy kellemetlenül hátborzongató emléket idéznek fel majd harminc évvel ezelőttről - Ez a doboz úgy jártatja a pofáját mint valami flancos edeniai!
Azt hiszem innentől kezdve egyértelmű, hogy kettővel kevesebb csekket kell kiállítania a szervezetnek, miután haza mentünk.
- Hé! Aranyszobor vagy hogy a pöcsbe hí'nak! - hallom a türelmetlen élt a túloldali rejtélyes idegen hangjában - Mondjá' má' még valamit!
Nos legalább az tudjuk, hogy hatótávolságon belül vannak, szóval nem kell túl sokat kutyagolni.
Két katona mínusz és még harcba sem bocsátkoztunk. Nem mondom, hogy Sonya nem fog lecseszni a sárga földig, de abban egyre inkább biztosabb vagyok, hogy záros határidőn belül nem fogjuk sokkolni Cassiet azzal a ténnyel, hogy kap egy olyan korú kistesót, akinek az anyja is lehetne...
Oké, a gyenge kezdés után még lehet produkálni erős visszaesést, de ahhoz tenni is kell valamit.
Előhalászom a Ray Ban-em a mellényzsebből, az orromra biggyesztem és végignézek az embereimen, miközben próbálok a valósnál sokkal kompetensebb vezetőnek tűnni.
Nem mondom, most jól jönne, ha Jaxet is mellém adták volna.
- Uraim nagyon úgy tűnik, hogy elvesztettük Alverst és Ryant.
A "nem mondod?" jellegű szemrehányást még akkor is ki lehetne olvasni a tekintetükből, ha éppenséggel lehunyt szemmel állnának előttem, én pedig hátat fordítanék nekik.
Innen lesz szép fordítani a dolgokon.
- Uram! - lép elém az egyik katona, akinek a mell lapjára a Sapkovits név van hímezve - Bátorkodtam drónnal felderíteni a terepet.
Miközben a csuklójára rögzített készülék kivetíti a konvoj helyzetéről készült hologram felvételt a maradék reményem is elszáll arra, hogy ezek a kopaszok engem valaha tisztelni is fognak és hallgatnak rám. Ha nem ismerném jobban, akkor azt mondanám, hogy  kialakult helyzetet tekinthetném Sonya bosszújának amiért a kis vakációnk alatt mertem kísérletezni a tejszínhabbal és a mogyorókrémmel.
Próbálok nem elsüllyedni, míg Sapkovits felvázolja, hogy a kis repülő ketyeréje milyen infókat szedett össze.
Értően bólogatva értek a helyzet felvázolásával, majd még egy utolsó kísérletet teszek arra, hogy ne csak az egomán filmsztárt lássák bennem.
- Közelítsük meg őket két oldalról. - mutatom a  bokrok mögött elterülő nagyobb dombra. - Ezek a fickók nagy eséllyel nem is tudják mit sikerült beújítaniuk és olyan varázstárgynak nézhetik ezeket a fegyvereket, mint a Mad Max buckalakói. Anderson, Hemsworth és Jones. Ti hárman megkerülitek a dombot füstgránátokkal megszórjátok a terepet. Addig én, Hedgewick, Barnes és Dillon megközelítjük a célpontokat és semlegesítünk minden ellenállást.
A katonák újsütetű tisztelettel néznek rám, de tekintetükből mi lehet olvasni egy újabb kérdést is. Nevezetesen: "Mi a bánatos faszért nem így ment minden az elejétől?"
Nem biztos, hogy jó ötlet elmondani nekik, hogy addig valahogy nehezen ment a dolog, amíg a parancsnokukként tekintettem magamra, nem pedig a színészre, aki a parancsnokukat játssza.
- Egyeztessük óráinkat és induljunk! - játszom tovább az improvizált szerepemet  Az a szállítmány nem szerzi vissza magát!

Addig a néhány percig, míg ezekkel a mindenre kiképzett tökös kommandósokkal nekiláttunk a  sebtében rögtönzött tervem kivitelezésének már majdnem úgy éreztem magamat, mintha Stallone helyett én vezetném a Feláldozhatókat.
Vagyis....
Francba ez nem jó hasonlat, nem kivénhedt, a dicső napokat újraélni akaró nagypapák vagyunk. (Cassie nyugtass meg kérlek, hogy tényleg nem!)
Akkor...
Mintha én lennék Dutch, ezek a pofák meg Billy, Poncho, Mac, Blain és Hawkins. Szigorúan a film első negyven percéig.
Egy kicsit visszaidézte azokat a keserédes emlékeket a terv kivitelézéséhez szükséges felfejlődés végrehajtása, amikor Shao Kahn agyhalottjainak a seggét porolgattuk nagy elánnal a az invázió alatt. Együtt, egy célért harcoltunk és bármennyire is elrobogott az egommal egy sportautó, valahogy ott kezdtem el ráeszmélni, hogy sokkal többet ér a társaiddal vállvetve küzdeni valamiért, mint olyan dolgokért vásárra vinni a bőröd, mint a hírnév, vagy a hiúságod.
Anderson, Hemsworth és Jones számára úgy tíz percet vesz igénybe, hogy elérjék a megadott pozíciót és bejelentkezzenek a további utasításért.
- Amint megindultunk dobhatják a gránátokat! - adom ki a parancsot, majd a kezemmel jelzem az osztag második felének, hogy indulhatnak - Aztán vonuljanak lőtávolságon kívülre.
Nem akarom elpazarolni a meglepetés erejét, de van egy egész reálisnak ható elképzelésem arról, hogy mennyire jelenthetnek veszély - akár önmagukra is - ezek a külső világi balfácánok.
A tábort befedő füst gyorsan pánikot kelt a szedett vetett budget barbárokban, akik képzetlen katonákhoz híven vadul elkezdik húzni a ravaszt. Ennek eredménye pedig egy legalább tíz fős veszteség.
- Közelítsék meg a harcteret és vonják el a figyelmüket! - utasítom az osztag másik felét a csatába való beavatkozásra az adóvevőn keresztül
Amikor a füst kezd veszíteni az intenzitásából megindulunk az osztaggal. Hedgewick és Dillon két bombát indít útnak a gépfegyverük csöve alá szerelt  gránátvetőből, ami újabb törzstagokat tép szét bébiétel állagúra.
Néhány kósza golyó kivételével nem lőnek vissza és amikor a bandát vezető nagyon is ismerős tarkata rájuk parancsol, mindenki átvált közelharci fegyverekre.
- Elő a bozótvágó késsel uraim! - vakkantom már egész parancsnokszerűen a kopaszaimnak, miközben az utolsó lövedékek kilövése után eldobom a fegyvert és felhúzom a kezemre a CAGE felirattal ellátott aranyozott boxereimet.
Hedgewick már-már sátáni mosollyal kapja elő a majd hetvencentis bökőjét és egy lendületes csapással torkig hasítja az első nekitámadó pofát.
Barnes túl óvatlan volt, így elkapta a tisztás környékén lévő fa. Mondanám azt, hogy szép halála volt, de ha valakit úgy csócsál el egy kannibál Groot, mint a medvecukrot szokás, az minden csak szép nem.
Anderson, Hemsworth és Jones töltényeket okádó fegyverekkel csatlakoznak hozzánk, majd a bajonettjeikkel ők is beszállnak a közelharcba.
Azért ehhez majd lesz két-három szavam, ha hazaérünk, mert amennyire nem vagyok tapasztalt parancsnok, annyira nem szeretem az improvizáló kollégákat ha a melóról van szó.
A rám rontó barbárok elleni védekezés közben csak fél szemmel látom, hogy a harcba aktívan becsatlakozó tarkata nekiáll darabolóst játszani a katonáimmal. Anderson és Dillon minusz...
Nem tudom, hogy Sonya minek nem fog örülni jobban: Hogy lassan tényleg egyedül megyek haza, vagy, hogy a 20th Century Fox (vagy a Disney? Ezek a jogi ügyletek nehezen követhetőek) plágiumpert akaszt a nyakunkba, mert Dillont egy agyaras szörnyeteg ölte meg. (Ha ez megtörténik, akkor majd arra hivatkozunk, hogy az élet imitálta a filmművészetet.)
Azt viszont kijelenthetem, hogy túlléptük azt a bűvös negyven percet.
Egy tizedmásodpercnyi koncentráció után megindítok egy körbepörgő rúgást, amiből zöld árnycsíkot húzva kiválik egy rám megdöbbentően hasonlító más és tovább folytatja a mozdulatsort néhány kincstárgyalázó, ágyékot célzó sarokrúgással.
Az utolsó találat elrepíti a rám támadó nomádot, aki lapos íven szállva magával rántja néhány társát, így biztosítva egy szusszanásnyi időt a megmaradt bakáimnak.
- Chewbacca! Csak nem sikerült Han Solonak rávenni a szőrtelenítésre? - ez az Johnny provokáld, hátha felhúzza magát
De az kinek is lesz jó igazából? Nem biztos, hogy neked.
Hallottam pár kósza pletykát néhány Külső világi összekötőtől, hogy látták ezt a elbaltázott Hugh Jackman klónt, de eddig nem hittem el, hogy tényleg él ez a fogtündér.
- Csak a helyzet komolyságához mérten választja ki az embereit a feladatra. - vigyorgok rá pimaszul a sokfogú harcosra és  becsatlakozok a körözésbe
A bal oldalát védtelenül hagyja és legyen bármennyire is az Észbontókba való, Baraka annyira nem hülye, hogy ezt ne valami céllal tegye meg.
Laza, táncos mozdulatokkal igazodok a mozgásának tempójához, majd hirtelen két gyors oldallépés után egy görbe íven alulról felfelé mozgó, zöldes plazmagolyót indítok az útjának, ami a legkevésbé optimális esetben is mellkason fogja kapni, ha nem fordul ki előle.

Tudom, hogy Sonyának szüksége van egy kis időre ahhoz, hogy összeszedje a gondolatait, de egy kicsit túlzásnak érzem, hogy csak azért kell meghalnia egy rakás embernek egy másik világban, hogy néhány napig élvezhesse a boldogságára kedvező befolyásom hiányát.
Rendben, hogy racionálisan és higgadtan, meg főleg endorfinmentesen akarja átgondolni a dolgait, de azért ez mégiscsak túlzás.
Már-már az az érzésem támad, hogy csak azért tett meg osztagparancsnoknak, hogy legyen miért haragudnia rám és így könnyebben fog tudni nemet mondani a kérésemre.
Talán kicsit eltúlzom és túldíszítem a gondolatmenetemet. Sonya nem ilyen kegyetlen. Így inkább a terminátor-cosplayes ősellensége gondolkodik.
Ez a végkövetkeztetés azonban nem javít túlságosan az aktuális helyzetemen. Az osztag nagyobb része már hulla, vagy haldoklik, a szállítmányra meg rátette a kezét néhány tarkata. Hogy teljes legyen a kép, ezeknek a tarkatáknak a vezetője a régóta nem látott Baraka, akinek ugyan a koponyájában olimpiát is lehetne rendezni a rendelkezésre álló hely negyedét kihasználva, mégis veszélyes ellenfél a japán látványséfeket megszégyenítő darabolási képességeit megtámogató alkarpengéi miatt.
Rohamosan fogy az időnk arra, hogy sikeresen abszolváljuk ezt a küldetést és az egyetlen járható taktika a vezető minél gyorsabb kivonása a harcból.
Már előre látom, hogy mennyi fagyasztott borsóra lesz szüksége ennek a szerencsétlennek, miután megrövidítettem néhány fogát.
- Várd ki amíg megjön Darth Vader! - replikázok az első eszembe jutó popkult utalással és észre sem veszem, hogy a könnyed humorom egy pillanat alatt olyan fekete színezetet kapott, min Noob Saibot segglyuka
Az ember, jelen esetünkben tarkata annyit ér, amilyenek a barátai, így nem lepődöm meg, hogy a Terminátor kétes erkölcsi és értelmi fejlődésében vissza is maradott unokaöccsétől lopott idézetekkel próbál sértegetni ez az agyaras Steve Buscemi.
- Csak nem befürödtél az előrendeléssel? - pöccintem feljebb az orromra a Ray Ban-en
Amint elindítom a lövedékemet, Baraka a létező legkiszámíthatatlanabb húzással él, amit ilyen helyzetben várni lehet.
Mondanám erre, hogy az utánzás a rajongás legőszintébb formája, de velem ellentétben neki nem igazán szokták meg ez a fajta terhelést az ínszalagjai. Bár nem igazán tudom kiismerni magam a tarkaták szörnyszerű pofázmányának mimikáján, de van egy olyan tippem, hogy az univerzálisan elkerekedő szem, a halk nyikkanás és fél oktávval feljebb futó hang igen általános fajokon kívül álló jelzője annak a ténynek, hogy a családi kincstár súlyos sérüléseket szenvedett el.
- Túl sokat töröd magad azért, hogy lenyűgözz. - biccentek oda neki, miközben a pengéi segítségével próbál elegánsan feltápászkodni - Csak szépen kellett volna kérned és adok neked egy aláírt fotót.
Bár úgy tűnik, hogy Baraka hamarabb összeszedi magát ebből az önveszélyes mutatványból, még egy kicsit mintha furcsábban állna meg a lábán és a karjai is mintha kicsit remegnének a fájdalom sokkjától. Csodával határos módon még így is összekapta magát annyira, hogy támadást indítson.
- Szóval serényen építed a fekete gazdaságot.
A lábsöprése elől két gyors hátráló lépéssel térek ki. Az ezután érkező vad dupla szúrás azonban már nem kis pálya. A mozdulat hevességét tekintve nem nagyon szándékozik rúgásokkal, vagy térdeléssel folytatni a rohamot, így megérné lebuknom és ellent támadnom.
De ha már lúd, akkor legyen kövér.
Több évnyi gyakorlat olajozottságával csúsznak oldalra a lábaim, így szinte tökéletesen egy magasságba kerülök a pengés barbár közeledő ágyékával.
Az ökölbe szorított jobb kezem egy kobra gyorsaságával csap ki, útjára engedve a CSGY 9000-et*, ami akadály nélkül csapódik bele Baraka már amúgy is rommá gyalázott ágyékába.
Azt hiszem innentől kezdve már nyugodtan felveheti a Corleone vezetéknevet, vagy elmehet szoprán operaénekesnek. Ilyen arccal bődületesen sikeres lenne az Operaház Fantomjában.
Az ilyenkor természetes összegörnyedés reakcióját kihasználva, még megindítok egy felütést, miközben felállok, egyenesen az orrát célozva.

* leánykori nevén Család Gyilkos 9000

A tarkata generális hamar felméri, hogy nem volt élete ötlete sok minden az elmúlt pillanatokban. Egyrészt Kano-t idézgetnie felesleges, úgysem érti a válaszokat rá. Hiszen megjött a rendelés, nem? Hát azért megy a harc! Most meg egy újabb harcos... Darth Éter? Nem. Vader. Ki lehet? Mikor ér ide? Miféle ütemben képzik a harcosokat a Föld Birodalmában, hogy már nevet szereznek maguknak? Vigyázni kell. Mondjuk jobban, mint az előző kis mutatványával, aminek utóhatásait még ki sem pihenhette tisztességesen, mikor a kínjaid tovább növeli a földi harcművész pokolian kemény ütése, ami után Baraka vinnyogva kiterül a hasára.
A tarkaták legendás harcosok, akiket nem képeznek, ők erre születtek. A többi csak a ráadás. Ez jól megmutatkozott a földvilági katonák lassú, de egyértelmű fogyásában is, abban pedig különösen, ahogy a szörnyemberek vezére összeszedte magát és talpra állt karpengéi segítségével. Bárki bárit is mondjon, Baraka ha nem is volt egy lángész, egyáltalán nem ostoba, van annyi esze, mint egy átlagos embernek, ha ritkán kényszerül is használni népe körében. Mostanra nyugalmat erőltetett forrongó tarkata vérére és hideg fejjel mérte fel a szituációt. Az első menetben ellenfele hibátlan győzelmet aratott, de a maga fajták soha a büdös életbe nem adják fel, amíg nincsenek teljesen kiütve. A tisztáson a harc szinte eldőlt. Bár elképesztő veszteségeket szenvedtek a karavánkísérők, de létszámuk és közelharci tapasztalatuk végül egalizálta a helyzetet a földiekkel szemben, akik végül öten maradtak parancsnokukon kívül, lassan egy körbe visszahúzódva, amikor a bokrok közül újabb és újabb törzsi harcosok tűntek fel. Ez itt a tarkaták területe, a külső világ nomádjai megérkeztek a csatazajra. Baraka felemelte a karját. Az volt aki. Vezér, harcos és a tarkaták vad, ám a maguk módján becsületes lényének megtestesítője.
- Állj! - kiáltotta, lassan rázva combjait, hogy a fájdalmon úrrá legyen. - A földvilágiak jól harcoltak eddig, a tarkaták pedig még nem felejtették el, mi a becsület! Ez már a vezérek viadala! Ha Johnny Cage legyőz engem, ő és az emberei elmehetnek, senki se merjen hozzájuk nyúlni! Ha én győzök, akkor is kifejezzük tiszteletünket a földvilág Nagy Bolond Harcosának! Megehetitek a karjait és a lábait! Én magam eszem meg a szívét és a tökeit! Emléke bennünk fog élni! - kiáltotta, lenyugtatva a kisebb sereget.
Baraka lassan újra Johnny elé sétált, karpengéi még a bőrén belül nyugodtak. Alapállásba helyezkedett és csendesen, nyugodtan újra körözni kezdett. Nem támadott egyáltalán, ellenfelére várt, hogy a támadása pillanatában emberfeletti sebességgel fel-alá kaszáló pengékkel fogadja. Készen állt a második menetre.

Egy tizedmásodpercre még talán meg is sajnálom Barakát, még akkor is, ha történetesen az ellenkező oldalon állunk. A mai nap történései nem fognak túl áldásos hatást gyakorolni a nemzőképességére. Először a saját kis mutatványa, aztán meg az, hogy kapott a CAGE feliratú hegtetkót az ágyékába a boxerbe bujtatott kezem által határozottan olyan irányba terelheti a gondolatait, hogy elkezdje sajnálni, hogy fegyverek helyett nem egy szállítmány fagyasztott borsóra tette rá a rugós késsel ötvözött mancsát.
Arról már ne is beszéljünk, hogy a mennyire nem feküdnek neki a popkult vicceim. Talán még Kenshi is jobban értékeli a filmes humor bon bonjaimat, pedig amikor szóba kerülnek a filmjeim elég vehemensen bizonygatja, hogy a vakságának megvannak a maga előnyei.
Valami falkaszellemszerűség azért működik ezeknél a külső világiaknál, mert ahogy Baraka egy szoprán hangfekvésű operaénekesnőt megszégyenítő áriázással kiterül a traumatizált családi ékszereket szorongatva egy pillanatra meg is áll a harc.
De az is megeshet, hogy én érzékelem rosszul az időt és csak összecsúsznak az események. Az adrenalin tud vicces dolgokat csinálni az emberrel, ha éppen túlteng a szervezetben.
Baraka még mindig egy sípolós játék hangmagasságát emulálva hengergőzik a földön, de valami csodával határos módon összeszedi magát annyira, hogy feltápászkodjon és ne olyan hangon szólaljon meg, mint egy héliumon élő mókus.
Ha egy dolog van, amit lehet értékelni a tarkatákban, az a becsületességük. A vezető jelzésére abbamarad csatározás, sőt még az egyik harcot folytatni kívánó Mad Max szökevénynek is kiutalnak egy jól irányzott tarkón szúrást, amiért a parancs ellenére tovább akarja folytatni akar küzdeni.
- Leállni és tüzet szüntess! - nyújtom háta a nyitott tenyeremet, majd ugyanazt a kezemet a fejem mellé emelem és ökölbe zárom a kezemet
Áldom a szerencsémet, hogy odafigyeltem néhány alapvető dologra az Ultra Kommandó forgatásán és megtanultam a kézjeleket. Le merem fogadni, hogy Sonya erre jobban rágerjedt annak idején, mint a tényleges kézügyességemre.
A megmaradt nem túl nagy létszámú emberem abbahagyja a tüzelést és gyémánt formációt felvéve  tömörülnek össze, egymás hátát fedezve.
- Fegyvert le! - szólok rájuk miután egy gyors pillantással ellenőriztem, hogy teljesítették a parancsot
Látom, hogy hezitálnak, ezért gyorsan a tarkón szúrt hullára mutatok.
- Ha a vezérük parancsol nekik valamit, az a tarkatáknak szent írás. - mondom nekik a tőlem telhető leghatározottabb hangon, ezzel is megőrizve a kompetens vezető látszatát - Akármi is történik a parancs az, hogy ne avatkozzanak közbe.
A szemem megakad a csapat legfiatalabb tagján.
- Ha történne velem valami, akkor Jonesé a parancsnokság. - nézek rájuk szigorúan a napszemüvegem mögül - Blade tábornoknak és Cage őrmesternek pedig adják át, hogy szeretem őket.
Ez az Johnny csináld csak a drámát. Mintha nem lennének eléggé beszarva. Legalább az teljesítmény, hogy nem vicceltem el a dolgot. A francba is ez is a jele annak, hogy öregszem.
- Ha ennyire akartok egy kis emléket tőlem akkor vásároljatok a merch-shopomból. - válaszolok Barakának a Külső világi mesterszakácsban való nem túl hízelgő szereplésem felvetésére - Sőt! Ötven százalékos engedményt is kaptok, csak a megjegyzés rovatba írjátok majd be nagybetűkkel, hogy BAROMÁLLAT.
Mondtam volna valamit arról, hogy komolyan veszem a dolgokat és nem poénkodom halál komoly helyzetekben? Nos azt hiszem még sem vagyok még annyira öreg.
Az agyaras álompasi behúzott pengékkel lép hozzám közelebb, felveszi a Tong Po-s alapállást, majd úgy kezd el körözni körülöttem, mintha Galilei rólam mintázta volna a napot a heliocentrikus világképben.
Meglep, hogy ilyeneket tud a nagypofájú akciósztár mi? Őszintén szólva engem is, de ki törődik ezzel?
A Penge 2 castingjáról kibukott bájgúnár már két teljes kört megtesz körülöttem míg én mozdulatlanul várok a karjaimat magam elé emelve és még akkor sem támad, amikor teljesen háttal állok neki.
Ez pedig el is árulja a taktikáját. Várja, hogy én támadjak először, hogy a mozgás közbeni tehetetlenségemet kihasználva feltűzzön rablóhúsnak a pengéire.
Nagy szerencsémre van annyi gyakorlatom az árnyékerőim használatában, hogy kiküszöböljem ezt a hátrányt.
Párszor úgy teszek, mintha nekilódulnék, hogy támadásba lendüljek, ezzel mérve fel, hogy a két lábon járó fogkrém reklám mennyire könnyen ugrik a beugratásra, majd amikor már kellően sokszor ugrattam luftra szabadjára engedem az árnyékenergiát, amit egy sötétzöld alakmás képében ugrik neki Barakának egy repülő térdeléssel célozva meg a mellkasát.

Nos, készséggel el kell ismerjük, hogy ha az embernek, vagy ami azt illeti a tarkatának egy boxerrel erősített atombomba csinál éppen szecsuáni szószt a tökeiből, az az esetek többségében statisztikailag kimutatható százalékpontokkal rontja az aznapi hangulatát és apróbb koordinációs nehézségeket okoz, nagyjából mint a piacra sosem dobott Xanax ízesítésű kisüsti. Mondjuk nagyban javította Baraka helyzetét, hogy már vagy féltucatszor vívott küzdelmet Johnny Cage-el, szóval mostanra fogyatkoztak a stimulálható idegpontok odalent, olyannyira, hogy lassan elgondolkodhatott volna a francia bevállalásán Mileenával, ha még élne az úrnője.
A csatazaj elült, ahogy a külső világbeli nomádoktól körülvett emberi erők is beszüntették azt, itt és most a vezérek viadala következett. Baraka ha nem is volt egy korszakos zseni, de meg volt a józan paraszti esze, nem becsülte alá az ellenfelét, elvégre vagy féltucatszor összeverte már, ja meg mellékkörülmény, de kiporolta Shinnok hátsó felét is, aki meg azért testvérek között is egy istenség. Nyugalomra intette még egyszer az embereit a biztonság kedvéért, meglehetősen sok volt közöttük, akiket jó érzésű pszichiáter agressziókezelési csoportba utalt volna, még mielőtt eljutnak a tintapacákban rejlő alakzatokig.
- Mindenki nyugton marad! Az úrnőnek szüksége van a fegyverekre, azokra figyeljetek! A harcot most hagyjátok rám!
Hirtelen harapta el a szavait, ahogy rájött, mekkorát hibázott a szavaival. A földiek eddig esélyesen nem tudtak a feltámasztásáról, sem arról, kinek a szolgálatban áll éppen. De Cage, minden látszat ellenére nem szellemi fogyatékos, nyilván elkezd kombinálni az "úrnő" kifejezésre. Fene, fene, fene! Pattanásig feszült izmokkal sétált hát Cage-dzsel szemben a küzdő körbe, szemei összehúzva figyelték a nárcisztikus pornó Oscar díjas minden mozdulatát. Lassan köröztek egymás körül. Illetve főleg Baraka Johnny körül. A tarkata tábornok nem volt éppen valami nagy emberismerő, de kifejezetten gyakorlott harcos, így az ijesztgetések túlnyomó többségének nem ült fel, még ha kissé már idegesítette is ez a fajta bohóckodás, de igyekezett nyugodt maradni. Higgadt, rideg és erős, mint a külső világban feltámadó szél, amely libabőrrel verte ki az emberi parancsnok bőrét, ami megrezgette a fák kevéske levelét, a tarkaták ruháit és a három hete jobb létre szenderült és a kaporszakállú t-rexek paradicsomába távozott külső világ béli leguánszörny rothadó maradványait Baraka fogai között. Születési és neveltetési körülményeiből kifolyólag a fickó valószínűleg sohasem fogja megtudni, mennyivel többet is keresne a Földön, ha martalóc parancsnok helyett a Colgate reklámarcának áll. Ő szerepelne az összes "előtte" képen.
Ez alkalommal jól követte le Johnny mozgását és sikeresen szaltózott félre a zölden világító támadás elől. Hiába, minden még a korai hozzáférésű van Dammenak sem jöhet be, azért minden alkalommal hibátlanul nem lehet megverni egy ilyen tapasztalt harcost. Ahogy a szörnyvezér talpai talajt fogtak, a már levegőben kilökött pengéit végigrántotta egymáson, az így létrejött kékes fénnyel izzó villámocska pedig mellbe kapta Johnnyt. Ahhoz túlságosan fejlett volt az izomzata és a tűrőképessége, hogy ennyi kiüsse a kommandó kijelölt vezérét, de az elektosztatikus csecsebimbó stimuláló támadás azért még neki is fájt. Baraka acsarogva hördült rá a férfira.
- Sohasem keleltt volna idejönnöd! Csak a sírodat találod meg itt pojáca!
Aztán újra védekező állásba helyezkedett és várta a támadást.

Ha egy darabban hazaérkezek a Földre az első dolgom az lesz, hogy áthívjam Arnoldot egy kubai szivarra és elmeséljem neki, hogy én élőben nyomtam le azt, amit ő a nyolcvanas években a filmvásznon hozott össze.
Ráadásul úgy, hogy nem csak én maradtam meg a csapatomból.
Ha nem csinálta volna már meg a Ragadozót, akkor egy egész baba kis mozit is össze lehetne hozni belőle. (Már ha a Disney nem kezdene el villyogni a hasonlóság miatt.)
Nem csodálkozom azon, hogy Barbárkában még marad elég tökösség ahhoz, hogy felálljon a fémmel megtámogatott, a születésszabályozást drasztikus módszerekkel megtámogató mozdulatomból, elvégre a Külső világ egyik legveszedelmesebb és legszívósabb fajának prominens tagja, akit csak az olyan izomagyak köröznek le veszedelmesség tekintetében, mint Goro.
Nem egy Jarek, vagy Erron Black a fogas szentem na.
Az mondjuk alá kell írnom, hogy a maga darwinista megközelítésével egész emberbaráti megoldással állt elő a konfliktusrendezésre.
Ha esetleg valakinek eszébe jutna a háborúkat is hasonló módon rendezni a Földön, akkor Ronald Reagen példáját követve én is beszállok az elnökségért folyó versenybe. Kicsivel több esélyem lenne megdádázni Putyint, mint a mi derék Donald Kacsánknak...
Fogas Frici még egyszer nyomatékosítja a keménykedő csőcselékben, hogy itt biza maximum csak drukkolni fognak, de valami olyan is kicsúszik a nagy fegyelmezés közben a száján, ami egy hangyafasznyit más megvilágításba helyezi a dolgokat.
Az elszólásából megtudom, hogy dolgozik valakinek és azt is, hogy ez a valaki nem szokott óvszert húzni, ha olyan helyzetbe kerül.
Próbálom megerőltetni az agytekervényeimet és felidézni, hogy milyen politikai viszonyok uralkodnak most a Külső világban, de nem igazán tudok felidézni jelentősebb nagypályás nőt Mileenán kívül. Ő pedig belehalt abba a kozmetikai beavatkozásba, amit D'Vorah hajtott végre rajta.
Megeshet, hogy a Fogkirálynő egy másik bizalmasa ragadta magához a hatalmat és vette át az egész "Buktassuk meg Kotalt" bulit, ami azért nem kicsit korlátozza a lehetséges űrnők számát, de erről majd akkor fogok tovább elmélkedni (ja tudok ilyet is), ha éppenséggel nem a Ragadozó vérfertőzésből született retardált unokaöccse akarna sushi makit szabdalni az összes létező harántcsíkolt és és sima izomszövetemből.
Bár átváltottunk párbajra, de azért nem vagyok olyan hülye, hogy frontálba nekimenjek ennek a megnyerő mosolyú vadállatnak. Főleg azért, mert vannak neki azok a cuki kis alkarpengéi, amit ha a Marvel meglátna iszonyú kemény plágiumpert akasztanának a nyakába.
Az egész párbaj rövidesen olyan színezetet kap, mintha a Karatekölyök végét néznénk, csak éppen én nem vagyok akkora hülye, hogy abba az idióta Daru-pózba álljak be.
Teli mosoly nem igazán zavartatja magát azzal, hogy árnyékra ugorjon így egy idő után már nem is foglalkozok azzal, hogy beugrasszam, csak ráküldöm az árnyékmásomat....
Amire nagy szerencsétlenségemre számított és frappáns módon egy oldalszaltóval tér ki előle, amit megspékel egy elektromos szikrával.
Személy szerint jobb szeretem a kávét, ha élénkítőről van szó, de a mellkast ért alacsony feszültségű elektrosokk is úgy bepörget, mintha maga Buddha tágította volna ki a tudatomat.
Egy emberes porfelhőt felkavarva vágódok hanyatt, de rögtön gurulok is oldalra, mert számítok rá, hogy Baraka nem fogja elszalasztani a lehetőséget, hogy rövidre zárja a tulajdonjog nem éppen hétköznapi megvitatását.
- Mit tegyek ha az asszonynak kell egy kis idő a gondolkodásra? - ugrok talpra, míg Agyar Alfréd visszahúzódik védekező állásba - Liu Kanggel már jó ideje nem vagyunk olyan viszonyban, hogy átugorjak hozzá egy adag tavaszi tekercsre.
A szikra hiába nem volt kibírhatatlan, azért elég jelentős károkat okozott a ruházatomban, ami csak azért nem kapott lángra, mert várva a következő támadást meghengergőztem a porban. Levetem a mellémenyemet és az alatta lévő cafatokra égett pólót, így szabaddá válik a mellkasom, rajta a hatalmas betűkből álló JOHNNY felirattal.
Most már csak az nem tudja, hogy kivel áll szemben, aki valamilyen oknál fogva nem lát. Húsz éve még azt gondoltam, hogy jó vicc lett volna braille-írással is felnyomatni magamra, hogy a vak rajongók is el tudják olvasni, de közben realizáltam, hogy vak emberek nem néznek filmeket. Meg úgy általában semmit.
Baraka nem húzta vissza a pengéit, így legalább nem kell komolyabb meglepetésre számítanom tőle.
Viszont azt valahogy meg kellene oldanom, hogy közel kerüljek hozzá, mert így nem sok lehetőségem lesz arra, hogy anélkül abajgassam meg a csodálatos fogsorát, hogy közvetlen szellőzőjáratokat nyitna a tüdőmbe.
Szégyen a csalás, de hasznos elven újabb plazmalabdát idézek a kezembe és a tarkata lába előtt lévő talajba vágom.
Alig pár centire röppen fel csak a por és talán még köhögésre sem ösztökéli ezt az inverz alsógatyamodellt, olyan kis hatásfokkal működött a tervem.
Nem mondom elég megalázó szembesülni azzal, hogy ilyen helyzetekben hülye ötleteid támadnak, de majd ráérek rendbe tenni a lelkivilágomat, ha lenyomtam ezt a drágaszágot.
A feszült helyzetek nem éppen a legjobb tanácsadók, így rögtön gyakorlati síkra léptetem az első ötletet, ami eszembe jut.
Kikapom a derekamon lévő extra erős tokba bújtatott digitális fényképezőt és Barakára irányítom.
- Itt repül a kismadár! - villan egyet a gép vakuja egyenesen bele a tarkata szemébe
Ha mázlim van, akkor ez az észkombájn nem tudja, hogy mi van nálam és nem tudott felkészülni a villanásra, ami pár másodpercre tényleg elvakítja.
Ezt az időt kell kihasználnom.
Oda sem figyelve, hogy sikerül jól becéloznom, a bakák felé hajítom a gépet, majd pár gyors lépéssel átszelem a köztem és Baraka között lévő távolságot és egy köríves rúgást indítok a jobb lábammal a bal térdére.
Abban az esetben, ha sikeresen megrogyasztottam a támadásommal a térdét továbbviszem a lendületem és a testem függőleges tengelyén körbefordulva egy körbepörgő rúgással megcélzom a fejét.

A második menetre az erőviszonyok kissé kiegyenlítődni látszanak, immár a tarkata tábornok is megmutatja, miért is tartják veszedelmes harcosnak több szempontból is szerte a Külső Világban, meg akik ismerik, azok a Föld Birodalmában is. Veszedelmes harcművészi jártasság, veszedelmes csontpengék az alkarjában, ön- és közveszélyes szintű hűség a feljebbvalókhoz és az a veszedelmes agya, amin néhány évtizede valaki beverhette a vészstop gombot. Acsarogva figyeli az ellenfele immár fedetlen mellkasán büszkén villogó tetoválást, amiről a gazdája húsz éve azt hitte jó ötlet lenne Braille írással is magára nyomatni, még húsz év múlva meg majd rájön, hogy a természet ezt alanyi jogon megoldja, ahogy megereszkedik a bőre.
- Ki a franc tetoválja magára a saját nevét? Talán időnként elfelejted? - recsegte Baraka és az alkarpengével a mondott testrész felé mutatott. - Azt a részt nem eszem meg. Lenyúzom emléknek!
Mikor Johnny a hátára esik, hát bizony jól is teszi, hogy azonnal oldalra gördül, ugyanis a helyére már be is csapódik Baraka, alkarpengéi így csak a földet nyársalják fel, de azt legalább jó mélyen. A későbbiekben elmaradt helyszínelői jelentések szerint a poszt-traumatikus stressz-szindrómától megzavarodott külső világi vakondok megtanultak csehül ijedtükben. A generális ugyan küld még egy söprő gáncsot Johnny után, de maga is érzi ennek reménytelenségét a csepűrágó már túl messze van, így visszahúzódik védelembe, hogy aztán újra kitörjön, ahogy Cage teljesen feladja a harcművész alapállást, mikor a fényképező gépért nyúl.
Elég érdekes jelenet következik, mert amint elcsattan a vaku, ugyanabban a pillanatban nyársalja át a gépet Baraka alkarpengéje, mindössze nagyjában-egészében a legmodernebb tolómérők számításai adatai szerint olyan 3 milliméterre állva meg a Földvilági arcától, de mivel tolómérő nem áll rendelkezésre, így csak kurva közel járt ahhoz, hogy a női rajongók fele már ne pisáljon utána állva, ha csak a nevét hallja. Baraka egy határozott mozdulattal hajította oldalra a ronccsá vált gépet és rekedten sziszegte a férfiú képébe:
- Ismerem a földi léleklopó szerkezeteket! Kano két évig hordta magával Baraka és a törzse lelkét olyan papírlapon, mire vissza tudtuk szerezni, nehogy eltépje a tarkaták lelkét, még egyszer nem hagyom! És főleg nem adom cserébe fél áron az árumat! - dühöngött visszafogottan, szolidan, méretarányos nyálcseppeket köpködve kissé kerítésléc jellegű fogazata mögül.
Az Oscar-díj gála állandó meghívottja gyors rúgást indít a tarkata térdére, ami meg is csuklik a vártnak megfelelően, ez alkalommal felülről számított támadásra a Külső Világ első számú skinheadje, de a köríves rúgást már alkarral hárítja, kigördülve annak erejét. Mint aki rugóra jár pattan fel, kimeresztett pengékkel és ez alkalommal hírhedetten veszedelmes gyorsaságát kihasználva félelmetes sebességgel kezd szabdalni velük az emberi parancsnok felé, hogy védekezésbe kényszerítse a hosszú kombinatív támadás sorral, amelynek a végezetével hirtelen bukik előre és megpróbálja elkezdeni korábban vázolt terveit. Nevezetesen óriásit harap Johnny combja felé, márpedig az edeniai és a shokan gyerekmesék és álmoskönyvek egyaránt megegyeznek abban, hogy a tarkata harapás hétfőn, még szombaton is veszettség és vérmérgezés elleni vakcinákkal telt injekciót jelent a valagadba, azaz turistáknak kifejezetten nem ajánlják a Külső Világ nevezetességeinek megtekintése közben és esélye van annak, hogy Bear Grylls is elküld az anyádba, ha itt akarod vele forgattatni a következő showját, ebben pedig toplistás okok között szerepelnek a helybeli kannibálok 15 centis tépőfogai.

Azt mondtam volna, hogy egész preferálandó ötlet lenne bevezetni a törzsvezetői párbajozást a Földön, hogy ezzel oldjuk meg a diplomáciai nézeteltéréseket?
Ehhez a nézethez tartom is magam, bár azt is aláírom, hogy USA vs. Észak-Korea meccs pusztítóan kevés tiszta harci mozdulatot mutatna fel. Még abban az esetben is, ha szumózásról beszélünk.
Magamra vonatkoztatva az aktuális helyzetet azonban nem jelenteném ki, hogy ez a merőben létszámkímélő szokás most az én kezem alá dolgozna.
Barakával eljutottunk a film nagy leszámolásáig és ha Arnold itt lenne velünk, akkor tuti az üvöltené a nézők soraiból azzal a fura akcentusával, hogy kenjem be magam sárral, mert akkor nem fog látni.
Nem tudom, hogy működne-e ez a taktika, lévén a humánusság jegyében még nem boncoltunk a tarkatákat odahaza, de van egy olyan érzésem, hogy a Fogtündér nem lát az infra tartományban. De még így is ő van előnyben lévén a Külső világi evolúció úgy gondolta, hogy a rusnya pofázmány mellé jó ötlet életveszélyesen éles alkarpengéket betenni egy amúgy is agresszív faj testébe.
- Csak szeretem ha tudják az ellenfeleim ki veri őket bucira. - tolom előre hivalkodóan a mellkasom, hogy még inkább kiemeljem a szénfekete betűket - Te aztán tényleg rajongó vagy a javából. Mások megelégednek a használt szuszpenzorokkal, meg kidobott óvszerekkel, de te új szintre emeled az elvetemült rajongó fogalmát.
Baraka nem szarral gurigázik, ha harcról beszélünk. Úgy tapad rám, mint trófeafeleség a férje pénztárcájára és ezzel az agresszív vehemenciával egészen addig ellehetetleníti az értelmes visszatámadást, amíg a talpra nem tudok állni kihasználva azt a kis időt, amíg a pengéjével terrorizálja a talajrétegben lakó lényeket.
Nézőpont kérdése, hogy szerencse vagy szerencsétlenség az, hogy jó ötlet volt-e előkapni a fényképezőt. Marha jó meme alapanyag lett volna a kábán pislogó képéből odahaza, de ha nem lett volna a képem előtt a fotóaparát, akkor bizony elég hülyén pislogtam volna kettőt, mire rájövök, hogy a fejembe szúrt két lyuk nem mozdítja előre azt, hogy ultramenő nagypapaként én legyek a spárgázó karate-mikulás a kis unokám ovis Karácsonyán.
Önkéntelenül is hátrálok egy lépést, miközben Baraka kirántja a kezemből a fényképezőgép maradványait.
- Téged akkor alaposan felültettek Nosferatu. - készülök fel az ellentámadásra - Ha ennyire egyszerű lenne a lelkek ellopása, Shang Tsung már régen fotóipari mágnás lenne a Földön és nem bajlódott volna évszázadokig a nekromancia tanulásával.
Ideje kicsit komolyabban venni az egészet és tenni egy két lépést annak érdekében, hogy ez a dentológiai csoda ne vigyen haza több ládányi tömegmészárlásra alkalmas földi fegyvert.
A térdes ül, de elfeledkeztem arról, hogy a tarkatákat ez nem igazán hatja meg, így hiába rúgok olyan körbepörgőt, hogy az Chuck Norrist száműzné az emberiség kollektív tudattalanjába, Baraka levédi a támadást és nekiáll japán sztárséfet játszani.
Szerencsére ez a fajta őrült csapkodás nem kedvez a túl mély sebek kiosztásának, de így is sikerül két függőleges csíkot végighúznia a mellkasomon, mire magam elé tudom kapni az alkaromat, hogy a többi támadása már ne annyira életbevágó helyen találjon el.
Pokolian fáj, ahogy bekapok még legalább kettő vágást a brachioradialosomra a pengékkel, de ütőeret nem érintenek a támadásai és csak felszíni sebeket okoznak, így nem kell attól félni, hogy elvérzek mire meglapogatom egy kicsit a fejét a könyökömmel, vagy a sípcsontommal.
Lehet hogy így ötven felett már kissé nehezen tudom felmérni, hogy mit akar az ellenfelem, de ez az egész heves hadonászás Baraka részéről egy nagyon komoly elterelésnek tűnik, így szinte minden újabb csapás után számítok valami olyan megmozdulásra, ami nem illik a támadás mintájába.
A lendülete csúcspontján a nők fogas rémálma előrebukik és mint egy jól képzett harci kutya nekiugrik a combomnak.
Fene biztos a dolgában az tény, de én sem azért edzettem végig az életemet, hogy egy külső világi haduracska kötözött sonkának nézzen.
Baraka elkövette azt a hibát, hogy derék alá támad, így egy gyors oldallépés és egy negyedfordulat után már olyan pozícióban vagyok, ami tiszta célpontot szolgál nekem a tarkata nyakszírtje.
A kézélemet megfeszítve a testem teljes erejéből csapok le a védtelen pontra és reménykedem, hogy ez a vadbarom nem annyira szívós, hogy egy ilyen traumát kihordjon lábon.
Ha az ütésemmel sikerül földre teríteni, akkor a súlyomat a bal térdemre a lapockái közé helyezve lenyomom a földre és egy Nelson fogásba nyalábolva hátra húzom a karjait, hogy ne kezdjen el megint vadul salimpálni.

Johnny válasza a tetoválás kapcsán homlokeresz emelkedésre készteti Barakát (ha már klasszikus értelemben vett szemöldökről esetében nem beszélhetünk) és igyekszik megfejteni a filmsztár furcsa szavainak értelmét. Kezdve az óvszerrel (olyan ránézésre is bonyolult szavakkal, mint a szuszpenzor nem is kísérletezik), ami még tarkata agykapacitás határokon belül van, ez nyilván a páncélzatot takarja. De miért lenne ő Cage rajongója? Vagy a Földbirodalomban meg szokták gyilkolni a rajongás tárgyát? Ez még az ő szemével is furcsa, ha pedig Skarlet úrnő valaha is annak a koszfészeknek az elfoglalására adná a fejét, jobb lesz erről szólnia neki. Más kérdés, hogy Cageért akkor igazán rajonghatnának minél többen, valamelyiknek csak összejönne végre, hogy a kis aranyszínű, meztelen pasast ábrázoló fura szobrai valamelyikéből análrakétát csináljon már neki végre.
A fotómasina pusztulását kísérő megjegyzésre Baraka kivicsorította a fogsorát (ami lássuk be teljesítmény!) és rekedt hangján felelt vissza.
- Shang Tsung csupán egy tolvaj. Csótány, aki hatalomra ácsingózik. Feltámasztott a halálból, azt merte képzelni, hogy hűséget fogadok cserébe! Mintha bármi miatt is elárulná egy tarkata az úrnőjét - recsegte. - Még nagyon meg fogja bánni a boszorkánymester, hogy alábecsülte a hűséget!
A hadúr dühöngőnek tűnő támadássorozata még az emberi harcművészt is nehéz védekezésbe kényszeríti, azokat az alkarpengéket mégse olyan hárítani, mint egy ökölcsapást, de Johnny egész jól boldogul velük és sikeresen fedezi fel a mintázatot Baraka kombinált támadássorozatában, jól érzi meg, hogy ez nem dühöngés, ez ezerszer begyakorolt mozdulatsor, ami valahol meg fog törni egy hirtelen támadásban. Amint ez megtörténik félre perdül, majd kézéllel egy ipari kalapácsot megszégyenítő erővel sújt le felülről lefelé Baraka védtelen nyakszirtjére. Ennek a legtöbb sportban a kalapácsütés a hivatalos neve, a kültelki késdobálók csodálatosan őszinte világában meg a takonyágyú, vagyis olyan pofon, hogy az ember nyakára menetet vág a saját taknya. Hiába a fejlettebb tarkata fiziológia, ettől még Baraka is megszédül és féltérdre rogy, szemei előtt kigyúlnak a Külső Világ csillagképei, lelke egy pillanatra visszavándorol gyerekkorába, amíg agya lekapcsolja az összes lényegtelenebb részt, mint mondjuk aktív gondolkodás, vacsora gyomorban tartása, tarkata etikett "a harc közben nem fingunk be kínunkban" része és hasonlók, hogy az eszméletnél maradásra tudja koncentrálni erőtartalékait.
Szóval most megtekintette az összes csillagképet fényes napvilágnál, amiket az édesanyjától tanult egykoron. Ott volt mind, ott ugráltak a szemei előtt. A Kis Shao Khan, a Nagy Shao Khan, a Belezett Sindel, a Shokan Szekér meg a Kitana Feneke. Szinte újra hallotta édesanyja hangját a fülében...
"Egyél szépen kisfiam, ne kelljen kérlelni, különben anyuci szomorú lesz és ha szomorú lesz, akkor belelép a szádba és felránt térdig csizmának! Viszont ha jó kis tarkata leszel, anyuci elmeséli a csillagképek eredetét. Úgy! Hami papi! Hamizzál csak a papiból szépen, hogy te is nagy harcos legyél, mint egykoron ő volt, míg félre nem kefélt azzal a ribanccal. Na szóval a csillagok.."
Nagyjából tíz másodperc alatt tisztult ki a feje, de addigra a csata már eldőlt, Johnny ott volt a hátán, mint egy beszteroidozott koala, aki őt nézte eukaliptusz fának és elég keményen rákarolt. Noha Baraka rendkívül erős férfi volt, ugyanez a földi parancsnokra is igaz, ráadásul a térde viszonylag kényelmetlenül nyomta a tarkata szegycsontját körülbelül, igaz a gerincén keresztül, legalábbis így érzésre. Pár perc birkózás után, ami alatt mindketten annyi vizet vesztetek verejték formájában, mint egy átlagos pankrátor egy teljes évad alatt végül a vezér izmai elernyedtek, ahogy nem dacolt tovább az elkerülhetetlennel.
- Jól van... Győztél... - hörögte. - Győztél. Te és az embereid elmehettek - morogta, majd a nomádjaira nézett. - Senki ne emeljen kezet rájuk, kiérdemelték. Pakoljátok össze és vigyétek a fegyvereket, az emberek had menjenek. Nekünk dolgunk van, le kell szállítanunk ezt a sok muníciót. Gyerünk! - recsegte, majd Johnny felé intézte a szavait. - Ma nyertél, de még találkozzunk. Eressz!

Azt hiszem olyan humorral kellene élnem, amit ezt a kevésbé kulturált, bugyit erényövvé változtató mosolyú, vadbarbár is tökéletesen megért, mert láthatóan nem igazán esnek le neki az otthoni kontextusban még viccesnek ható beszólásaim poénjai.
Legalábbis az a nagyon fura arckifejezés, amit jobb híján homlokráncolásnak lehet betudni arról árulkodik, hogy Baraka valami iszonyú mód nem vágja, hogy most röhögni kellene.
Nem hibáztatom, rossz helyre született a sleppjével együtt. Ha hamarabb és nem ellenséges körülmények között találkozunk, horror ikont is faraghattam volna belőle.
- Szólhatnátok Kanonak, hogy csempésszen át néhanapján egy kis kultúrát is hozzátok. - igazítom meg a napszemüveget - Kezdhetnétek az én filmográfiámmal. A Panto-Nindzsa és a Sárkányököl tuti bejönne nektek.
Agyarkirály végül csak legyőzi az ösztönös kényszert, hogy megpróbálja megérteni a földi mércével is minimum túlzó hülyéskedésemet és inkább a tettek mezejére lép.
Eszembe juthatott volna hamarabb is, hogy ő néhány üzleti jellegű találkozás alkalmával spanolt egy kicsit a Különleges Erők kedvenc boxzsákjával is, aki láthatóan előszeretettel játszotta el a fehér embert a technológiailag nem túl fejlett tarkatáknak.
Próbálok nem belegondolni, hogy milyen agyi színvonal környékén lehetnek általában ezek a nomádok, ha az olyan kimagasló agyi színvonalat képviselő példányuk, mint Baraka is képesek elhinni, hogy egy fotóval lelkeket lehet csapdába ejteni.
A végén még arra kell jótékonysági programot szerveznem, hogy a kis tarkata gyerekek megtanuljanak írni és olvasni....
Colgate mosolyú ellenfelem láthatólag nem igazán gondolkodik túlságosan a harc közben, mert megint elszólja magát, ami azért elég sok dolgot rendbe tesz azzal kapcsolatban, hogy megint ő lesz a kedvenc Külső világi csapd le csacsim.
- Legalább ebben egyet értünk. Nem akarod majd esetleg egy fehérje shake mellett jobban kifejteni, hogy mekkora gerinctelen alak a mi Seggszagunk? - vetem közbe, amikor egy-két csapása lassabban jön, mint azt az általános tempója diktálná, bár nem bízok benne, hogy megérti a szóviccet - Ezeket az infokat feltétlenül meg fogom említeni a jelentésben otthon. Kösz az infókat.
Bár Baraka eszes (mármint egy retardál tengerimalac színvonalához képest), de ennek ellenére olyan egyszerűen gondolkodik, hogy a százas szeg hozzá képest egy több áttételes bonyolult emelő szerkezet, így fel sem merül bennem, hogy netán hamis infókkal akar megetetni. Ha pedig azt mondja, hogy Seggszag odapofátlankodott a pókerasztalhoz, akkor annak az igazában nem kell kételkedni.
Moctezuma és az én szép szőke morgózsákom is szkeptikusak lesznek elsőre, de ha kicsit utána gondolnak a dolgoknak, akkor be fogják látni, hogy nem trollkodásról van szó.
Nagy szerencsém van, hogy meglátom a mintázatot és a szándékot Baraka támadásai között és még van annyi helyzetfelismerő képességem, hogy ki tudjak mozdulni a harapása elől.
Nagyon, (mondom NAGYON) drukkolok, hogy a tarkójára kiosztott csicskalángos legalább feleannyira legyen hatékony, mint ahogy azt várom. Nem lenne igazság, hogy egy tarkata nem esik össze, ha még egy shokan is megérzi a trademarkol golyócsendítő ütésemet.
És...
Basszus....
Ez az!
Megszédül és fél térdere rogy.
Az eredményt látva megfogadom, hogy ha lesz lehetőségem kirángatni a féllény állapotukból a Shaolin Dupla dinamitot, akkor Kung Laoval fogom kezdeni, amiért megtanította nekem annak idején ezt az csapást.
Baraka annyira el van foglalva azzal, hogy megpróbálja kirázni a fejéből a kanárik külső világi megfelelőjét, hogy szinte gond nélkül sikerül a padlónak szegeznem.
Bár úgy tűnik, hogy egy kicsit keményebben fogtam rá a kelleténél, mert egész gyorsan magához tér és megpróbálja kiszabadítani magát, de az nem megy annyira könnyen még úgy sem, hogy a karomon és mellkasomon folydogáló apró vérpatakocskák miatt kicsit nehezebb fogást találni rajta.
Ha nem éppen a Külső világ homokjában fetrengenénk, akkor várnám, hogy a közönség a nevemet skandálja és HAJRÁ JOHNNY feliratú táblákat lóbáljanak, de így be kell érnem azzal, hogy Fehér Agyar emberei hangosan kurvaanyáznak, amikor meghallják, hogy a főnökük elismeri a vereséget.
Az én srácaim még mindig gyémánt alakzatban állva várnak és le nem engednék a fegyvert.
Tetszik és elismerésre méltó a profizmusuk, de egy "Szép volt uram"-nak azért örültem volna.
Eleresztem Baraka karjait és engedem felállni. Nincs okom kételkedni abba, hogy nem csak át akar vágni. A legtöbb külső világival ellentétben vannak elvei és az adott szó számára többet ér, mint az élete.
- Sapkowits! - kiálltok az egyik túlélő bakának - Le a fegyvert és induljon el a dzsippért! A többiek biztosítsák a ládákat!
Kicsit tétován, tartva tarkaták és a Mad Max szökevények hirtelen megmozdulásától a katonáim elkezdik tenni a dolgukat és körülbelül fél órán belül már fel is pakolták a puskákat.
Nem akarok további konfliktust, így nem vekengek a lőszerekéért. Nem mintha túlságosan örülnék neki, hogy azt nem sikerült visszaszerezni, de fegyver nélkül nem sokra mennek vele és Baraka is állta a szavát.
- Remélem ebből nem csinálunk rendszert! - szólok oda Barakának, miután a frissen kötözött karjaimmal felkapaszkodok a dzsipp platójára
Tenyérrel rávágok kettőt a kocsi tetejére jelezvén, hogy indulhatunk.
- Indulás haza uraim! - adom ki a parancsot - Bo' Rai Cho rizspálinka készlete csak ránk vár!
A motor felbőg, mi pedig mint valami klasszikus western főhősei elvágtatunk a lenyugodni készülő nap irányába.