Mileena
Életkor
26-27 év (nem tudni biztosan)
Látszólagos kor
19-20 év
Csoport
Edeniai (Félig Tarkata)
Foglalkozás
Külső Világ jogos örököse, Khanum, bérgyilkos, lázadó vezér.
Play by
SombraSister (Lara Logvinenko)
|
 |
Különleges képességek
Edeniai vére miatt komoly affinitással bír a mágia felé. Képes a mágikus energiát a fegyvereibe tölteni, így a sai pengék gyorsabbak és könnyebben célt találnak, mint egy egyszerűbb lény kezében. Mileena emellett előszeretettel alkalmazza a harcban teleportációs képességeit, így olyan helyekről képes támadni, ahonnan az ellenfele a legkevésbé számít rá.
Tarkata vére miatt viszont iszonytató erővel és olthatatlan vérszomjjal rendelkezik, melyet csak részben képesek csillapítani kannibál szokásai. Fogai késekként képesek áthatolni igen vastag bőrön és könnyebb kevláron is, ami miatt nem csak erős, de félelmetes harcos is. Ha leveszi a maszkját, majd elég közel kerül, hogy áldozatába márthassa a fogait, brutális látványt nyújt, hiszen igen tetemes darabokat képes és hajlamos kiharapni másokból.
Moralitás
PusztítóJellemrajz
Jobb ha előre leszögezzük, hogy Mileena távol áll még attól, hogy felnőttnek lehessen nevezni. Ugyan gyorsan érik, olyan hiányosságokkal bír, ami miatt inkább viselkedik kifordult tinédzserként, mint teljes értékű felnőttként.
Impulzív, forrófejű és elvárja a tiszteletet pusztán a származása miatt. A császárnő nem gondolja, hogy küzdenie kellene bármiért is, elvégre Shao Khan lánya, aminek bőven elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy féljék és szolgálják. Sajnos emiatt nehezen tanul és hajlamos problémákat túlegyszerűsíteni. Keveset gondolkodik, bár amikor szerét ejti roppant manipulatív, taktikus személyiség csillan meg a vadállat mögött.
Mileena zabolázhatatlan lázadó ha nem érzi a saját kezében a hatalmat, ugyanakkor éppen ez teszi kitartó és vérszomjas harcossá. Mivel türelmetlen minden, amit a harcról tud, puszta ösztönből sajátította el. Ez ugyan látszik is a mozdulatain, – olykor hajlamos inkább látványosan cselekedni, mint effektíven, – de kevés olyan helyzetbe kerül, amiből az erejére támaszkodva nem jut ki. Nem ismer félelmet vagy kegyelmet, ami a Külső Világ egyik legveszedelmesebb harcosnőjévé teszik.
A vad tarkata felszín alatt azonban beteg elme és összetört szív dolgozik. Mileena legnagyobb ellensége és gyűlöletének legnagyobb forrása önmaga. A tudata épp azért zavaros, mert az önutálatot főként lefojtással rejti. Gyakorlatilag szellemi síkon is maszkot visel, melynek hatása, hogy képtelen teljesen önállósodni. Ha Shao Khan közelébe kerül, hirtelen visszavedlik apa pici lányává, akit úgy utasítgatnak, ahogy csak a császárnak kedve tartja.
Létezésének két alappillére, hogy az uralkodó eszköze és le kell cserélnie Kitanát, ami miatt borzalmasan meghasadt a tudata. Mileena ugyanis nem érti a világot, s mindenhez éppen a testvérén és az apján keresztül képes kapcsolódni, ami miatt egyiküket sem képes teljesen elengedni. Ha kell megakadályozza a hercegnő elleni merényletet, mert úgy érzi senki másnak nincs joga megölni Kitanát, csakis neki. Emellett pedig képtelen kilépni az apja árnyékából, ami miatt vezetőként borzalmasan inkompetens.
Megjelenés
Mileena egyszerre gyönyörű és borzalmas. Mivel Kitana véréből és tarkata génekből keverték ki, szinte megszólalásig hasonlít az edeniai hercegnőre. Alkata a harcban edzett amazon és a csábdémon között van valahol félúton. Ébenfekete haja nőies vonásokat szegélyez, ugyanakkor sárga szemei vérszomjat és dühöt árasztanak.
A Khanum gyönyörű, mert edeniai gyökerei olyan testet kölcsönöznek neki, ami férfiak és nők álma egyaránt. Ugyanakkor borzalmas, hiszen tarkata fogsora és szemei visszataszító, félelmetes látvánnyá teszik. Mondhatni a szépség és a szörnyeteg, egy személyben. Emiatt szokása maszkkal takarni az arcát és olyan ruhákba öltözni, amik nemcsak kiemelik, hanem egyenesen neonfénnyel világítják körbe az alakját. Igyekszik minél jobban elvonni a figyelmet az arcáról, ezért többnyire keveset fedő, testhezálló ruhákat hord, melyek a fantáziának, igencsak keveset hagynak. Színe a lila és a fekete, melytől eltérő öltözetben ritkán látni, akkor is leginkább taktikai okok miatt. Mozgása könnyed, akrobatikus, viszont hordozza az edaniaiak híres erejét.
Előtörténet
Földön túli üvöltés pattogott végig a kőoszlopokkal szegélyezett folyosókon, majd két tompa puffanás, melyek ereje megremegtette a teret. A fáklyáktól ölelt átjáró kígyóként futott egyre mélyebben a Külső Világ rég elfeledett kazamatáiban, majd a hullámzó út végén hatalmas, kétszárnyú ajtóba futott fejjel előre. A láncokkal és hatalmas zárakkal elreteszelt átjáró előtt két tarkata strázsált, s szemükben valami régi vágyakozás lobbant lángra, ahogy fülüket megcsapta az újabb sikoly. Női hang feszült az ajtó belső felének, méghozzá ezer csáppal kiszivárogva a repedések közt, hogy ostorként hasítson végig a katonák hátán.
– Felébredt! – Kiáltotta az egyik, majd mindketten futásnak eredtek. Lépteikben a félelem vegyült a lelkességgel, ám az ajtó túloldaláról újabb sikoly nyúlt mindazok tudatáért, akik hallhatták. A láthatatlan kígyók átrángatták foglyaikat a réseken, egészen a bent magasodó terembe, melynek közepén négy lépcső emelkedett, s futott két oltár lábába. A csontokkal díszített kőasztaloknak háttal, a szemközti falnál meztelen női alakokat ölelt körbe a fáklyák lángjának hullámzó fénye. Fejüket és bal öklüket a roppant kövekbe vájva álltak, mintha tudatukat csak most tudták volna visszakönyörögni a pokol mélyéről, s mindehhez a fájdalom lett volna a katalizátor. Kezükből vér szivárgott, de nem üvöltöttek újra.
Alakjuk és arcuk egymás tökéletes mása volt. Ketten emelték fel a fejüket, majd hollószín hajukat hátra vetve villogtatták egymásra sárga szemeiket. Mindkettejükben a gyűlölet és a harag égett ezer nap tüzével. Hosszú, tarkata fogaikat csikorgatták a másik látványától, vékony szemöldökük fölé pedig ráncokat rajzolt a düh. Úgy érezték, hogy tükörbe néznek, bár mindketten igyekeztek inkább a fedetlen, jókora keblekre, a megmunkált hasra vagy a hosszú, izomtól duzzadó combokra vetni tekintetüket, nem voltak képesek sokáig elvonni a figyelmüket a borzalmas arcról. Arról, amit mindketten gyűlöltek magukon.
– Hogy lehetséges ez? – Sziszegte az egyikük, mire a másikra torz vigyor szaladt.
– Shang Tsung sokat készített belőlünk nővérem. – Jegyezte meg gúnyosan a másik.
– Én vagyok Mileena… – Kezdte az első, mire a másik félbe szakította, haragtól izzó kiáltással.
– Nem amíg én élek! Én vagyok a Külső világ igazi császárnője! – Szembe fordultak egymással, s hamarosan mindketten küzdőállást vettek fel, mire az amelyik Mileenának nevezte magát, szintén elvigyorodott.
– Játszunk hát! – Előre ugrott, majd rúgásra emelte a jobb lábát. Ellenfele felkapta a kezét, hogy védje, ám Mileena villámsebesen visszacsapta a sarkát a padlóra, majd ballal a császárnő combjába rúgott. Pontosan tudta, hol kell eltalálnia, hogy meginogjon. Csakhogy az nemhogy nem zuhant a földre, de ellentámadásba lendült. Nem zárta ökölbe a kezét, ahogy lesújtott. Hosszú karmait vájta ellenfele arcába, majd ahogy csapott, visszakézből is kiosztott egy csattanó pofont, mely ellenfele halántékán koppant. Aztán elkapta hasonmása kinyújtott kezét, s teljes erejéből kettőt rúgott a gyomrába. Hallotta, ahogy kipréseli belőle a levegőt, így kötelebb rántotta, két marokra fogta a fejét, aztán bal térde találkozott a másik állával. Könnyedén, mégis gyilkos ösztöntől vezérelve mozogtak. Tükörképei voltak egymásnak, amitől mindkettejükben zsigeri gyűlölet lángolt. Ha tehették volna szemmel vájnak lyukat egymás koponyáján.
A császárnő azonban nem akart sokáig játszani a megtántorodott prédájával. Ritka alkalmak egyike volt, mikor képes lett volna azonnal eltörni az áldozata nyakát, ha nem tudja, hogy annak minden képessége megegyezik az övével. Ha pedig ez így van, s ők ketten ugyanazok, akkor nem lesz egyszerű dolga, hisz a „nővére” épp úgy vélekedik, mint ő. Rosszabbnak tartotta, mint azt, akinek a véréből megszületett. Jobban el akarta pusztítani, mint Kitanát, s még annál is nagyobb gyűlölet fortyogott benne, mint amit D'vorah iránt táplált. Az átkozott rovar, amelyiknek a kezétől egyszer már életét vesztette. Még ott hasított az agya hátuljában a kín, melyet átélt, mikor a savas köpet marni kezdte a koponyáját. Lassan, mégis éles fájdalommal töltötte el az a pillanat, amikor átégette a szájpadlását, majd a szemén keresztül az agyába vájta borzalmas karmait a gyötrelem. A hús és bőr elporladását már csak halvány ködként tapasztalta meg, ahogy felsikoltott mielőtt kiszakították az élők sorából.
A vele szemben álló hasonmását azonban mégis jobban gyűlölte.
Lilás fény derengett fel körülötte, majd a lába alól felvillant a portál, melybe magabiztosan zuhant. A levegőből bukkant elő újra, sarkai pedig ellenfele arcában landoltak, mielőtt újabb villanással a másik oldalt is felbukkant, ezúttal a másik gerincére mérve óriási erejű rúgást, mielőtt a harmadik teleporttal a túloldalt két lábbal a hasonmása arcába taposott, s onnan egy hátra szaltót vetve talajt fogott. Csakhogy nem volt ez neki elég. Két kézzel az ellenfele halántékába mart, majd közelebb rántotta magához, hogy a fogait a homlokába mélyeszthesse. Amikor reccsenést hallott, hátrébb lépett, s mindkét öklével előre csapott.
Mileena hanyatt zuhant, de a fájdalom képtelen volt a földön tartani. Most megtapasztalta milyen a rúgásai másik végén állni, s bármekkora fájdalom is csapott végig a testén, valahol fel is tüzelte. Életben volt. Ez számított pusztán, meg az, hogy ez minél tovább így is maradjon. Az apja bár halott, a lázadását leverték, Kotal pedig a külső világ trónján ül, ő mégis él. Hogy hogyan, azt még nem tudta, de egyelőre nem is számított. Ezt mindketten tudták. Csakis az volt a lényeges, hogy eldöntsék, melyikük a valódi, mielőtt ismét torkon ragadják az alkalmat, hogy visszaszerezzék a hatalmat.
Párbajoztak, mert nem volt más módjuk eldönteni, melyikük a Külső Világ trónjának jogos örököse. Amelyikük győzelmet arat, az Shao Khan valódi lánya. Az erő uralja a világot, és csakis az tudja majd elpusztítani mindazokat, akik ellene fordultak.
Mileena felugrott. Homlokából szivárgott a vér, de a lendülete hamar visszatért. Ideje volt ellentámadásba lendülnie. Visszalépett ütéstávba, majd előre lendült, combjai közé kapta a császárnő fejét és a lendületét kihasználva fordult. Érezte, ahogy a tarkata fogak a lábába mélyednek, de mit sem számított. A keze a talajt érte, ahogy a földre rántotta a hasonmását, aztán előbb előre bukfencezett, majd elegáns mozdulattal hátra vetette magát, s szaltóból a császárnő hátába taposott teljes testsúlyával. Roppanás rázta meg a falakat, ahogy a félig edeniai, félig tarkata amazon landolt. Azonban nem maradhatott soká győztes pozícióban. Ellenfele ugyanis lerázta magáról, majd bal kézzel a combján ejtett harapásba vájta a karmait. A fájdalom hatására bal kézzel csapott le először, aztán a jobbal is bevitt egy hatalmas erejű ütést a császárnő homlokára. Látta ahogy a kéz kihátrál a sebből, majd a sárga szemek könnybe lábadnak.
A Khanum egy gyomorra mért rúgással hátrált, azonban újabb ütések csattantak a bordáin. Mindegyikhez a húsba vájó karmok hamisítatlan hangja szólt. Hogy ő kiáltott-e fel, vagy a „nővére” azt nem tudta eldönteni, de hamarosan egy rúgást érzett a combján. Válaszként kisöpörte az ellenfele lábát, majd hátra gurult, hogy minél távolabb kerüljön a hirtelen meglóduló tükörképtől. Kintről lánc csörgését hallotta.
Ismerték egymást. Tudták, miért szenvednek ennyire. Pontosan megértették a másikat, s épp ezért izzott bennük a gyűlölet. A lelkük mélyén ugyanis pontosan tudták, hogy ők tehettek a történtekről. Amióta csak felébredtek Shang Tsung húsvermében, mindenki gyűlölte őket. Őszintén örült, hogy az első arc, melyet ébredés után látott, Kitana volt. Az azonban ellökte magától. A tarlata vér pedig felizzott ugyan, de hiába. Egy tiszta edeniai ellen nem győzhetett. Csak az apja, csakis Shao Khan szerette, még ha kegyetlen szigorral is tette mindezt. Amikor pedig meghalt, azt tette, amit a császár várt tőle. Uralkodóvá lépett elő. Vasmarokkal akarta megragadni a gyeplőt, de számtalan kutya vájta a karjába a fogait.
Kano elárulta. Persze mit is várhatott volna egy zsoldostól? Ostobaság volt megbíznia másokban. Most azonban tudta jól, hogy mindössze két személyre támaszkodhatna. Mivel azonban fogalma sem volt mi lett Tanya sorsa, amikor D'vorah és Cassie Cage rajtuk ütött a táborban, Barakát pedig látta lehanyatlani a rovar keze által, hát nem maradt más, mint az erő, mellyel visszahúzta magát az élők sorába. Már csak azt kellett eldönteniük, hogy ki az, aki érdemes Shao Khan utódjának.
A császárnő előre lendült, majd előbb jobbal rúgott, aztán két lábbal felkapaszkodott az ellenfele derekára, miközben zárt ököllel hatalmasat vágott az orrnyergére. A másik próbált visszaütni, de hamarosan ütések sorozata vakította el a vérző fejű nőt, mielőtt lehanyatlott az öklök viharában.
Az ajtó feltárult, s három tarkata katona rohant be. A látvány, ami a szemük elé tárult nem volt mindennapi. Mileena Khanum a saját hasonmásának mellkasa felett térdelt, s teli torokból üvöltve, lángoló haraggal és vérszomjjal csapott le újra és újra, míg kezei közt szétszakad a női test. Még látták, ahogy a vesztes megpróbál hátra kúszni, ám kezei két lépést tudtak csak megtenni, mely épp elegendő volt, hogy láthassa ahogy a belsőségei kifordulnak. A tarkaták élvezték a látványt, főképp, mikor a császárnő falni kezdte a legyőzött húsát. Ez ugyanis azt jelentette, hogy nem őket fogja megenni.
Shao Khan valódi örökösét elragadta az éhség, ám pontosan tudta, mit jelent mindez, és még ha nem is hagyta élni a hasonmását, hálás volt neki. Valahol mélyen, a bosszúvágy alatt. Hálát érzett, amiért a másik nem fogta vissza magát, s ezáltal valóban elnyerhette az élethez való jogát. Ő volt Mileena. Végérvényesen és visszafordíthatatlanul.
Felpillantott ahogy a fogai közé vett egy szaftos húsdarabot. Vér fedte az alakját, ám a katonák nemhogy nem bámulták meg, lehajtott fejjel féltérdre ereszkedtek.
– Khanum. – Szólt az egyikük, a császárnőt pedig kellemes érzés járta át. Ez volt az a tisztelet, amit megérdemelt. Ami kijárt neki Shao Khan lányaként. Az egyik egy összetekert, lila szövetet tartott, míg a másik két pengét. Két sait tartott Mileena felé, aki torz vigyorral átvette a fegyvereket.
– Hol vagyok? – Az első és legfontosabb kérdésnek számított, habár volt egy sejtése.
– A tarkaták földjén. Baraka hadvezér már várja. – A nő agyában fellobbant valami démoni. Megforgatta a pengéit, majd tiszta erőből a katona agyába vágta őket. Az rángatózott, a másik kettő azonban nem mozdult. Hamarosan aztán a társuk leomlott mellettük, ahogy a császárnő kirántotta a fejéből a pengéket.
– Baraka halott. – Az egyik katona sietve megjegyezte.
– Igen Khanum, de visszatért a halálból, ahogy a hatalmas Mileena Khanum is. – Lenyalta a vért a pengékről, majd átvette az összetekert ruhát.
– Kifele! – Ripakodott a két együgyűre. – Szóljatok a hadvezérnek, hogy tüstént látni óhajtom.
Miután a két katona sietve kiloholt, magára öltötte a ruháját. Aztán kezébe került a maszk. Elidőzött fölötte, majd a halott képmására nézett. Megfordult a fejében egy s más, de végül úgy döntött, nem teszi fel. Bármennyire is gyűlöli a saját arcát, bármennyire is próbálta takarni, hogy a testére vonja a figyelmet, a tarkaták között semmi értelme nem lett volna, ha magára ölti. Ugyanakkor pontosan tudta, merre fogja venni az irányt. Kotal minden bizonnyal megerősítette a hatalmát, amíg ő halott volt. Úgyhogy másfelé kellett vennie az irányt. A tarkaták már vele voltak, ha Baraka él. Így tehát Mileena a vérének másik oldala felé kacsintgatott, ahogy kilejtett a hosszú folyosón. Végighúzta a kezét az alakja körül, ahogy végre a napfényre lépett. Tudta hova indul, amint egy sereg tarkata vágja hadrendbe magát a háta mögött.
Kezdőlap
