Ryu Ninjutsu - A Kémkedés útja - Dina és Scorpion

Ritkán szoktam kirándulni vagy különösebben messzebbre menni Japántól, ahol igazán otthon érzem magamat. Azonban Johnnytól hallottam egy érdekes és különleges rokonjáról. Mindenféleképpen megakartam nézni magamnak, ugyanis terveim voltak vele. Pontosabban, kiötlöttem egy tervet, de még messze nem volt tökéletes. Ugyanakkor arra szükségem volt, hogy találkozzam vele és megnézzem magamnak közelebbről. szó sincs róla, hogy ne bíznék a KE vezetésében, de sohasem árt, ha van az embernek füle és szeme ott is, ahol azt nem is hiszik. Ráadásul, ha hinni lehet Johnny szavainak, akkor egymaga összeverte Kanot, ami figyelemre méltó teljesítmény. Így kénytelen voltam elutazni Amerikába, hogy előzetes megfigyelésemet lefolytassam és megállapítsam, valóban szükségünk van e a lányra vagy túl vad és kezelhetetlen ahhoz, hogy méltó füle legyen klánomnak. Tekintve, hogy a klánomnak szinte minden országban van támogatója vagy követője, hamar megszereztem a kellő információkat és küldtem is egy levelet a lánynak.

Találkozó helyszínéül egy nyilvános helyet választottam, hogy véletlenül se legyen benne olyan érzés, hogy ártani akarok neki. Mondjuk, mint a Shirai Ryu nagymestere akár meg is mérgezhetném, de ez nincs szándékomban. A Szálló Bambusz, furcsa nevet viselő teázóba kértem tőle találkozót. Vagy eljön vagy nem. A teázó híres arról, hogy kellemes kis privát boxai vannak és ragaszkodnak a japán előírásoknak megfelelően elkészített teához. Ez a világ már csak ilyen. Amikor belép a teázóba, ha tiszteletét teszi nálam, azonnal észlelheti az egyik box bejáratánál strázsáló japán fickót. Nem igen lenne szükségem testőrre, Tamako is csak a protokoll kedvéért tartott velem, illetve azért, hogy senki se zavarjon bennünket. Amikor belép a boxba, az asztalnál ülve várom, az asztal előkészítve a teázáshoz, már csak a tea hiányzik. Amit hamarost hoznak.
- Miss Stew, örülök, hogy eljött, már vártam. - köszöntöm az illemnek megfelelően, majd a köszöntés formalitásának lebonyolódása után, hellyel kínálom.
- Bocsássa meg nekem, hogy nem futok bájcsevej köröket. Azért kértem öntől egy találkozót, mert úgy halottam, hogy harci képességei messze meghaladják a normál emberét. Kíváncsivá tett, hogy úgy mondjam, igen csak kíváncsivá.

Tisztelettudó és udvarias, vagy tudja kivel van dolga vagy jól nevelt. Ez idáig elég jó, kezdetnek. Jelt adok, hogy hozhatják a teát és elkezdhetik felszolgálni. Pont úgy, ahogy a japán hagyományok megkövetelik, elkezdik felszolgálni nekem és Dinának a teát.
- Amint említettem, hallottam hírét, hogy sikerült, egy szigorúan elzárt rabhoz bejutni a Különleges Erők egyik jól védett komplexumába. Igen sokan vannak, akik felkapnák a fejüket egy efféle teljesítmény hallatára és egyikük sem lenne rest munkaajánlattal kecsegtetni Önt. Ezek többségében öngyilkosság határán mozognának. Nos, nekem ennél jóval komolyabb és tisztességesebb szándékaim vannak.

Hagyok némi időt neki, hogy megeméssze a hallottakat és élvezhessük a teát. Néhány korty tea elfogyasztásának erejéig, pusztán hallgatok, majd folytatom.
- Én nem akarom semmiféle munkával megbízni, nem áll szándékomban öngyilkos akcióba vezényelni vagy hierarchikus ranglétrán végig meneteltetni, mire egyáltalán bármihez hozzá is kezdene. Azt szeretném, hogy belépjen a Shirai Ryu sorába.

Ez eléggé lesokkolhatta, szóval újabb korty teák követik a korábbit és hagyok neki némi időt, hogy végig gondolja amit mondtam neki. Elvégre ez nem kis dolog, hogy egyik napon megjelenek az ember életében és a változatosság kedvéért nem megölni akarom, hanem olyasmit ajánlok fel, amiért bizony vannak, akik ölnének is.

Csend. Nagyra értékelem, hogy nem kell senki evésének zaját hallgatnom, tömegek duruzsolását, nem egy tömített, köznép számára fenntartott helyen kell lenni, hanem itt. Csendes, nyugodt környezet, remélhetőleg a tea is megéri.
- Nem volt olyan nehéz, mint látszik – válaszolom halkan, hallgatva az urat. Igen, de van ajánlatom is, számomra elegendő egy. Mondjuk, sose rossz több vasat tartani a tűzben, kitudja mi lesz még a KE-vel, mikor dönt úgy egy bizonyos valaki, hogy felrobbantja. Komolyabb és tisztességesebb? Felvonom szemöldökömet, mint aki érdeklődik. Tényleg érdekel, mit akar csinálni, mit akar tőlem. Lassan kortyolok a teámba és azt teszem utána, melyre mostanában szoktam rá, vagyis egy halvány, szívből jövő mosolyt mutatok. Igen tökéletes, megérte már csak ezért eljönni. Nem siettet, mindketten a teázás művészetének hódolunk.
A, mibe? Jól van, arcomon nem látszik semmi, sejtettem, hogy lesz ilyen ajánlat, meg hogy esetleg legyek besúgó, hiszen két, egymással harcban álló szervezettel is összekapcsolhatnak engem. Két helyen, ami kettővel több, mint amit egy átlagos ember akar.
- Nagyon szépen köszönöm az ajánlatát, de sajnos mások egy másik szervezetnél már hamarabb tettek egy sokkal kecsegtetőbb ajánlatot – oké, ez nem pontosan így van, fe nem baj. Most a bakancslistát veszem előre.

A válaszát hallván, egy szelíd mosollyal ajándékozom meg a lányt. Hátradőlök a székemében és nyugodtan kortyolok a teámból. Majd Dina tekintetét igyekszem elkapni és megszólalok.
- Pusztán kíváncsiságból, szeretném megkérdezni, hogy mivel kecsegtették? Nagyon komoly ajánlatnak kell lennie ahhoz, hogy különösebb gondolkodás nélkül visszautasítson. - kérdésem után, tartom a lány tekintetét. A szem a lélek tükre és nagyon sok mindent elárul a tulajdonosáról.

Hümmögve és bólogatva hallgatom végig az állítólagos ajánlatot. Miután befejezte annak ismertetését, a ruhám belső zsebébe nyúlok és előhalászok belőle egy hotelkártyát. Leteszem az asztalra és átcsúsztatom az ő térfelére.
- Néhány napig még ebben a hotelben fogok megszállni, azután haza kell utaznom. Egy ilyen komoly ajánlatot, valóban lehetetlen túllicitálni.De! Ha esetleg meggondolná magát, - ujjammal röviden dobolok a hotelkártyán. - előfordulhat, hogy nincsenek lehetetlenek és tudunk megoldást találni.

Kényelmesen dőlök ismételten hátra és egy pillanatig megemelem a csészémet. Rövid ideig a mintázatot figyelem, majd Dinára nézek. Ha azt várja, hogy közlöm vele, hogy távozhat, téved.
- Remek ízlése van a japán teához, Niponban nevelkedett, vagy valamely felmenője volt japán?
Teszem fel a kérdést és érdeklődve várom a válaszát.

Elmondjam neki, vagy ne? Mennyit tudhat, mit érdemes megmondanom neki és mit nem? Máskor biztos vagyok benne, hogy már tudnám az összes variációt, de a fél éves bujkálás majd utána ez az egész eléggé kiszedett a gyakorlatból, elpuhított, ellágyított, emberivé kezd tenni. Mégha a célom az is, akkor is ijesztő. Emberi lénynek lenni szívás.
- Családdal – nem fejtem ki bővebben, nem tudom hogy mennyit tud, kérdeznem kell majd Mr. Cage-t. Szememmel se árulok el semmit, azon kívül, hogy igaz mit mondok. Esély arra, hogy ismerjem a felmenőimet arról a részről, amit nem szégyellek, amit nem sósavval mosnék le magamról, mert én nem úgy szeretnék bekerülni a történelem könyvekbe, mint annak a lánya, hanem mint Dina Stew.
Nem kell sokat se hümmögnie, se bólogatnia, élvezze csak ki azt az egyetlen szót, melyet elmondok neki, ennél jobban nem fogom kifejteni. Neki soha. Nézem a névjegykártyát, nem látok rajta semmi arra utalót jelet, hogy bőrön át felszívódó méreggel lenne kezelve, vagy nyomkövető volna benne, ezért a zsebembe rakom lassan.
- Még végiggondolom. Jelenleg szeretnék a magam ura lenni – ezt nem árt ha tudja, úgy érzem. Újra iszok a teából, el fogom hozni a kisfarkasomat is ide, végre egy normális hely. Normális ital, ínycsiklandó, normális tea. Ölni tudtam volna már érte.
- Felmenőm nem japán, csak egy fontos ismerősöm.

- A család és a barátok nagyon fontos dolgok az életben. A szeretteinkhez való kötődés, olyan fonák, amely sokszor az acélnál is erősebb. Egyszer, nagyon régen, nekem is volt családom. - egy röpke pillanatig a teázó diszkrét üvegablakán kitekintek az utcára, a jövő-menő emberekre. Távolba révedésem nem marad soká. Vissza fordulok Dinához.
- A Shirai Ryuhoz való csatlakozás, nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy az ígért családot megadják Önnek. Japán történelmének volt egy időszaka, amikor a shinobik komoly szerepet játszottak, a viszálykodó földesurak között folyó hatalmi játszmákban. A Senjoku Jidai idején, a klánok, ninja családok voltak. Apáról fiúra szálltak a titkos technikák és a praktikák titkai. A klánom nem veti meg a család fontosságát. Vannak, akik nálunk találják meg azt, amit családnak hívhatnak és vannak, akik a családjuk iránti tiszteletből öltik föl a klán uniformisát, mert generációk óta támogatják valamely formában azt.

Szörnyeteg volnék, ha egy ifjú nőtől, ki gyökereit keresi és megkívánja lelni saját útját el akarnám venni annak a lehetőségét, hogy meglelje azt, amit keres.
- Amit keres és kíván magának, az nemes és tiszta kincs. Érdemes időt szánni rá és erőnket nem kímélve dolgozni érte. Nos .. - állok fel az asztaltól. - ... ha valamiben a segítségére lehetek, az említett hotelen keresztül elér. A barátja, igazán szerencsés, óvja meg, mert komoly kincs minden barát, aki utunk során segítőkezet nyújthat. Mondja meg Johny Cage-nek, Sonja Bladenek és a szöszi hercegnőnek, Cassie-nek, hogy a Nagymester üdvözletét küldi. Örvendek, hogy megismerhettem.

Mondom s ha Dina nem adja különösebb jelét annak, hogy marasztalna, a testőrömmel egyetemben távozom a teázóból.