Wax on, wax off ― Johnny & Hannah

️️️️️️️
Két perc tizenhét másodpercnél járt a várakozásból adódó unalmában való számolásnál, mielőtt elvonta volna a figyelmét a bejárat szájánál kialakuló csinnadratta.
― Mi a f---… ― csúszott ki a száján.
Azt hitte, rosszul lát, amikor megpillantotta a főkapun beguruló, rikító zöld sportkocsit. Tekintetével követte, míg le nem parkolt egy üres helyre ― két teljesen átlagos, a nyílt terep színeivel jól harmonizáló kocsi közé.
A hülye, gondolta magában. Lehet, mégis csak hiba volt eljönni Seattle-ből, futott át az agyán. Ott aztán volt rend, nem engedtek be akárkit a katonaság területére két szép szemért. Nem számít, így nyugtatta magát. Legalább akad mivel elmúlatni az időt, amíg a felettesére vár. És ehhez a gondolathoz is tartotta magát, ahogy egy jóllakott óvodás elégedett mimikájával kísérte figyelemmel a botrányosan hivalkodó gépjárműből kiszálló sofőrt. Karikás, sunyi jókedve egészen addig tartott, mígnem teljesen világossá nem vált számára, hogy a parádés verda mégkackiásabb gazdája egyenesen felé tartott. Akkor ugyanis egy villám gyorsaságával olvadt le szív alakú arcáról a derű.
Most szórakozol velem, nyűglődött magának Hannah. Arról volt szó, hogy valami muftit küldenek legfeljebb fejmosásért, aztán szabad a délutánja, nem… erről!
Egész az utolsó pillanatig hitt a véletlenek különös összejátszásában, hogy elmegy majd mellette, vagy, még jobb, nem ezt a kadétot keresi, de hát miért is lett volna ekkora szerencséje.
― Igen, uram. ― felelte lendületesen, katonásan.
Évek gyakorlata és rutinja megadta magát a meglepetés erejének, ezzel egyidőben pedig sietve haptákba vágta magát, úgy tisztelgett.
A döbbenetnek csupán szikrája suhant át Hannah arcán a bemutatkozás hallatán.
― Tudom, ki maga. Olvastam az aktáját. ― felelte Hannah egyenesen, annak ellenére, hogy nem kérdezte senki. És annak ellenére, hogy valószínűleg senki nem adott engedélyt rá, hogy más aktáiban kutakodjék.
Hannah talán még emlékezett is az operatív ügynök egy-két művére. Na, nem magától. Tommy nagybátyja hőskorában sok fickós akciófilmet nézett. Esküdni merne rá, hogy legalább egyet ő is látott ezek közül. Azt az apró részletet azonban kifelejtették a dokumentumokból, hogy Johnny Cage… Nos, önmaga.
Nem tudta hova rejteni, hogy a száját húzza a ténytől, kooperatív képességei még mindig, vagy hogy úgy egyáltalán csiszolásra szorulnak. Kikívánkozott belőle egy „és akkor most autóba ülünk, bekocsikázunk a városba, fagyizunk és shoppingolunk, míg ránk nem esteledik?” fricska, és ha egy haverjával beszélt volna, bizonyosan hangoztatja is, de volt benne annyi méltóság, hogy elismerte a felettesei meglátásait. Szóval kihúzta magát, és annyit kérdezett:
― Értettem. Hol kezdjük?   

Fogalmam sincs mennyi ideig tartott megszerezni azt a fajta még így is kétes minőségű tiszteletet a Különleges Erők terepügynökeinél, amikortól fogva nem Sonya kabalapasijaként tekintettek rám, hanem egy többé kevésbé kompetens terepügynökre.
Talán szükség volt rá, hogy majdnem meghaljak azon az Árnybirodalmi bevetésen Shinnok piramisában még Cassie születése előtt. Vagy már azzal is bizonyíthattam a rátermettségemet, hogy Sonyával és Kenshivel együtt eljutottam az Elemek templomába és a SuperCage 1-es fokozat adta aurával visszarúgdaltam Shinnok seggét oda, ahova az Idősebb Istenek eredetileg is szánták.
Persze eltelt pár év és az én hajamba is látszana pár ősz hajszál, ha nem lennék olyan iszonyúan kényes arra, hogy ne látszódjon meg rajtam az öregedés ilyen nyilvánvaló jele. Mielőtt jönne az idevágó kérdés csak szólok, hogy Vin Diesellel ellentében én még ötven felett is egész dús hajkoronával rendelkezem és ezt nem beültető műtéteknek köszönhetem.
Majdnem húsz évnyi együttműködés a Különleges Erőkkel azonban nem múlik el nyomtalanul.
Magamnak bevallani legalább annyira fájdalmas, mint az amit Baraka kapott ágyékra tőlem a legutóbbi találkozásunkkor, de nem leszek fiatalabb.
Nem, nem öregszem.
Szintet lépek.
Jó nem teljesen, mert ha kell még mindig összekapom magam és stílusosan rúgok szét pár harctól formásra kerekedett hátsót, de nem vagyok már olyan gyors, mint az a Johnny, aki egyszerre küzdött meg Scorpionnal és Sub-Zeroval egy zuhanó helikopteren.
Szóval szépen lassan átterelnek engem is a terepmunkáról a mentorálásra. Először Cassie, majd az egysége, aztán ha már ilyen látványosan váltott oldalt, akkor Sonya úgy gondolta, hogy Dina jó útra terelése is méltó feladat hozzám.
Most pedig egy újabb G.I. Janet kapok, hogy felmérjem kicsit mit tud.
Átolvastam az aktáit és cseppet sem lep meg, hogy lényegében csak kevéssel tér el Sonya huszonöt évvel ezelőtti állapotától. Neki nem Kano a nagy nemezise, hanem Ermac, túl sokra nem értékeli az emberi kapcsolatokat és olyan önfejű, hogy ha én lennék huszonöt évvel fiatalabb tuti meglátnám benne a kihívást.
Oké, ezt talán nem kellett volna így megfogalmazni, főleg nem úgy, hogy majdnem egy idős Cassievel, de nincs backspace az agyamban, szóval ezt nem vághatom már ki.
Szinte már fel sem ugrik az őrposzton strázsáló bakák szemöldöke, amikor a plazmazöld kabriommal megjelenek a megadott időpontra a Főhadiszállás főbejáratánál. Az ellenőrzés után lerakom a verdát a sok dzsipp mellé a parkolóba, majd a gyakorlópálya felé veszem az irányt.
Túlságosan nem nehéz megtalálnom, hogy kihez kell odamennem. Nem mintha nem láttam volna a fényképét, de így élőben látva Williams kadétot gyorsan meg kell állapítanom, hogy a közös vonások az én szőke generálisommal szigorúan személyiségből eredőek.
A kishölgy majdnem akkora, mint én és olyan izomtömeggel bír, mint az Aranykor erősemberei. Az arckifejezése, a kiállása szinte bombázza a környezetét a komolysággal. A tekintete meg....
Utoljára ilyen szigorú szemeket akkor láttam, amikor nem akartam leakadni Sonyáról Shang Tsung szigetén.
Szóval nekem kellene a gondjaimba vennem Rambo lányát és megértetni vele, hogy a kötelékek nem ördögtől való dolgok.
Rendben Sonya, ha ez kell ahhoz a francos igenhez, hát legyen.
- Williams kadét? - lépek hozzá
Egy tizedmásodpercig hezitálok, hogy tisztelegjek neki, vagy kezet nyújtsak, de azok alapján amit az aktája ír róla jobbnak látom a katonai protokoll követését. Meg elnézve azokat a vastag alkarokat még Goro is megérezné, ha megszorongatná a mancsait.
- Cage operatív ügynök. - veszem le a Ray Ban-em a tisztelgés után és a mellényem zsebébe csúsztatom - A csapásmérő egység mentortiszje vagyok és engem bíztak meg a feladattal, hogy segítsek fejleszteni a kooperatív készségein.
Ez az Johnny, tudsz te hivatalos lenni, ha akarsz. Most már csak azt kell kideríteni, hogy ő is az a fajta katona, aki csak a filmjeidből ismer, vagy hallott már sztorikat rólad.

️️️️️️️
Két perc tizenhét másodpercnél járt a várakozásból adódó unalmában való számolásnál, mielőtt elvonta volna a figyelmét a bejárat szájánál kialakuló csinnadratta.
― Mi a f---… ― csúszott ki a száján.
Azt hitte, rosszul lát, amikor megpillantotta a főkapun beguruló, rikító zöld sportkocsit. Tekintetével követte, míg le nem parkolt egy üres helyre ― két teljesen átlagos, a nyílt terep színeivel jól harmonizáló kocsi közé.
A hülye, gondolta magában. Lehet, mégis csak hiba volt eljönni Seattle-ből, futott át az agyán. Ott aztán volt rend, nem engedtek be akárkit a katonaság területére két szép szemért. Nem számít, így nyugtatta magát. Legalább akad mivel elmúlatni az időt, amíg a felettesére vár. És ehhez a gondolathoz is tartotta magát, ahogy egy jóllakott óvodás elégedett mimikájával kísérte figyelemmel a botrányosan hivalkodó gépjárműből kiszálló sofőrt. Karikás, sunyi jókedve egészen addig tartott, mígnem teljesen világossá nem vált számára, hogy a parádés verda mégkackiásabb gazdája egyenesen felé tartott. Akkor ugyanis egy villám gyorsaságával olvadt le szív alakú arcáról a derű.
Most szórakozol velem, nyűglődött magának Hannah. Arról volt szó, hogy valami muftit küldenek legfeljebb fejmosásért, aztán szabad a délutánja, nem… erről!
Egész az utolsó pillanatig hitt a véletlenek különös összejátszásában, hogy elmegy majd mellette, vagy, még jobb, nem ezt a kadétot keresi, de hát miért is lett volna ekkora szerencséje.
― Igen, uram. ― felelte lendületesen, katonásan.
Évek gyakorlata és rutinja megadta magát a meglepetés erejének, ezzel egyidőben pedig sietve haptákba vágta magát, úgy tisztelgett.
A döbbenetnek csupán szikrája suhant át Hannah arcán a bemutatkozás hallatán.
― Tudom, ki maga. Olvastam az aktáját. ― felelte Hannah egyenesen, annak ellenére, hogy nem kérdezte senki. És annak ellenére, hogy valószínűleg senki nem adott engedélyt rá, hogy más aktáiban kutakodjék.
Hannah talán még emlékezett is az operatív ügynök egy-két művére. Na, nem magától. Tommy nagybátyja hőskorában sok fickós akciófilmet nézett. Esküdni merne rá, hogy legalább egyet ő is látott ezek közül. Azt az apró részletet azonban kifelejtették a dokumentumokból, hogy Johnny Cage… Nos, önmaga.
Nem tudta hova rejteni, hogy a száját húzza a ténytől, kooperatív képességei még mindig, vagy hogy úgy egyáltalán csiszolásra szorulnak. Kikívánkozott belőle egy „és akkor most autóba ülünk, bekocsikázunk a városba, fagyizunk és shoppingolunk, míg ránk nem esteledik?” fricska, és ha egy haverjával beszélt volna, bizonyosan hangoztatja is, de volt benne annyi méltóság, hogy elismerte a felettesei meglátásait. Szóval kihúzta magát, és annyit kérdezett:
― Értettem. Hol kezdjük?   

Kimért, célratörő és nem kenyere az üres fecsegés. Asszem meggyőzni és alkudozni sem lehetne vele és ezért a tulajdonságaiért Arnold és Manu Bennett is egyből a nevére venné ezt a nőt.
Úgy tűnik a tény, hogy velem kell dolgoznia egy kicsit azon, hogy könnyebben belelazuljon egy egységbe, nem kicsit lepi meg. Bár egész jól próbálja leplezni, de az apró kis jelek sokat árulkodnak.
A szemöldök apró emelkedése, a pupilla ösztönös kitágulása, a vállak alig észrevehető rándulása.
Nem, nem Sherlockoskodom. Színész vagyok. Ismernem kell ezeket a reakciókat, hogy hihető legyen az alakításom.
Igen.
Tudok színészkedni.
Mit kell ezen meglepődni?
Azért arra nem számítottam, hogy viszonozni is elfelejtse a tisztelgést a meglepetéstől, de végső soron rólam beszélünk. Ha nem váltanék ki ilyen hatást, akkor ott ette meg a fene a dolgokat.
A megjegyzésére az aktámmal kapcsolatban egy olyan túljátszott szemöldökemelést produkálok, hogy azért Dwayne ügyvédei rám fogják rúgni az ajtót és elperelik a fél házat a fejem fölül, de szinte azonnal ki is ül egy barátságos mosoly az arcomra.
- Az IMDB profilom mindenki számára nyilvános. - mondom neki könnyedén, nem törődve azzal, hogy elbagatelizálom annak tényét, hogy saját szakállára nézelődik az ügynökök anyagaiban
Úgy tűnik Williams kadét nem szokott hozzá ahhoz, hogy ne a Terminátor üzemmódban működjön és nehezen tudja kezelni azt, ha valaki oldottabban viselkedik az átlagnál. Ez egy jó alapja lesz annak, hogy lépésről lépésre növelni lehessen az ingerküszöbét és én arról vagyok híres, hogy képes vagyok a legváratlanabb hülyeségekre szinte minden helyzetben.
- Olvastam az aktáját, de az a fajta fickó vagyok, aki a saját szemének jobban hisz, mint a leírt szavaknak. Kivéve, ha az egy filmes szerződés... - nézek a szemébe - A mai nap felmérem, hogy mit tud, holnap pedig találkozunk a Century Mall első emeletén a Laser Rager előtt.
Bár Sonya tuti azt gondolná, hogy úgy tesztelném a legjobban, ha egy váratlan támadást indítanék, de én másképp gondolom.
Először a Kadét bizalmát kell megszereznem, azt pedig szúrópróbaszerű támadásokkal fogom elérni.
- Melegítsen be és utána mutassa meg, hogy mit tud!- adom ki az utasítást
Felsétálok a gyakorlótér füvére és nekiállok átmozgatni magamat. Pár perces, egyszerű rutin ugyan, de nagyon gyorsan aktivizál minden izmot. Karkörzések, törzsfordítások, előre-hátra hajlások...
Az egyetlen látványosabb dolog a lábaim átmozgatása, ami pár rúgás végrehajtásából áll.
A hátul lévő bal lábamra helyezve a súlyom, a törzsemet oldalt döntve felemelem a jobb lábam és comb, törzs, majd fejmagasságban végrehajtok egy lassú rúgást, majd a másik oldalon is elvégzem ezt a rutint.
Megvárom, míg Williams kadét is befejezi a nyújtást, majd felveszem az alapállást és várom, hogy nekem támadjon.

️️️️️️️
Hannah fel volt készülve a fogadtatásra, amit felettébb rizikós kijelentése kiválthatott az akta tulajdonosából. Tudta magától is, hogy már önmagában a tény is vérlázító, hogy bármiféle különösebb rangjelzés nélkül elméleti alapon titkosított aktákban vájkál. Ha most bármelyik másik őrvezető, szakaszparancsnok vagy dandártábornok állna előtte, bizonyosan nem is mondott volna semmit. De így, hogy a sors Johnny Cage gondjaira bízta, egy cseppet sem bánta, hogy végzett némi detektív munkát. Még ha meg is ütheti a bokáját érte. Épp ezért lepte meg annyira, hogy az egyetlen érintett ― már rajta kívül ― ennyire könnyedén túllendült ezen a nem épp aprócska tényen. Már-már egészen lekötelezve érezte magát, amiért nem kerítettek a titkosított dokumentum ügyének a kelleténél nagyobb feneket, és bár a mimikájára felettébb ügyelt, a szeme mégiscsak hálásan csillogott.
― Nekem csak twitterem van. Ott szoktam a menzáról panaszkodni. Minden tisztelettel. Már három követőm is van. Igaz, mindhárman a főhadiszállás tagjai. ― tette hozzá valamivel halkabban Hannah.
Bárki, aki ismerte, tudta, milyen cinikus, maró is tudott lenni a humora. Olykor annyi epét köpött fel, hogy szó szerint észre sem vették a környezetében, hogy csak a bolondját járatja az emberrel. De most nem humorizált. Ezt pedig abból lehetett megállapítani, amit a mondandója kellős közepére biggyesztett. „Minden tisztelettel.”
Hannah épp, hogy nem forgatta meg látványosan a szemét arra a nagyon is „apa kategóriás” viccre, amit a felettese megengedett magának. Nem gondolkozott el azon, hogy vajon ha nem ragadják el mellőle a sajátját, az is ilyen felettébb fárasztó tréfákkal szórakoztatta-e volna. Tudta, hogy a válasz igen.
― Azért remélem, legalább a nyomába érek majd ennek a látens filmes szerződésnek.
Nem volt szokva ahhoz, hogy ebben a közegben elengedje magát. A főhadiszállás semmiben nem hasonlított más munkahelyekre, itt nem volt szó semmiféle viszonyról felettes és beosztott közt. Nem is lehetett. Mindenki a maga kasztjában mozgott, és ez jól is volt így. Néhány válogatott kadétot megtisztelt már valós színeinek megvillantásával, de a legmeztelenebb, legőszintébb természetét mégis csak Seattle-ben hagyta. Tudta, hogy a nyelve igencsak berozsdásodott, de készen állt rá, hogy fenőkéssel újraélesítse.
― Igenis. ― nyugtázta katonás fegyelemmel az utasítást, és már azon volt, hogy neki is fog a bemelegítő gyakorlatoknak, ám az operatív ügynök nem tekintette befejezettnek a beszélgetést.
Hannah szemöldöke olyan magasra emelkedett, hogy azt a Szikla is megirigyelte volna.
― Parancsol?
Hannah nem tudta hova tenni a meglepetését. Azt hitte, félreértett valamit, de biztos volt benne, hogy a „Laser Rager” szókapcsolatot hallotta.
― Úgy érti, hogy--- Hogy érti pontosan?
Jól érti? Lézerharcolni fognak? Biztos nem! Vagy igen? Szabad ilyet egyáltalán? A dandártábornok leszedi a fejét, ha ennek híre megy! Aztán meg az operatív ügynökét. Hirtelen az jutott eszébe, Shawn mennyire élvezné is mindezt. Nem, sosem lézerharcoltak. De biztos volt benne, hogy így van.
Nem engedte át magát a pillanatnyi szívfájdalomnak. Inkább megrázta magát, és erőszakosan elűzte a gondolatot. Egy pillanatra volt csak szüksége, hogy visszahúzza magára a katonás páncélburkolatot.
― Értettem.
Hannah felvett pár méter távolságot az operatív ügynöktől, míg bemelegített. Semmi különleges nem volt benne, nem volt az átlagnál hajlékonyabb vagy tágabb, különleges eszközök hiányában pedig jóformán a hagyományos bemelegítéshez folyamodott. Fentről lefelé, kezdve a fejkörzésekkel, a vállízület, a törzs és a térd átmozgatásán keresztül a láb teljes bemelegítéséig. Az egész nem vett igénybe pár percnél többet, közben alkalma nyílt nézelődni. Johnny Cage bemelegítő rutinjában sem volt látszólag semmi különleges. Látszólag. Amikor ugyanis amaz rúgott nem egyet, de kettőt is a levegőbe, Hannah ajkai elnyíltak a meglepetéstől. Hirtelen ráeszmélt, hogy amit az aktában olvasott, betűről betűre igaz. És hogy most szemtől szembe fognak megütközni, még ha barátságos zászló alatt is. Nem várta a pillanatot, amikor az álla találkozik majd a férfi bakancsával. Hangtalanul felszisszent. Legalább a tudat nyugtatta, hogy szerencsére nem épp törékeny alkat. De azért könnyű dolga se lesz éppen. Amaz pedig készre jelentve magát várta, hogy beérje. Hannah nyelt egy alig észrevehetőt.
Megköszörülte a torkát, majd közelebb lépett, hogy kellemes terpeszben találjon fogást a gyakorlópálya szárazra szítt, kitaposott földjén.
Nem szerette ezt a fajta előzékenységet. Nyilván használnia is kellett valamire az embernek a szürkeállományát, ha már az élete múlhat egyetlen mozdulaton ― vagy épp baklövésen ― de sokkal inkább elemében érezte magát, amikor hagyta, hogy az ösztönei vezéreljék. Hisz egyszerűbb kivédeni egy feléd irányuló támadást, mint indítani azt, mert a reflexeid vigyáznak rád. Nem tudta, hogy nyisson, hogy előnyben is maradjon. De legalább is ne kerüljön hátrányba. Az nem volt kérdés, hogy valójában nincsenek egy súlycsoportban a férfival ― még ha a megjelenésük hasonlóvá is teszi őket. Az egyetlen tényleges fegyvere tehát ― igazi híján ― a meglepetés ereje maradt. Ha már a helye a sorban fix volt, akkor másutt kellett tetten érnie a férfit.
Mély levegőt vett, majd szinte észrevétlenül alapállásba rendezte a tagjait. Abbahagyta a lázas töprengést. Hagyta, hogy a teste a tudása eszköze legyen. Ujjait behajlította az első ízület felett, aztán elrugaszkodott a talajtól. Alkata ellenére fürge egymásutánban támadt. Bal tenyere csontos részével egy tanult vadász precíziójával mérte be a gyomor és a nyelőcső által meghatározott gyomorszájat, majd szorosan lemaradva jobbjának csontos tövével sebesen és lendületesen a férfi álla alá mért csapást. Nem adott időt felocsúdni. Váratlanul guggolásba vágta magát, perdült egyet a tengelye körül, és gáncsolt. Nyögésbe fúlt hangja olyan volt, akár egy bősz tigris acsarkodása.  

Meg kell valljam, ha nem küzdeném éppen vissza magam Sonya emberi nyakat és férfiszívet is könnyen összeroppantó combjai közé, akkor talán én is komolyabban venném azt, hogy Williams kadét a saját szakállára tájékozódott a titkosított akták között.
Tudom aljas dolog kihasználni a protekciót, de megtanultam, hogy élni kell az élet adta lehetőségekkel, mert csak így fog egyről a kettőre jutni az ember. Ezt tettem, amikor elolvastam azt a meghívót majd harminc évvel ezelőtt és felszálltam arra a hajóra annak reményében, hogy megmenthetem a haldokló filmes karrieremet.
A többi - ahogy mondani szokás - pedig már történelem.
Belegondolva a dolgokba, abban is kezdek biztos lenni, hogy nem csak én vettem észre a jellembeli hasonlóságot Williams kadét és Sonya között és valaki rendelkezett kellő önkritikával ahhoz, hogy egy olyan jellemformáló sokk-tsunaminak vesse alá az újoncot, mint amilyen én vagyok.
Nagyon is Sonya gondolkodására vall a megszoksz, vagy megszöksz mentalitás, de azért én ennél talán kicsit érettebb (jó vicc mi) vagyok ennél és csak harminc százalékos kapacitáson pörgetem a nagy pofámat. Kezdetnek ennyi bőven elég lesz ahhoz, hogy kihozzam a komfortzónájából, de ne égessem ki a kezem alá adott G.I. Janet.
Van már elég gyakorlatom Sonyával, hogy meg tudjam különböztetni egy önmagát mindig komolyan vevő ember humornak szánt mondatait a jól bújtatott szarkazmustól és jelen pillanatban úgy látom, hogy Williams kadét úgy gondolja feszegetheti kicsit a határait.
- Jól indítja a rajongóbázis kiépítését. - biccentek neki elismerően miközben elővarázsolok egyet a legbarátságosabb Cage-mosolyok közül - Gondolkodott már edzéselméleti videók készítésén? A sok crossfitnáci tuti oda lenne magáért.
Persze be lehet tudni az ordas nagy pofámnak, hogy úgy hangzok, mint Arnold bármelyik szövege a Kommandóból, de nem azért hesszelem, mert piszkálni akarom. Az aktája alapján nem sok esélye volt nőként viselkedni míg felnőtt, így a direkt elismerés tuti olyan dolog, amit nem szokott meg és nem tud mit kezdeni vele.
Williams kadét tuti láthatott pár klasszikus akciófilmet, vagy megnézett pár Arnold egysoros válogatást a Youtube-on. A válasza legalábbis elég tökös és lényegretörő ahhoz, hogy az ember azt higgye, tovább kóstolgat.
- Az első Pantonindzsa vs King Kung Fu szerződését biztosan mérföldekkel fogja überelni. - hunyorítok elismerően a lányra
Asszem most sikerült egy kicsit megfognom.
Legalábbis bármennyire próbálja palástolni a meglepetést az arcán, de a tekintete elárulja, hogy teljesen váratlanul érte a holnapi program.
Jól van Johnny, tudsz te még ha akarsz.
- Jól hallotta. - villantok rá egy olyan mosolyt, amit a címlapoknak, vagy a fogkrém reklámoknak szoktam ellőni - Fogja fel úgy, mint csapatépítő tréninget.
Az igazi cél persze nem ez és ez ő is sejtheti.
Cassie útjának egyengetése sokat tanított nekem arról, hogy a játéknak milyen nevelőhatása van. Idő volt nekem is felfogni, de a legtöbbször akkor volt a legügyesebb, amikor nem direkt próbáltam neki megmutatni egyes mozdulatokat, hanem amikor önfeledten ökörködtünk otthon a Ketrecben.
Williams kadétnál nehezebb dolgom lesz, de azt hiszem az a megközelítés, hogy nem lesz komoly tétje a dolognak sokban segít majd neki, hogy fejlődjön az együttműködésre való hajlandósága.
A lány bemelegítése a jó öreg alapelvet követi, ami már az old school erősemberek ideje óta a gerincét képzi a mozgásra való felkészülésnek. Felülről lefelé, minden ízületet átmozgatva.
Látszik, hogy komolyan vettették vele a dolgokat és őszintén szólva még örülök is neki, hogy ilyen módszeres ezen a téren.
Mellettem a tapasztalat szól, mellette viszont a fiatalság és Sly bármennyire próbálja elhitetni Rocky, Rambo, meg a Feláldozhatók segítségével, hogy az én előnyöm ellensúlyozni tudja Williamsét, de ez az elmélet csak egy bizonyos életkor alatt működőképes.
Semmi szúrkálás, semmi gyengeség felmérése, vagy riogatás. Egyből teljes erőből támad, mint egy igazi harcos. Kuai Liang és Hanzo is büszke lenne erre a hozzáállásra és én sem vagyok híve a bunyó elején történő simogatásnak.
Egy gyors mozdulattal hátrébb lépek és a jobb karommal egy karatés hárítással kilendítem a karját a jobb vállam irányába.
A felütés gyorsan jön utána. Még annak ellenére is megcsap a szele, hogy éppen sikerült arrébb kapnom a fejemet. A napszemüvegem nem ilyen szerencsés, nagy lendülettel repül le a fejemről és fog talajt a szikkadt fűben.
Talán nem véletlenül hasonlítottam Gorohoz a kadétot, amikor a karjai vastagságáról filozofáltam...
A lábsöprés egy szokatlan megoldás volt, de a guggolásba való lesüllyedés idejét nem használom ki, hogy egy mellső taposó rúgással kiborítsam Williamset az egyensúlyából.
Mindkét lábammal fellököm magam a levegőbe, az emelkedés közben felhúzom a térdeimet a mellkasomhoz és a csúcsponton hátrafordulok a levegőben.
Williams nagy eséllyel már félig feláll, mire az ugrás befejezéseként alapállásba érkezek.
A jobb sarkam már emelkedik is és belülről kifelé lendülve rúg egy köríveset, amit egy bal lábbal indított Chuck Norristól plagizált pörgőrúgás követ.
Ezek persze jól néznek ki, de nem a tényleges kontakt célját szolgálják. Viszont tökéletesek arra, hogy elhitessék az ellenféllel, hogy a következő támadás is magasról fog jönni.
De itt jön képbe a kiöregedő Mr. Cage tapasztalata.
A köríves rúgás lendületét tovább viszem és a talajfogás pillanatában már emelem is a lábam egy oldalsó taposó rúgásra, ami a hasfalat célozza.
Azért remélem ezzel nem fogom szilánkosra törni a bokámat, mert ha Williamsnek a hasfala is olyan kemény, mint a karizmai, akkor bajban leszek.