• Olajat a Tűzre! • Turquoise & Ignis

️️️️️️️
Kezdem úgy érezni, hogy annak az álomnak semmi jelentése nem volt a vonaton. Bár leugrottam, mondhatni ijedten, mivel mégis csak egyfajta belső vágyam illúzióját mutatta meg nekem. Igaz barátok. Milyen... elérhetetlen. Eddig akikkel találkoztam nem igen barátot akartak, sokkal inkább talpnyalót vagy bólogató kutyát amit a műszerfalra tesznek az emberek. Szerencsémre, avagy jelen pillanatban belegondolva szerencsétlenségemre, belebotlottam pár utcai huligánba, akikhez csatlakoztam. Nem sokkal utánam egy Astrid nevű nő is. Úgy gondoltam talán megpihenhetek köreikben. Én hülye...
-MI LESZ MÁR! - rivall rám Astrid nekem szegezve egy fegyver csövét. Mellettem és mögöttem csak a víz ver zajt, viharos hullámokat verve az eszkábált mólóra és csikizve lábam. Astrid a fegyver túlvégén ingerülten hadonászik vele. Mögüle a város árnyai vetnek ránk árnyékot. Ha pedig eldördülne a fegyver nem tűnne fel senkinek. Ahogy az sem, hogy az én életemet venné és az én vérem folyna vörösre festve a vizet. A Hold is szégyenlősen bújik pár sötét felleg mögé.
- Legyen... - teszem tarkómra tenyereimet és sóhajtok. Még az az önelégült vigyor amivel közeledik. Csak pár lépés, ennyit még kivárok. Amint elég közel ér, bakancsos lábammal rúgom el az övéit majd ugrom a vízbe. Csobbanásomat követően kétségbeesett lövedékek szakítják át a víz megtört felszínét. Egy huncut lövedék viszont, szerencsémre csak, felsérti a vállam. A móló alá úszom és ott veszek levegőt. Hallom szitkozódó szavait és távolodó lépteit.
- Anyád... - szitkozódom fogaim között kifújva a szót és kievickélve a partra. Sosem szerettem a vizet. Talán a lelkem miatt, de lehet egyéb oka is. A parton köhögve köpöm ki a félrenyelt vizet és ujjaim a homokba vájom.
- Baszd meg a gitárom ezeknél a szemeteknél van! - a többi cuccom nem is lényeges, de a gitárom. Na meg... most a cigim is elázott. Ááá... lábra lökve magam indulok meg a másik irányba. Nem akarok összefutni vele. Vagy velük... a cuccaimra viszont szükségem van. Fújtatva koptatom a várost nem érdekelve, hogy kíváncsi, fürkésző tekintetek vetülnek rám. Egy sikátorba betérve ülök le a padkára. Előveszem a dobozkám, mibe dohányom arany tartaléka van, de a gyújtóm elázott, pontosabban be. Mérgesen vágom falhoz, mi nagy pukkanással robban apró darabjaira. ~Most ez is...~ Szemezek a kivett szállal és a csuklómon pihenő háromszögre, majd visszateszem a kis fém dobozkába. ~Túl nagy ára lenne...~

️️️️️️️
Minden kibaszott éjszaka hallom. Mint holmi láthatatlan, gusztustalan meztelencsiga, hideg puhatestével felsiklik a gerincemen, egészen a tarkómig, ott behatol az álmaimba és megmérgezi az összeset. Már kívülről fújom, bár nem tom, minek. Így hangzik: "Eljő a nap, hogy lángba borul az égbolt, a csillagok fénye kialszik, a Nap vörösen izzik majd, és az Ősi Istenek haragja korbácsolja fel a tengereket." Őszintén szólva orgonalila dunsztom sincs róla, mi a picsát jelent, vagy épp melyik sarokba sírjak tőle, de lassan az őrületbe kerget. Szó szerint. Az ezzel járó inszomnia egy dolog. Egy másik ingerülten és frusztráltan ébredni a ténytől, hogy újra és újra és újra ugyanattól a monológtól forgolódsz álmatlanul, mintha valami múlt századi bakelit lemez beakadt volna, miután valahogy mégis csak sikerül álomba zuhanni. Arról nem is beszélve, hogy ma már kurvára nem beszél így senki.
Késő este történt ― épp egy újabb nyugtalan éjszakától való félelmemben és pre-frusztrációmban a várost róttam. Nem volt különösebb célom, sőt, igazából csak mindenhol máshol akartam lenni, mint a saját ágyamban, várva, mikor kezdődik elölről ez a kibaszott rémálom.
Az egyik sikátor mellett elhaladva fémes csilingelés ütötte meg a fülem. A lábam elé guruló apró darabokból könnyedén megállapítottam, hogy épp egy öngyújtót küldött valaki a pokolba. Bepillantottam a szűk utca sötétjébe, csak hogy egy alak sziluettje bontakozzon ki a gyér holdfényben.
― Mi bűne volt annak a nyomi öngyújtónak?
Egye fene, legyen ez az évi egy jócselekedetem. Még a hajléktalanoknak is kell néha bagózni. Beléptem hát, közben matatva a halálfejes cigaretta tárcámért, amiből kihúztam egy szálat, meg egy öngyújtót. Az alak mellett megállva átnyújtottam neki mindkettőt, és ahogy közelebbről is megszemlélhettem, két dolgot vettem észre: egy, hogy nagyon is szép arca volt, és kettő…
― Höh… Mi a picsa? Meleged volt, oszt ugrottál egy bombát a mólóról?
Egész jó móka volt köszörülni a nyelvem rajta, de az a nem szűnő, sötét folt a vállán nem igazán tetszett. Mindegy, nem az én dolgom.  

️️️️️️️
Nem gondoltam volna, hogy valaha ennyire buta legyek. Hogy önként és dalolva sétáljak kelepcébe és mint valami mérgezett patkány, várjam a véget. Az utolsó pillanatban mégis, talán az élni vágyás nem engedte, hogy a golyó a fejemen keresztül csobbanjon a vízbe. Sokat éltem, többet, mint az itteniek. Mégsem hagyott valami.
Erre is csak a tettem után keresek magyarázatot. Egy fal tövében, ahol alattam pocsolyát képez ruhámból és hajamból csepegő víz.
Erre pedig az öngyújtóm is feladta a küzdelmet, de arra még volt ereje, hogy az életemet halálában is megkeserítse az életem. Az apró műanyag darabok szanaszét repültek, feje természetesen kifele, nekem pedig az éles műanyag jut.  Viszont a pukkanás és a fej fémes csörgése felkeltette valaki érdeklődését. ~A fenébe... csak ne közülük legyen egy.~ Némi félelemmel tekintek a felém közeledőre, de megnyugtat, hogy nincs a sál a nyakában. Egy aprót sóhajtok. Ahogy közeledik jobb lábam behajlítom a másik  alá.
-Csupán beázott. Ázott gyújtó nem szikrázik. - miközben matat folyamatosan figyelek merre tudok menekülni, ha netalán tán ártani szeretne. De nem szeretne. Cigit és gyújtót nyújt felém, mit egy hálás biccentéssel elfogadok. Számba veszem, gyújtanám meg, mikor felteszi kérdését. Mutató és középső ujjam közé veszem a henger alakú tárgyat és rá emelem barnás szemeimet. Nem hiszem, hogy a színeket érzékelné a legsötétebb órák egyikében.
-Mondhatni. - vontam meg vállaim, de ekkor belemart a fájdalom vállamba. Összeszorítom ajkam és enyhén megdöntöm fejem.
-A sárga sálasokat ismered? - Ha ismeri őket, biztos rájön kik után érdeklődöm. A nevük túl bonyolult, hogy megjegyezzem, de a cuccaimért vissza kell mennem. Nem hagyom náluk az értékeimet. Eközben újra számba veszem és meggyújtva a végét mélyet szívok belőle. Hálásan tekintek rá, miközben vissza nyújtom a gyújtót.

️️️️️️️
Bárkitől is tart ez a rosszéletű csavargó ― hé, én nem ítélkezek, oké? Én is az vagyok ― vagy túl fáradt menekülni, vagy még azelőtt rájött, hogy nincs félnivalója tőlem, hogy felesleges mozdulatot tett volna.
― Na, ne bassz. Erre magadtól jöttél rá, vagy segítettek benne?
Látom, hogy még mindig egérutat keresne, míg munícióért kutakodok. Nem dumálom se meg, se le róla. A helyében én sem bíznék magamban. Ha viszont elinal, lemarad egy ingyen slukkról.
Némán átadom neki a cigarettát és a gyújtót is, majd félhangosan hozzáteszem.
― Ezt ne vágd a földhöz, ha lehet. A kedvenc öngyújtóm. ― úgy is nézett ki.
Kopott volt, karcos, a halálfejes minta már alig látszott rajta, mégsem tudtam megválni tőle. Már legalább háromszor újratöltöttem magam, annyira bírtam. Olyan volt, mint én.
― Mhm. Ugrás közben pedig szokás lőtt sebeket is szerezni. ― álltam a lány sötét szemű pillantását, majd magam is előhúztam egy szál cigarettát és rágyújtottam. A szikrák, aztán pedig a láng egy pár másodpercre megvilágította az arcom. Szívtam egy nagyot, majd a füstöt kisóhajtva azon keresztül figyeltem a dohányzó suhancot. Nem lehetett sokkal idősebb nálam.
Nem szóltam egy szót se a kérdésre, csak a vonásaim komorodtak el. Talán amaz a csendből is megérti, amit meg kell neki.
― Már értem, honnan szerezted azt a golyót. Örülj, hogy csak a válladat lyukasztotta ki, járhattál volna sokkal rosszabbul is. Például lehetnél vizihulla. Én a helyedben a jövőben olyan messzire elkerülném őket, amennyire csak lehet. Persze, azt csinálsz, amit akarsz. Nem vagyok az anyád. Fogd fel úgy, mint tanácsot egy önzetlen jótevőtől.  

️️️️️️️
Megtanultam a leckét az itteniektől, jobb mindent megvizsgálni és utána tenni bármit is. Ugyan ez érvényes rá is. Talán ha akarnék se tudnék menekülni. De lehet, a belső tűz nem hagyná, hogy végleg kioltsák. Ne is gondolj erre! Jobb, ha csak parázslik, talán ha örökre az is marad.
-Néhány hülyeségben nekem is fogják a kezem. - vonnám meg vállaimat, de helyette kitárom karom és enyhén megrázom kezem. Néha viszont jól jön ha kicsit megpihenünk, bepillantást nyerve az itt élők apró életébe. Röpke élet, mik ők úgy használnak ki ahogy tudnak. Mégis hajt valami, hogy folyamatosan a kiút utáni apró kutatásom. Talán a rossz tapasztalat, talán... csak paranoid lettem az utóbbi időben.
-Nem kívánok minden gyújtót elpusztítani, amit a kezembe fogok.- biccentek, majd mélyet szívtam és fújtam ki. Figyeltem, ahogy elővesz magának is, ahogy az apró szikrák egy lángocskává erősödnek, majd parázzsá teszik amihez hozzá ér. Vajon tényleg csak pusztít ez a megbabonázó jelenség? Megfékezhetetlen és mindent felemésztő?
-Ez most így sikerült. Mindig van rosszabb és jobb alkalom. - fűzöm hozzá. Mintha magam látnám, mikor még önfeledt lehettem. Mielőtt mindent porig égettem ami fontos volt. Egy kicsit lágyulnak vonásaim, ahogy múltam eme szeglete előkúszik agyam zugából. Nem akarok emlékezni, nem akarom újra átélni. Ezért pedig csakis én tehetek. Valahogy... valamit csak lehet tenni? Azt leszámítva, hogy mindig, mindent és mindenkit eltaszítok magamtól. Figyelem, ahogy vonásai egyre komorulnak, ahogy a közénk ékelődő csend egyre nyomasztóbb. Ennyire sikerült beletenyerelnem valamibe? Kicsit összehúzom szemeim, így szinte olyan, mintha behunytam volna. Ahogy elmondja véleményét aprót biccentettem, a parazsat a kezembe ejtve.
-Más esetben biztosan megfogadnám a tanácsod...-kezdek bele, szívok a dohányból és fogamat is enyhén. -De van velük egy lerendezetlen ügyem, meg pár cuccom, amitől nem szívesen válnék meg. - lehet ez akármekkora hülyeség, de ez van. Nem hagyom, hogy a naplómhoz és a gitáromhoz bárki hozzá érjen az engedélyem nélkül. Ajkaimmal közrefogva a szálat próbálok meg felállni és leporolom magam. A ruhámból csepegő víz pedig ezt megnehezíti, mivel így nem száraz por ragadt rám, hanem az a ragacsos, sáros egyamás. Viszonylag szeretek adni a megjelenésemre, noha jelen pillanatban ez egy szemernyit sem látszik.