Primus
Életkor
Kb 50, de ebből majd 20 évet végig aludt.
Látszólagos kor
Ránézésre nem lehet megállapítani.
Csoport
Nindzsa
Foglalkozás
-
Play by
Monsoon (Metal Gear Rising)
|
 |
Különleges képességek
Bem-bem.
Megragadja az ellenfél kezét/lábát és többször a földhöz csapkodja pont, mint Kavicsi Benő.(Ezt egy rajzfilmből vette.)
Hasítás
Széttárja az ujjait és olyan erővel csap le mintha penge éles karmok lenének. (Ezt egy állom vagy emlék ihlette.)
Érzékelés: Látása, hallása akár egy átlagos emberé.
Mint ahogy a bónusz fejezetben is látható, képes fölvenni a versenyt akár három tarkatával is mind erőben mind sebességben. Nagyobb megerőltetés nélkül vájta bele az ujjait az ellenféltorkába. Képes volt a nyakukból letépni a nyakkendőt, de csak a gyors reflexeik miatt, különben a mellkasukat hasította volna föl. Vagyis erősebb és gyorsabb, viszont ha egy képzett tarkata odafigyel (vagyis nem becsüli le), képes lehet kitérni a mozdulatai elől. Teste a kisebb kaliberű lőfegyvereknek ellen áll, és képes egy gránátvetőt is túlélni. Igaz hátra veti és megsérül a mellkasa, de túléli, viszont három már jócskán ront a teljesítményén. Ha valamely végtagját találnák, el az természetesen azonnal leszakad. Érzékeny a hidegre és az elektromosságra.(Hideg hatására mozgása lelassul, az elektromosságtól pedig elveszti teste felett az irányítást, rángatózik.) Van még egy gyenge pontja méghozzá az érzelmei. Egy gép nem törődik azzal, ha küzdelem közben veszélybe kerül, valaki csak a feladat számít. Egy ember viszont félti azt, ami fontos neki ezzel elvonható a figyelme vagy maga helyett mást mentsen. Érző lényekkel ellentétben nem érez fájdalmat, ami nem hátráltatja küzdelem során, de a rendszer jelzi, ha sérülés éri. Ez nem sok előnyt jelent, mert egy felhergelt szuper harcos nem foglalkozik, ha vállából kiáll egy vadászkés. Egy átlagemberhez képes, mint erőben, mint sebességben, teherbírásban olyan akár egy sportoló (szteroidokkal). Egy képzett, edzett és viszonylag sok mindent látott harcos (Sub zero, Johnny Cage,) képes lehet teljesítményben felvenni vele a versenyt, de egy harcot nemcsak a nyers erő dönti el. Nem eszik, nem alszik, nem megy szabadságra, nem betegszik meg, lényegében egy terminátor. A normál életvitel alig fogyaszt az energiájából, de ha teljesítménye maximumát kell nyújtania vagy pedig az erősebb képességeit kell használnia attól, megcsappanhatnak a készletei.
Moralitás
EgyensúlyJellemrajz
Nagyon tiszteli és szereti az édesapját és persze aggódik érte. Nem az az erőszakos típus kedveli, a békét azonban szereti a rossz fiúkat móresre tanítani, főleg ha ártottak neki. Nem szereti, ha a gyengébbeket bántsák, vagy a nőket, gyerekeket, állatokat. Az új külsejével kissé megvoltozott a jelleme is bátrabb lett szinte már vakmerő. Tiszteli a becsületbeli harcot, de minden szabály azért van, hogy megszegjék. Ő nem igazán kedveli, ezt inkább csak igyekszik megkerülni, de csak is végszükség esetén. Gyereket sose molesztálna, de azért eljátszaná a halottat, hogy a célpont közelebb jöjjön és így kikaparhassa a szemét. Nem igazán használ, távolsági fegyvert jobban szereti az ökleivel elintézni a problémát. Sokat emlegeti, mindenki magáért felel, ennek ellenére gyakran segít másokon. Nem jó keresztbe tenni neki ugyanis egy régi mondás szerint a bosszú hidegen tálalva a legjobb. Kissé néha nagyképű és szereti, ha elismerik a képességeit, ha más nincs, megteszi saját maga (de azért Johnny közelében sincs.) Mindig is azt gondolta Johnny Cage egy kókler bár csak a kritikusok végett. Mivel elhiszi azt a pletykát, hogy veszélyben a személyisége így mindig kell valaki, akit nagyon gyűlölhet, akit szerethet, félthet, stb. Az érzelem minden aspektusát át kell élnie nehogy, elveszítse őket.
Megjelenés
Robot teste igazodik a célirányos tervezés fő szempontjához, így atletikus, de nem túl robosztus testalkattal rendelkezik, ami optimális a pusztakezes harchoz való részvételben.
Robot lévén nincs szüksége ruhákra, vagy egyéb esztétikai kiegészítőre, így szinte minden rajta látható dolognak van funkciója.
A legmarkánsabb ismertetőjegye a fél arcát elfedő vörös maszk. Ennek nem csupán védelmi céljai vannak, hanem a bele épített szenzorok összeköttetésben állnak a mellkasán X alakban, valamint a végtagjain jelenlévő vörös csíkokkal, amik a robot test környezetelemző és taktikai rendszerének részét képezik.*
A testének többi része a szürke különböző árnyalataiban játszó megerősített rozsdamentes acél és kevlar alkatrészekből épül fel, így nem csoda, hogy majdnem másfél mázsányi súllyal bír.
Előtörténet
Ébredés
Mikor magamhoz tértem egy kemény vizsgáló asztalon találtam magamat. Egész pontosan nem éreztem milyen, de nagyon kényelmetlennek tűnt. Nem igazán értettem mit keresek ott, ráadásul miért látok mindent zöldes árnyalatban. Amint megérintettem az arcomat nem éreztem semmit, először azt hittem, hogy lezsibbadt majd azon kezdtem tanakodni, miért van fémes hangja. Lenéztem az ujjaimra és majd elakadt a lélegzetem, ugyanis piros színűek voltak és persze fémből. Ami ennél is durvább, hogy az egész testem fémből volt a fejem búbjától a talpamig. Mikor először megláttam magamat egy tükörben annyira megijedtem, hogy leestem az asztalról és a túloldalon értem földet.
-Ez nem a valóság, biztosan megint sokat ittam és csak álmodom. –hajtogattam magamban majd ezzel lekentem magamnak egy hatalmas pofont.
A nyakamban lévő csavarok kissé meglazultak, de ennél több nem igazán történt. Próbáltam apámért kiáltani, de egyszerűen nem jött ki a számon hang. Nem elég, hogy robot lett belőlem a tetejébe még meg is némultam. Igaz, hogy fenyegettek már, hogy befogják a számat, de ez azért túlzás. Megpróbáltam felállni, de figyelmetlenségemben egy tálcát fogtam meg, amin szikék, tűk, meg más szerszámok voltak így mindent sikeresen magamra rántottam. Erre a zajra persze már feltűnt apám és nem értette mit keresek én ott. Apám ötven éves volt, de már megjelentek a hajában és a bajszában az első ősz szálak. Magyarázatot akartam követelni erre az egészre, de hang híján csak mutogatni tudtam.
- Mi van veled, miért nem szólalsz meg? Ja persze, nem kapcsoltam be a hangszórót.
Kinyitott egy kis panelt, valamit pepecselt, majd miután nem járt sikerrel egyszerűen rácsapott a mellkasomra, és voálá, újra tudtam beszélni.
- Fiam jól figyelj, tudod hol vagy és mennyi idős vagy?
- Otthol és 28. Mégis mi a fene történt itt? Hol a testem és mi ez a borzadály. Apa kérlek, válaszolj.
- Igen apa, válaszolj. – mondta egy idegen hang az ajtóból.
Egy izmos férfi lépett be, kinek egyik szeménél valami rubint szerűség volt.
- Eljövök magához, a szokásos karbantartásra és mit látok? Itt cseverészik egy robottal, akit ráadásul a fiának nevezi.
- Nem vagyok robot maga küklopsz. – vágtam vissza neki.
- Á még sértegetni is tud, ez aztán valami. Sok mindenre beprogramozta doki.
- Ő nem robot, hanem a fiam. Tom. – ezzel megsimította az arcomat.
- Őőő volt egy baleset, egy nagy autó baleset. Ééén nem hagyhattam meghalni. Nem hagyhatott el, mint az anyja. Ezért én.
-Csinált neki egy robot testet és együtt fognak babázni.
- Én nem vagyok baba maga nagyszájú hólyag.
- Ó, most végig vagyok sértve. – viszont a hangja végig nyugodt volt ráadásul egy kaján vigyor ült ki a képére.
- Ki ez az alak apám?
- Hát ő az egyik ügyfelem.
- Mondjuk úgy szinte az egyetlen. Volt egy kis zűr és valaki kivertem a szemet. Apád készítette nekem ezt a spéci cuccot. Klafa mi?
- Persze. Most megtenné, hogy eltakarodik innen? Van önnél nagyobb bajom is.
- És ha nem megyek?
- Akkor kidobom.
- Mutasd hogyan.
Nem kellett kétszer kérnie felálltam, hogy megmutassam ennek a hólyagnak hol a helye. Bár még soha nem verekedtem, ennek ellenére nem tartottam nehéznek beverni az orrát. Egy jobb egyenessel az állára céloztam, de meglepő módon könnyű szerrel kivédte majd ő húzott be egyet nekem. Ettől kicsit megzavarodtam, amit ki is használt. Jobban elvert, mint egy boksz zsákot szokás. Csapkodta a fejemet, a mellkasomat, a lábamat pedig rúgta, olyan erővel, hogy majdnem felborultam. Esélyt sem adott a visszatámadásra, csak úgy záporoztak a taslik és közben ide-oda sasszézott. Nem tehettem mást, mint védekezésként magam elé raktam a kezem és jajgattam azon a repedt fazék hangon.
- Hé doki, milyen anyagot használt? Ennél még az konzervdoboz is keményebb. Sóher alak maga. Igaz, ha én nem lennék már rég éhen halt volna.
- Ne merészeljen így beszélni vele! – majd dühösen ráugrottam, ami nagy hiba volt.
Elkapta a fejemet majd lefejeltette velem a vizsgáló asztalt, ami ettől behorpadt, utána pedig egy késsel, az asztalhoz szegezett.
-Kano ne bántsd!
-Úgy tűnik tényleg megcsinálta doki. Gépet nem lehet ennyire felhúzni, de tudja, ezzel sok pénzt kereshetne nekem.
- Nem csinálok semmit.
- Dehogynem.
Ezzel szájon vágta, amitől vérezni kezdett majd elterült a földön. Az egyszemű lehajolt felkapta a vállára majd eltűnt a balfenéken. Én hiába kiabáltam nem is reagált rám,így maradtam egyedül, kiszolgáltatottan.
Közbe lépés
Képtelen voltam legyőzni azt a félszemű szemétládát így romokban hevertem, szó szerint és képletesen. A jobb lábam nem akart engedelmeskedni, vagyis tejesen lebénult, a bal karomból meg néha szikrák röppentek szerte szét. A burkolatom is jó pár helyen megrepedt vagy behorpadt, leginkább a fejemen és a mellkasomon. Szerencsére nem éreztem fájdalmat, mert minden bizonnyal üvöltöttem volna. Így is kiabáltam eleget dühömbe, mert nem tudtam apámat megmenteni, sőt azt sem tudtam megmondani, hogy él-e még. Csak annyit láttam, hogy az kan ló fejbe csapja, vérezni kezd, majd elviszi. Sok időbe telt mire kihúztam a kését a vállamból és végre megszabadultam az asztaltól. Olyan gyöngének és szerencsétlennek éreztem magamat, igaz, hogy a testem mesterséges volt, mégis a fickó minden nehézség nélkül vert el. Mondhatnám azt, hogy a szerkezetem elég kezdetleges volt, vagy, hogy elég silány anyagokat használt hozzám, de ez csak kifogás lenne. Az egyetlen, akit hibáztatni lehet az nem volt más, mint én. Igaz némileg furcsálltam, hogy csak kissé borultam csak ki, amiért ilyen izé lett belőlem. Az lett volna a normális ha kiakadok, vagy dühöngök esetleg kétségbe esésembe fel s alá rohangálok, de én csak csavargattam a fejemet. Miután visszanyertem a mobilitásomat fogalmam sem volt róla mit is kéne tennem. Egyik felem azt mondta, hogy azon nyomban menjek utánuk. Igaz ennek semmi értelme nem lett volna, mert korábban sem mentem semmire. A másik szerint ilyen testtel nem mehettem az emberek közé még a végén valami szörnynek néztek volna, vagy ami még rosszabb egy agyatlan, lelketlen gépnek. Volt erről korábban egy film ahol a kis robotról senki nem akarta elhinni, hogy értelmes lény és nem távirányítással vezérelték. Tanácstalanságomban elkezdtem körbe járni a komplexumot és be kellett látnom igazam volt, ez tényleg olyan, mint egy útvesztő. Nem igazán értettem egy olyan kis cégnek, mint a miénk, miért kell ekkora épület. Folyosó folyosó hátán és a nagyját még soha nem láttam. Meg volt szabva hova mehetek és hova nem és utóbbi bizonyult a nagyobbnak. Némi kutakodás után találtam egy ajtót, ami másabb volt, mint a többi. Fémből készült akár a páncél ajtók és egy kis táblára az volt írva, hogy Tom 3. játszó szobája. Valami oknál fogva én egyáltalán nem emlékeztem erre a helyre, de lehetséges, hogy a csere miatt elveszett a memóriám. Odabent egy cella fogadott, falakon láncok és egy ágy. Ami igazán aggasztott az a karmolás nyomok voltak, ami egy ötujjú valamitől származtak a padlón pedig szőrt találtam. Kisebb kupacokban marék számra, de fogalmam sem volt róla, hogy milyen állattól származhatott. Az ágyat már nem lehetett használni ugyanis valaki, vagy valami fogpiszkálóvá aprította.
- Mégis mi történt itt? Azt hittem protéziseket gyártunk.
A horror szobát magam mögött hagyva ráleltem apám dolgozó szobájára, de sajnálatos módon megelőztek. Minden szanaszét volt dobálva, a széf pedig tárva nyitva állt. Nem igazán tudtam kideríteni, hogy mit is kerestek, de volt némi sejtésem. Az egyik mappára az volt írva, hogy cyborg projekt, de csak a tokját hagyták ott. Szétdobálva találtam néhány pszichológiával foglalkozó könyvet, amit furcsálltam, mert apám nem igazán volt oda az ilyesmiért. Továbbá találtam pár genetikával foglalkozó szakkönyvet és néhány misztikummal foglalkozó szemetet. Az egyik elején egy valósághű hold volt rajzolva, ami előtt egy farkas vonyított. Nem voltkedvem összepakolni inkább csak átléptem és igyekeztem kideríteni találok-e valami használhatót. Némi kutakodás után rá leltem egy videó kazettára, melyre az volt írva Tom karate leckéi. Ez azért volt különös, mert én soha nem jártam karatézni, sőt alig hagytam el az otthonunkat. Mikor beraktam a lejátszóba apám jelent meg a tv-n és elég idegesnek tűnt.
- Fiam, ha ezt a felvételt látod, azt jelenti, én már nem vagyok veled. Meg kell értened ez volt az egyetlen megoldás, hogy segíthessek rajtad. Ismersz, sosem voltam oda az okultizmusért, se a mágiáért, de még azt is kipróbáltam, hátha, de nem történt semmi. Végül nem maradt más hátra, mint a tudomány és a remény, hogy sikerrel járok. Mivel mindenféle protézist elő tudok állítani nem volt nehéz átképeznem magamat a cybernetikára. Mondjuk, ez nem festi a valóságot csak építettem egy vázat csomó tudományos hablatyból és imádkoztam, hogy sikerüljön. Fiam, egyet nem szabad elfelejtened, te te vagy és nem egy gép. Mivel ezt nézed sikerült megtartani az emlékeidet és reményeim szerint a lelkedet is. Ne bíz senkiben, de majd találnod kell valakit, aki a segítségedre lesz, mert egyedül nem maradhatsz örökké. Ne zárkózz el az érzelmeidtől, mert egy elmélet szerint kitörlődik a személyiséged. Vagyis szükséged van, szeretettre és persze haragra méghozzá jó sokra. És ami fontos soha ne keresd a tested, a mostanival kell beérned. – ezzel véget ért a felvétel.
Ez így egyszerre egész soknak bizonyult, valamit sikerült felfognom a többit pedig nem. Hogy érthette ne keressem a testem mikor az egy autó balesetben sérült meg nagyon súlyosan. És az összetört testen mit segít a hokusz-pokusz ami nem is létezik? Ismételten megnéztem a felvételt újra, meg újra és újra hátha találok benne valami értelmet, de nem sikerült. Ezt azért így mégsem jelenthetem ki, ugyanis apám háta mögött a sarokban a falon láttam egy térképet. Lehet, hogy oda rejtette el azt, amit nem szabad keresnem, gondoltam egyszer majd utána járok, de akkor nem volt alkalmas az idő.
Váratlanul egy kétségbe esett kiáltásra lettem figyelmes, ami azért volt különös, mert rajtam kívül senki nem volt ott. Hamar rájöttem, hogy ez a hang egy régebbi típusú rádióból érkezik. Először nem is akartam hinni a fülemnek olyan képtelennek tűnt az egész. Elmondása szerint egy egész seregnyi szörny támadta meg a várost és azonnali segítségre lenne szüksége. Bekapcsoltam a tv-t és be kellett látnom nem egy buta tréfával volt dolgom. Minden csatornán ugyan az ment a város ostrom alatt állt. Úgy véltem valaki nem csak velem akart kitolni minden emberbe bele akart rúgni egy jó nagyot és látszólag sikerült is neki. Rövid ideg tanakodtam vajon mit is kéne kezdenem majd felkaptam apám ballon kabátját és kalapját. Nagyon reméltem, hogy a szikrák nem fogják rám gyújtani majd elindultam kifelé. Úgy rémlett, hogy nem messze tőlünk egy építkezés folyt, abban reménykedtem találok valamit, ami a segítségemre lesz.
- A fenébe hol van az erősítés? - mondta az egyik rendőr.
- Fogalmam sincs? Csak nem azt várják el tőlünk, hogy egymagunk tartsuk fel ezt a tömeget? - kérdezte a társa.
- Még életemben nem láttam ilyeneket. A legtöbbnek olyan fogai vannak, mint egy cápának a másik pedig akkora mint egy medve és négy karja van a harmadik.. – nem tudta befejezni ugyanis a rádió recsegése félbe szakította.
- Kitartás hölgyeim itt a lovasság!
- Mindig azt hallom, hogy a legtöbb baleset az utakon történik. Pont ezért kell a járdán hajtani. – mondtam miközben majd százzal száguldottam a járdán egy betonkeverővel.
Eddig olyan lehangoltan éreztem magamat és valljuk be meg is volt rá minden okom. Először is megtudtam, hogy nem vagyok már hús vér, utána az a küklopsz agyba-főbe vert és a tetejébe az apám is eltűnt. Akkor és ott viszont elememben voltam, sőt nem tudom mikor éreztem magamat ennyire. Ott voltak a rosszak, akik meg akarták ölni az embereket én pedig elintézhettem őket egy könnyed gázadással. Nem tudom honnan került belém ez a rengeteg agresszió, biztosan attól a sok idióta számítógépes játéktól. Az utca túl végében megláttam egy ember konyhakés hibridet amitől rálapultam a kormányra.
- Na, ezen a sárgán még átmegyek. – és rátapostam a pedálra.
Egyre jobban közeledtem ahhoz az épülethez, amiről a rádióban halottam ezért úgy gondoltam bejelentem az érkezésemet.
- Kitartás hölgyeim, itt a lovasság! - mindig is ki akartam mondani.
Az egész környék olyan volt, mint egy háborús övezet, ami nagyon izgalmas, ha az ember gyerek és még tudatlan. De ott a sűrűjében, látva a szenvedőkét és a rengeteg gyűlöletet, legszívesebben azt kívántam bárcsak ne létezne harc meg erőszak. Lemerném fogadni, hogy a nézeteltéréseket egy barátságos tenisz meccsen is el lehetne intézni, vagy egy kártya partinál.
Lényeg a lényeg én a békepárti rángattam jobra-balra a kormányt, mint egy részeg, annak érdekében, hogy egy mocskos szemétládát se hibázzak el. Kész mázli, hogy mikor átépítés volt a cégnél megengedték nekem, hogy vezessek és kaptam egy-két órát. Majdnem odaértem mikor megláttam egy marha nagy négykarú valamit és nem igazán akartam hinni a szememnek. Kisebb izék nem okoztak gondot, de az a valami félő volt, hogy tönkre teszi a járgányt. Ha ez nem volna elég még tüzet is okádott a szentem, amitől egy utcányira megálltam előtte. Mikor látta, hogy elkezdek megfordulni felém rohant, hogy belém jöjjön. Az utolsó pillanatban sikerült a fordulat majd egy elegáns mozdulattal kiengedtem a friss betont rá egyenest a négykarú idiótára. Mire kiszálltam a járgányból és odabattyogtam hozzá már alig tudott mozogni és persze üvölteni.
- Hogy manapság milyen ocsmány szobrokat készítenek? Meg áll az ember esze! – mondtam majd a távoli épületben lévő csapatnak integettem, hogy minden oké.
Sajnos nem sokáig örömködhettem ugyanis a semmiből egy csomó bádog doboz tűnt fel és lesokkolták a testemet.
- A feljedzések nem elegek, rád is szükségünk van. Tanulmányoznunk kell. - ezzel elsötétült előttem a világ.
Újra ébredés
Nem tudhatom mennyi ideig tartottak fogságba, időnként bekapcsoltak vizsgálgattak majd újra sötétség leple telepedett rám. A technikai dolgokhoz sosem értettem, lehetséges nem kapcsoltak ki teljesen, mert abba talán bele is haltam volna. Nincs kizárva, hogy olyan izéra pihentető módba kapcsoltak, pont, mint a számítógépet szokás. Annyit mondhatok nem volt valami örömteli az ébredés, ugyanis olyan szétszórtnak éreztem magamat. Az arcomat borító lemez teljesen el lett távolítva így lehetett látni az áramköreimet. A jobb lábam még mindig nem akart mozogni, a bal karom helyén pedig csak néhány vezeték darab logót árván.
- Ezek.. aztán jól el.. intéztek.
Valami oknál fogva elég nehézkes volt a beszéd és a hangom is olyan reszelősnek tűnt. Igaz, nem volt okom a panaszra örülhettem, hogy a szemeimet nem lopták vagy, hogy nem zúztak össze ócskavasnak. Forgattam a fejemet jobbra-balra, de nem láttam egy teremtett lelket sem.
- Mi a fenének ébresztettek fel, ha nincs itt senki, hogy kicsit megkínozzon? - tudni illik a vizsgálatokat hívtam kínzásnak, mert nem voltak túl kellemesek.
Mivel nem akartam ott megvárni a kék halált megpróbáltam felállni, de a rozsdás végtagjaimmal nem volt ez egy egyszerű mutatvány. Ráadásul még egy halom szemet meg alkatrészt dobáltak rám így hevertem egy jó darabig a sarokba. Mintha csak egy taknyos kölyök dobta volna félre a már elnyűtt és megunt játékát. Miután végrehajtottam a műveletet szép lassan elkezdtem előre csoszogni, hátha találkozok valakivel. Ez mondjuk nem volt valami bölcs döntés, mert akik elraboltak, fogva tartottak nem tűntek valami kedveseknek, nem várhattam tőlük, hogy majd magyarázatot adnak a kialakult helyzetről. Úgy tűnt valamiféle gyárban lehettem, amit alaposan lelaktak, mintha egy csatatér maradványait szemléltem volna.
- Vajon mi történhetett a városlakókkal? – tanakodtam, nem is tudván mennyi idő telt el az invázió óta.
Nyik nyik nyik visszhangzott a romos, üres folyosókon ez az ijesztőnek tekinthető zaj. Én persze nem féltem, mármint ettől csak azt nem tudtam mi fog rám várni a következő sarkon, vagy az utána lévőn. Igaz, ami igaz szörnyűbbet már nem tudtak velem csinálni, annál már csak jobb következhetett. Beletelt néhány órába, míg körbe csoszogtam a létesítményt és be kellett látnom, bárki randalírozott ott első munkát végzett. Nem találtam egyetlen épkézláb készüléket, sem amiből megtudhattam volna, hogy mi a fészkes fene történt ott. Ráleltem néhány robot tetemére, amik nálam sokkal jobb konstrukcióknak tűntek, de már az örök csavar gyárban libegtek. Valaki úgy tűnt nagyon haragudott az itteniekre vagy csupán nem kedvelte a modern technológiát. Mindig is voltak olyanok, akik szerint sokkal jobb volt mikor nem a gépek uralták az embert és harmóniában éltünk a természettel. Ezzel én is egyet értek mennyi ember halt meg különféle járványoktól, betegségektől, vagy pusztán attól, hogy az emberek az utcára ürítették ki az éjjeli edényt? Hogy a gyógyító ugyan azzal a kézzel segített világra a csecsemőt, amivel lekezelt egy fertőző beteget. De szép idők voltak, de térjünk vissza a mi kis történetünkhöz. Lejártam a lábamat mire eljutottam egy falig, amit azért említek meg, ugyanis alul kékesen világított. Mivel hogy ilyet se láttam még közelebb mentem és lássatok csodát kinyílt előttem, pedig azt se mondtam szezám tárulj. Lehet, hogy azért reagált rám, mert teljesen mesterséges volt a testem, mert, hogy az ott bent lévő szerkezetek még épek voltak. Találtam egy nagyszámítógépet, néhány szerszámot és pár ember nagyságú üveg csövet. Nem sokáig csodálkozhattam, ugyanis ismét elvesztettem a testem fölött az irányítást, de legalább a fényt nem lopták áll. Láttam magamat felülről amint egy robot kar megragadott berakott valamibe majd mellém tett egy másik testet és egy perc múlva már örülhettem az ujjá születésemnek. Nem csak, hogy minden testrészem megvolt, hanem még sokkal jobban is éreztem magamnak mondhatni csak úgy duzzadtam az erőtől. És ez még nem volt minden a gondolatok sokkal gyorsabban pörögtek az agyamban szinte csak úgy cikáztak. Kissé furcsa volt kívülről látni azt az egységet, ami korábban az enyém volt. Megérintettem a fejét majd nagyobb erőlködés nélkül összelapítottam. Bizonyára azért sikerült, mert apám nem volt milliomos így abból eszkábálta össze azt a valamit, amije volt, meg amit be tudott szerezni. Ellenben ez az újról szinte ordított, hogy tele van csúcstechnológiával. Úgy döntöttem kipróbálom és ugrottam egyet előre, de sajnálatos módon nem voltam tisztában saját erőmmel. Ügyesen bevertem a fejemet valami csőbe, ami megrepedt, de nekem kutya bajom se lett.
- És a hajam még mindig tart. – mondtam majd a konzolhoz léptem abban a hiú ábrándban, hogy válaszokhoz juthatok.
A biztonsági felvételt sikerült előhalásznom melyen egy pizsamás alak ténykedett és szép nagy felfordulást csinált. Ezután utasítások jelentek meg a képernyőn miszerint a PRIMUS modell (vagyis én) keresse fel a túlélőket és haladéktalanul kezdjenek neki a szervezet ujjá építésének. Továbbá szükség lesz agy központi egységre, ki az összes többinek utasításokat ad.
- Toronyórát láncostul. – mondtam.
Miközben csodáltam az erős karomat azon morfondíroztam, hogy az a kan ló vajon megint el tudna-e bánni velem olyan könnyen. Olyan sok mindent akartam, hogy alig tudtam eldönteni melyikhez is kezdjek. Először is szükségem volt segítségre, talán azok a masinák segíthettek. Másodszor távol kellett magamat tartani attól az erőszakos fagyasztgatós fickótól. Harmadszor és nem utolsó sorban pedig elő kellett kerítenem az apámat. Mivel ott nem találtam se élve se halva csak az az egy logikus következtetés maradt, hogy valahol egészen máshol kell lennie. Igaz, hogy elsőként az ő nyomába kellett volna szegődnöm, de nem tartottam magamat egyedül képesnek rá. Mielőtt kiléptem volna a nagyvilágba elhatároztam mivel a régi életemnek vége ezért eldobom magamtól a régi nevet is.
- Készülj világ, mert jön Primus. – tudom nem tökéletes, de nem jutott ennél jobb az eszembe.
/Az asztalos jelenet akkor tájt játszódott mikor először megjelentek a cyber ninják.
A sofőrős rész akkor játszódik mikor Shao megtámadta a földet.
Az új test rész pedig mostanában történt.
Kb 50 éves lehet, de nagy részét átaludta talán 20 évet.
Kapcsolat másokkal:
Johnny Cage: Szerinte ő egy kókler (kritikák miatt) ráadásul túl nagy az arca. Kb 20 év kimaradt ő még csak a régi énjét ismeri.
Sub-Zero: Ő az pizsamás aki jeget lövell, emberrabló robotokat henttel és talán apuka tolvaj.
Scorpio: Semmit nem tud róla nem is hallott felőle, de hasonló a pizsamája kicsit.
Dina: Nem halott róla, nem is látta, de ugyanazt a személyt utalják. Nem a matektanár az.
Cassy: Róla se halott soha, de aki ennyire nagyképű volt, hogy lehet ennyire csinos és eszes lánya.(Létezéséről sem tud.)
Sonnya: Hogy jöhetett össze ezzel a majommal?(Nem tud a házasságról.)
Kano: Primus apja csinálta neki azt a vörös szemet és Kano lopta el az apját. Meg az asztalhoz szögezte piros Primust. /
Rajongói alkotás
Ez egy kis általam kitalált történet nincs sok köze az oldal történetéhez pusztán szórakozásból írtam. Arra viszont alkalmas, hogy valamennyire megismerjük, hogyan reagál Primus szorult helyzetben. Habár a történet kitalált a harc modora, viselkedése valós, kissé vicces, de látszik, belőle miképp harcol. Mindenkinek jó szórakozást kívánok.
Egyedül álldogáltam egy üres, közepes méretű szobában, bár magam sem tudtam mit is keresek ott tulajdon képen. Nem sokáig kellett nélkülöznöm a társaságot ugyanis valaki jó erősen beleöklözött a vasajtóba, ezután pedig egy hangos üvöltést halottam.
- A fenébe! Ez piszkosul fájt.
- Meg is érdemled, miért nem használod a fejed?
- Ha muszáj.
Néhány pillanattal később újabb zörejre lettem figyelmes, majd az ajtón egy eltorzult arc nyoma jelent meg. Mintha csak valaki fejével akarták volna bedönteni az ajtót. Nem sokra rá megjelent még egy nyom majd egy harmadig majd pedig a negyediknél beszakadt az ajtó és a hívatlan vendégek megjelentek. Három kopasz férfi fekete öltönyben és napszemüvegben, mindegyik karjából egy penge szerűség állt ki és mikor megszólaltak kilátszottak a tű éles fogaik.
- Hozzá látunk?
- Igen.
- Hiszen ő is.
- Csak egy.
- Ember.
- Egy fenéket ember, nem látjátok, hogy ez egy robot?
- Tök mindegy, szétkapjuk mint majom a zsebórát.
Ezzel a három közül a középső támadt nekem először, tett pár lépést előre majd egy pörgő rúgással a hasamat vette célba. Mivel részt vettem pár csatán nem kuporodtam össze félelmemben, hanem csak mozdulatlanul álltam a megfelelő alkalomra várva, ami el is érkezett. Mielőtt elért volna a támadása, megragadtam a lábát tovább víve a lendületét a mellettem lévő falhoz csaptam. Ezután vettem egy nagy levegőt és elfojtottam egy nyögést nehogy a másik kettő meghallja majd tőlem balra is a falhoz vágtam a szemtelen bitangot. Úgy bántam vele akár a koszos szőnyeggel szokás hol itt puffant hol ott, majd elengedtem, amitől lezuhant a földre. Azoknak épen csak sikerült el ugrani az ajtóból mikor átsuhantam közöttük majd pár lépéssel arrébb megálltam kezemben a nyakkendőjükkel.
- Nem rossz. Ha ott maradnak a mellkasukat hasítottam volna fel nem ezeket az ízléstelen vacakokat.
A csibészek lassan kezdtek el araszolni, bizonyára azt tervezték, hogy két oldalról támadnak rám. Bevallom nem rossz ötlet, de engem sem ejtettek a fejemre, vagyis nem teljesen. Mikor elindultak behajlítottam a térdemet majd a levegőbe szökkentem ahol összegömbölyödve szaltóztam egy kicsikét majd pár lépéssel előrébb földet értem. Sajnálatos módon elszámoltam magamat, mert valami különös, kellemetlen érzés hasított a hátamba. Mint kiderült nem az érzés hasított bele, hanem az egyiknek a pengéje, amiről sajnálatos módon megfeledkeztem. Nem sérültem meg túlságosan, de azért nem volt valami kellemes. Az automatikus rendszerem tett egy javaslatot, de én azon nyomban visszautasítottam. Először is nem igazán szerettem, ha mások dróton rángatnak, még akkor, sem ha előnyöm származik belőle. A másik szempont pedig, hogy megvolt a magam elképzelése, hogyan is bánjak el a velem packázó szemétládákkal. Miközben feléjük fordultam megpróbálkoztam egy pörgő rúgással és így el is találtam az egyikük fejét, amitől az elrepült egy kicsit. A másik igyekezte kihasználni, hogy egy lábon állok és keményen beleöklözött a mellkasomba és így rajtam volt a sor, hogy repüljek egyet. A hátamon értem földet, megtámaszkodtam a kezeimmel majd egy elegáns mozdulattal talpra ugrottam. Szerencsésnek mondhattam magamat, hogy csupa ütődött támadt rám, ha pengét használta volna már az örök vadász mezőkön loholtam volna. Előre lendültem majd erős ujjaimat a torkába mélyesztettem, amikből patakokban omlott a vér. A második pernahajder ismételten hátulról akart lecsapni rám, de ezúttal felkészülten vártam. Így ahelyett, hogy rám vetette volna magát immár halott társa pengéjébe ugrott bele.
- Aszta, jobb vagyok, mint Johnny Cage. – mondjuk nem túl nagy dicsőség ügyesebbnek lenni egy kóklernél, akitől még egy kavics is migrént kapna.
Már csak egy maradt életben, viszont azt úgy kiporoltam, hogy jó ideig nem állhatott talpra így azt nem bántottam. Meglehet, hogy az életemre tört, viszont nem szándékoztam védtelen ellenféllel végezni. Habár már egyfajta gép voltam, nem voltam hajlandó lemondani bizonyos elvekről, ennyi, ami maradt a régi életemből, nem akartam elveszteni. Körbekémleltem és mivel senkit nem találtam így kiléptem az épületből ott kóválygott egy negyedik. Úgy nézett ki a feje, mint akit jó alaposan képet töröltek egy rozsdamentes, öntött vas serpenyővel. Felemelte a pengés karját, de helyettem csak a levegőt csapkodta és nekem már elment a kedvem a csete-pattétól így egy határozott mozdulattal tökön rúgtam. Azért kicsit örültem, hogy vannak ilyen idióták, ekkor éreztem, hogy igazán élek, meg egy csinos nő társaságában, de akkor pont egyetlen egy se volt elérhető közelségben.
Mindenkinek köszönöm, hogy rászánta az időt, hogy elolvassa az én kis irományomat, remélem okoztam csalódást.
Kezdőlap
