Tárgy: ● Shawn Anderson ● Hétf. Aug. 17, 2020 12:10 am
Shawn Anderson
Csoport
Különleges Erők
Státusz
Szabad/Regisztrált/Foglalt
A karakter
típusa
Edzőtárs
Javasolt Play by
Shaun Hastings [Assassins' Creed franchise] vagy Owen Moore [The Last of us 2] (nem kötött)
Kapcsolatod a karakterrel
Hol is kezdjem csak... Nehéz ám mindezt leírnom, mert még ki sem mondtam soha. Nagyon sokáig, azt hiszem, három vagy négy évig a legjobb barátom voltál. Ennyi, és semmi több. A matek gyík, a stréber, az osztály fekete báránya. Tudom, mert én is az voltam. Csak a saját osztályomé. Az első évben nem szóltunk egymáshoz, pedig minden reggel elmentünk egymás mellett. És sok mindent láttam ezalatt a felületes, napi másfél perc alatt. Aztán egy osztályba kerültünk, és ez így is maradt a következő két évben. Napról napra kerültünk közelebb egymáshoz, mi ketten olyanok voltunk, mint csipkefodrok egy csatabárdon. Én voltam a bárd. Lépésről lépésre értettem meg, mi mozgat, és ugyanilyen lassú, ráérős tempóval nyíltam meg neked. Tulajdonképpen mindig hálás leszek neked, amiért átláttál a mogorva teknőspáncélomon. Együtt jártunk egy tavaszon és egy nyáron át, együtt mentünk az iskolai ballagási bálba. És együtt töltöttük az azt követő éjszakát. Ekkor én már tudtam, hogy nem lesz következő. Látszólag légből kapott, üres indokokkal szakítotam veled nem sokra rá, majd elköltöztem Seattle-be, hogy a Különleges Erők kadétja legyek, egy pár hónapra rá pedig elküldtek egyenesen Los Angelesbe. Biztos voltam benne, hogy soha többet nem beszélünk. Aztán egy átlagos, hétköznap reggel bemutatták nekem a Los Angelesi Különleges Erők új technikai operátorát. Te voltál az. Én pedig azt sem tudtam, mit mondjak.