Tartarosz

Tartarosz

Életkor sok-sok enok Látszólagos kor nehéz megmondani Csoport isten Foglalkozás önjelölt pszichológus, antropológus és boncmester Play by -

Különleges képességek

Az Alvilág kapuja: képes bármikor és bárhol bejáratot jobban mondva lejáratot nyitni az otthonába. Ez általában egy sötét lyuk képében jelenik meg a földön.
Az Alvilág ura: a nevét viselő világ Tartarosz elméjének a másolata emiatt teljesen az irányítása alatt tartja akarata szerint mozgatva annak járatait.
Lidércnyomás: Képes egész élethű illúziók létrehozására-
fekete mágia
Élő szövet: egy pókfonál vastagságú cérna aminek segítségével az össze vart testrészek automatikusan működőképesek.

Moralitás

Pusztító

Jellemrajz

Kíváncsi természetű a szó legbizarrabb értelémben. Darabokra szed akár egy gépet, csakhogy egyenként vizsgálhassa meg minden porcikádat. Vagy épp teljes odaadással szétbontja elméd szöveteit mert tudni akarja milyen lesz ha esetleg másképp fonja össze. Ennek ellenére nem igazán mondható kegyetlennek már a saját értelmezése szerint. Ő az aki teljes természetességgel beszél kínzásról, kimérákat tart házi kedvencként és  Meglepő módon nagyon is kedves tud lenne akár az áldozataival is és mindig szívesen számol be a kísérleteiről már ha van aki meghallgatja.
Jó emberismerő és könnyedén meglátja azokat a részleteket is amik felett mások átsiklanának.     Emellett a pszichés betegségek szakértője, nincs olyan mentális torzulás aminek a kórképét ne rázná ki a kisujjából.
Amikor épp nem egy újabb szörnyet rak össze különböző élőlények testrészeiből akkor általában valami lehetetlen projekten töri a fejét. Időparadoxon létrehozása, a gravitáció megfordítása, esetleg felgyújtani a vizet. Mindegy csak feszegethesse tovább az univerzum törvényeit vagy akár ki is csavarja őket végül is sokkal rugalmasabbak mint azt bárki is képzelné.
Nem szereti a tömeget és a tömeg sem szereti őt, még az istenek sem vesznek szívesen tudomást a létezéséről és őszintén szólva ez neki tökéletesen megfelel.

Megjelenés

Elsőre egy méregzöld és nem kicsit elhasznált köpennyel letakart félig leaszalódott hullának tűnik lévén szinte az egész teste csak csontból és betegesen elszíneződött bőrből áll. Nem mintha olyan sok szemtanú lenne erre a legtöbben max a csontvázszerű bár igen precíz kezeket látják és ez bőven elég is mindenkinek.  A leghátborzongatóbb ismertetőjele mégis a két szürke hályogos szemgolyó amiket gond nélkül ki-be rakosgat a helyéről.
Felegyenesedve meglenne két méter is, de a görnyedt tartása miatt általában jóval alacsonyabbnak tűnik.

Előtörténet

A béka még mindig nem mozdult. Hiába szőtte vissza egyesével minden idegszálát, egyszerűen nem ért semmit. Pedig elméletileg minden szervének kifogástalanul kéne működnie. Esetleg egy kis fekete mágiával...
- Tartarosz! Hagyd azt a tetemet és gyere játszani végre!- a megszólított rezignált sóhajjal nézett fel a fölötte álló fiúra. Szőke haja, hófehér khitónja és a hátán helyet foglaló aranyszárnyak hamis ragyogása tökéletesen elfedték valódi természetét. Az aki nem értette, hogy került a keserédes isten Káosz birodalmába valószínűleg sosem töltött a társaságában pár percnél többet.
- Ez egy nagyon fontos kísérlet. Szerencsejátékban máskor is el tudlak verni- építette le két mondattal mire a másik felháborodott replikázásba kezdett.  Tartarosz néha őszintén nem értette a bátyját. Hiába volt ő a legidősebb köztük legtöbbször úgy viselkedett mint egy elkényeztetett kölyök. Neki pedig most igazán nem volt türelme az akadékoskodására csak mert szóba merte hozni, hogy van egy valaki aki még kockázásban is jobb nála. Nem, megvoltak a saját problémái a békával, ráadásul a nap is olyan erővel sütött mintha ki akarná égetni a retináját. Lehet tényleg ez volt a célja mert amikor épp nem érzet kegyetlen fájdalmat  akkor színes foltok táncoltak előtte. Ezt már tényleg nem lehet kibírni! Előhúzott a zsebéből egy kisebb fajta tőrt és óvatos mozdulatokkal kivágta a szemgolyóit. A ráboruló sötétség megkönnyebbülés volt az előbbi verőfény után. Kár, hogy így már esélye sem volt megtalálni a szemeit amik messzire gurultak a magas fűben. Nem láthatta, de azok történetesen egy látszólag alig pár évvel fiatalabb lány lábai előtt álltak meg. Az istennő félhosszú éjfekete hajat és csillagokkal pettyezett sötétkék palástot viselt.                                 
- Pont amikor már azt hinném semmi már semmi sem tud meglepni- két ujja közé csípte az egyik érzékszervet, kedves arcán elnéző mosoly terült szét- mi ütött beléd már megint?- Rövid keresgélés után megtalálta a szem párját is, majd mindkettőt a markába szorítva halkan kántálni kezdett.                                               
- Tessék- nyújtotta át az megvakult istennek- remélhetőleg még működnek.- Annak viszont nem igazán fűlött hozzájuk a foga.  - Kösz, de nem kell. Képtelenség úgy dolgozni, hogy a nap folyton elvakít. Nem mintha így lehetne.    - Éjszaka kéne kísérletezgetned, vagy a föld alatt- szólalt meg a társaság harmadik tagja miközben két kezét  tarkója mögé fonva támaszkodott neki a fa törzsének.  - Egy mélységi labor- ízlelgette az ötletet Tartarosz és minél jobban belegondolt annál inkább tetszett neki. Odalent nincsenek zavaró tényezők ráadásul a tartósítást is könnyebb lenne megoldani . - Végre egy jó ötlet, - nagy nehezen kitapogatott egy gallyat, hogy jobb híján a porba kezdjen rajzolni amikor rájött: a látószervei nélkül semmire sem megy vele- úgy tűnik a tervekkel várnom kell napnyugtáig.
- Vagy akár hagyhatnád is, hogy segítsünk- vette ki kezéből a botot az előtte szóló- ez nem egyszemélyes munka.- a tervrajzot bízd csak rám.                                                          - Én pedig előkerítem Ereboszt- a két fiú tökéletesen egyszerre fordult egymás felé némán lekomonikálva a dolgot. Hát persze, hogy Nüx akarja beavatni kis családjuk utolsó kimaradt tagját. Minden alkalmat megragadott amikor a közelében lehetett.

Bő ötszáz évig tartott megépíteni az egész komplexumot. Pont úgy festett mint egy hatalmas tölcsér mélyen a felszín alatt  melyet sűrű alagútrendszer hálóz be. Közvetlenül a főbejárat alatt spirál alakban végigfutó lépcsősor és egy csúszda vezetett lefelé, igaz utóbbit csak egy valaki használta.                                              A sajátos zúg cseppet sem volt szokatlan a végtelen lehetőségek világában többi részétől, ahogy szerette nevezni az otthonukat. Káosz Birodalmának többi részével ellentétben azonban ez legfeljebb a külső szemlélő számára lehetett kaotikus. Valójában minden négyzetcentimétere gondos tervezés eredménye és akár csak az elme folyamatosan fejlődött és változott. Barlangok és járatok jöttek létre vagy tűntek el pillanatok alatt. Még az anarchiához szokott humanoidok nagy része is beleőrült ha nem volt képes idejében kijutni. Márpedig ez senkinek sem sikerült. Egyedül a ház ura volt képes tökéletes biztonsággal navigálni. Tartarosz pontosan tudta melyik járat hova vezet, milyen messze van az üreg ahol folyamatban lévő kísérleteit tartja, vagy, hogy melyik barlangban készített időhurkot.                                                                          
* * *

A férfi már megint zsákutcába jutott. Már nem is próbálta meghatározni hol lehet ebben a felfoghatatlan, kénye kedve szerint változó útvesztőben. A combján húzódó sebből folyamatosan szivárgott a vér minden egyes lépéssel közelebb juttatva az ájuláshoz. Hirtelen újabb járat nyílt meg előtte mintha egy láthatatlan óriásvakond túrta volna. Viszont az előzőekkel ellentétben ennek halvány fény derengett a végén.
Négykézláb kúszva szenvedte át magát rajta és amikor elérte a végét biztos volt benne, hogy hallucinál. Esetleg időközben megbolondult. A tágas és meglepően modern felszereltségű helyiség leginkább egy műtőre emlékeztette leszámítva a polcokon sorakozó hibernált vagy éppen rejtélyes eredetű folyadékban úszó szerveket.
- Örülök, hogy megtaláltuk egymást- a terem közepén álló alak beillet volna akár magának a halálnak is, Jim pedig elborzadva ismerte fel fogva tartóját- viszont attól tartok nem lesz ereje eljönni idáig. Hozzátok.- Két köpcös, figura lépett elő, majomszerű karjukat a földön vonszolva. A jobb oldalinak égésnyomok torzították az arcát mintha savval mosakodott volna, a bal oldalinak pedig megszámlálhatatlan öltés szabdalta a mellkasát. Nem először találkozott hasonló lényekkel lévén  az alagutak tele voltak ezekkel a torzszülöttekkel és most egyáltalán nem tetszett neki, hogy egyenesen felé tartanak. Ellenállás helyet azonban csak egy kétségbeesett kiáltásra futotta tőle:
- Vidd innen a szörnyeidet!-
 - Kimérák- a fickó hangja őszinte sértettségről árulkodott. Amíg kreálmányai a fogollyal bajlódtak ő a köpenye mélyén kezdett matatni. Épp akkor halássza elő a fecskendőt amikor a két behemótnak végre sikerül a műtőasztalhoz kötözni a foglyot.  A tű behatolt az ereibe, mohón szívva onnan az értékes folyadékot. Az üvegcsét a lámpák felé tartva, elégedetten vizsgálta annak tartalmát.
- Ön edeniai igaz? Biztos vagyok benne, hogy a vérét rengeteg érdekes dologra lehet felhasználni.-
- Szolgált ki magad! Van belőle elég a kis féregjárataidban- az ex katona szinte köpte a szavakat.
- Nem tettem semmi olyat ami miatt menekülnie kellett volna. Ha nem kezd bele ebbe az értelmetlen fogócskába már rég elengedtem volna.- Erre viszont már nem tudott mit mondani. Őszintén meglepte a türelmes hangnem, ráadásul valahol kénytelen volt igazat adni a lénynek. Azon kívül, hogy elrabolták sem az itt élő valamik sem a gazdájuk nem próbált meg komolyan ártani neki. Legalábbis addig amíg nem kezdett el lövöldözni. Gondolataiból újabb jövevény szakította ki. Fiatal fiú lépett be az ajtón alig lehet több tizenkét évesnél. Ártalmatlannak tűnik és ez ebben a környezetben több mint nyugtalanító. Százával vannak idelent, mosolygó gyilkosok, törékeny testbe zárt szörnyek, olyanok akikkel bármikor összefuthatna az utcán, mégis bomlott elméjük miatt tökéletesen illenek ebbe a tébolyult világba. Vagy talán épp ez a világ tette őket ilyenné? Akárhogy is nem tetszett neki a kis srác tekintete. Jobbjával automatikusan a fegyvere felé nyúlt, furcsa mód csak most vette észre, hogy már nincs az asztalhoz szíjazva. Vajon mikor engedték el? Nem mintha számítana. Végre szabad volt és ez a szabadság lett a veszte. Az érzéstől megrészegülve rohant egyenesen a kijárat felé vagy legalábbis oda amit annak gondolt. Ha nem dübörög fülében az adrenalin talán meghallotta volna a figyelmeztetést, ha nincs az a seb a lábai talán képesek lettek volna megállni. Viszont azoknak már nem maradt erejük ahhoz, hogy a józan ész parancsát kövessék, a vágyai pedig csak hajszolták tovább a feneketlen mélységig.                                                                              - A halandók tényleg nagyon ostobák tudnak lenni- Tartarosz gondterhelten nézte az aláhulló férfit, majd mintha mi sem történt volna újból a gyermek felé fordult
- Minden készen áll az utazásra- jelentette ki amaz a tőle megszokott monoton  stílusban.
Gazdája elégedetten biccent. Ez a kis kirándulás már jó ideje esedékes volt. A tartalékaik évszázadok óta kiürültek és az idelent tartott alanyokra is rá fért már egy vérfrissítés. A legtöbbjükről már mindent tudott. Darabokra zúzta majd újból felépítette tudatukat az utolsó szilánkig, ezer meg ezer alkalommal varrta újjá testüket mígnem már semmi érdekes nem maradt bennük. Sürgősen új laboratóriumi patkányokra volt szüksége.
- Meg van már a módja, hogyan tehetnénk be a lábunkat a Rend Birodalmába?-
- Minden tisztelettel uram, ezt továbbra sem látom jó ötletnek.- Az asszisztens már maga sem tudta hányadik alkalommal kezdet bele az értelmetlen vitába. Mint mindig most is csupán egy türelmetlen legyintést kapott válaszul.
- Ugyan már megéri a kockázatot. Te talán nem vagy rá kíváncsi miként épülnek fel az ellenségeink?-  A méregzöld csuklya alól kivillanó szempár izgatottan felcsillant ahogy közelebb hajolt első számú beosztottjához. Az ősi istenség ezekben a pillanatokban pont úgy festett mint új játék miatt bezsongott kisgyerek. - Ráadásul az alakmásokból is kifogytunk. Négyszáz éve nem vizsgáltam egyet sem. Kíváncsi lennék mennyit változtak.-
- Akkor jobb lesz ha még egyszer ellenőrzöm a csomagjainkat.- A fiatal fáradt sóhajjal vette elejét a túlságosan is hosszúnak ígérkező monológnak és eltűnt az egyik vaksötét alagútban.