Isteni színjáték - Cetrion és Johnny

A világ változik.
Galadriel úrnővel ellentétben én ezt nem érzem se a vízben, se a földben, se a levegő illatán, de határozottan állíthatom, hogy így van.
Mióta Cassie megfogta Shinnokot, beletaposott a szájába és felhúzta wesco-csizmának, sok dolog másképp működik, mint régen.
Itt nem olyan (számomra fontos, de globálisan jelentéktelen) apróságokról beszélek, minthogy Sonya csinos kis buksijában a helyére kattant valami és felcsillant a remény, hogy Family Gal lesz belőle.
Nem is arra gondolok, hogy brazil szappanoperába illő fordulatként kiderült, hogy Kano a család részévé vált és az unokahúgom csak azért dübögtette félhalottra, hogy megszabaduljon a Fekete Sárkánytól és beállhasson mellénk G.I Janekedni.
Sokkal inkább gondolok arra, hogy Raiden gondolt egyet magában és leplagizálta Undertakert a WWE-től, majd a legjelentősebb doom  és power metál bandák diszkográfiáját rongyosra hallgatva kitalálta, hogy a fasiszta módszerek sokkal hatékonyabbak, mintha Gandhit játszaná.
Shinnok kobakjának prezentálása Liunak és Kitanának elég szép erődemonstráció volt és mindenki rájött, hogy a villámisten új bevonulózenéje Alice Coopertől a No more mister nice guy lett.
Ez persze nem igazán tetszett az Idősebb isteneknek és azonnali felmondást nyújtottak be a mi derék Christopher Lambert imitátorunknak, aki még annak ellenére sem feledkezett meg a jólneveltség szabályairól, hogy egész nap Manowart és Sabatont hallgathat a jelenlegi hozzáállása alapján.
Azért be lett ígérve, hogy ezt még megbánják.
Gondolom Arnolddal nem akart pereskedni emiatt, bár mindannyian tudjuk a végeredményét ennek az összecsapásnak.
Felmerülhet a kérdés, hogy honnan is lehet tudomása egy olyan pofának mint én, ilyen dolgokról.
Nem akarok dicsekedni, de az ugye köztudomású, hogy lassan már minden filmezéssel nem túl összefüggő tevékenységem alatt van a közelemben egy kamera, ami egy pisztolycsövön keresztül követi a mozgásomat és csak azt várja, hogy fegyver rántva szembeforduljak vele.
Meg az sem éppen utolsó fegyvertény, hogy én Shinnok alapos seggberúgásával reaktiváltam és elnyertem az eddig Liu által birtokol Földbirodalom bajnoka címet, ami azt jelenti hogy én vagyok a bolygó Kumite bajnoka.
(Ráadásul én kamuzom be a dolgot, mint Frank Dux.)
Emiatt pedig a Különleges Erők is hajlandó nem sötétben tartani és a Föld védőistene is rendszeres látogató nálam.
Raiden trónfosztásával a kevésbé agresszív kistesója vette át ez a szerepet, aki máris sokkal szimpatikusabb volt azzal, hogy képes volt csak a keresztnevemen szólítani.
Máris nem éreztem magam úgy, mint egy gyerek, aki rossz fát tett a tűzre.
Szóval Fujin első látogatásakor első dolga volt, hogy tudtomra adja, az Idősebb istenek közül az egyik szofisztikáltan középső ujjat mutatott az eddigi hagyományoknak, különös tekintettel a közvetlen be nem avatkozás tradíciójára és modern Gaiaként alászállott a mennyekből, hogy saját szája íze szerint egyengesse az emberiség útját.
Nem mellesleg az is meg lett említve, hogy van esély arra is, hogy nem szimpatizál túlságosan azzal a vérvonallal, aminek a tagjai kétszer is kiporolták a kisöccse csontos hátsóját.
Nem túl jó érzés megtudni, hogy talán célkereszt van a tarkómra festve, de az a feltételes mód még mindig biztatóbb, mintha meglátnám a saját képemet egy pofátlanul alul árazott vadnyugati körözvényen.
Ha nem is fizikailag, de azért szép lassan készültem arra, hogy betoppan hozzám egy újabb istenfajzat. Gyűjtöttem az érveket, Fujinból is megpróbáltam kicsikarni némi információt, hogy mire számíthatok és a biztonság kedvéért gyakoroltam az árnyékenergia használatát is.
Persze a ménkű akkor csap be, amikor az ember nem várja.
Esetemben akkor, amikor egy kiadós edzés után elmerültem a bonsai fáim gondozásában.
A rakoncátlan ágak lemetszése után nekiálltam a vízpermetezővel átfújni a növényeket.
A legtöbbjük elég jól fogadta a tápláló folyadékot, de az a fa amit a Pantonindzsa bemutatója után kezdtem el gondozni makacsul nem akarta elfogadni a saját vízadagját.
Körülötte szinte minden vízben úszott már, bizonyítva, hogy inkább alkalmazom a "csak azért is működni fogsz" hozzáállást, a probléma adaptív megoldása helyett.
Csak akkor voltam hajlandó közelebbről megvizsgálni, hogy mi okozhatja ezt, amikor már kifogyott a lé a tartályból.
Az első dolgom az volt, hogy gyorsan felmérjem a terepet, hogy nem-e valami Rainhez hasonló hidromanta szórakozik-e velem, de gyorsan rájöttem, hogy ha meg akart volna támadni, akkor bizony már ott tartanánk, hogy boxkörtének használnám a szaporítószerveit miközben az angol spárgát gyakorlom.
Óvatosan elkezdem átnézni a fa ágait, hogy nem-e oda bújtattak-e meg valamit, ami gátolja a víz lecsapódását.

A világ változik.
Érzem a vízben, a földben, a levegő illatán. Csak idő kérdése, hogy darabokra hulljon, és ez leginkább az embereknek köszönhető. A szomorú igazság az, hogy a természet, a föld, a víz, a levegő megvan az emberek nélkül – de az emberek nincsenek meg a föld nélkül.
Áh, igen, az ember. Furcsa kis élőlény, hosszasan tudnék róluk értekezni, legalább olyan hosszan, mint amennyi időt a megfigyelésükkel töltöttem. Pontosan nem tudom megmondani, mennyit, számomra nincs jelentősége az időnek. Legalább is nem olyan értelemben, mint egy embernek. Az, hogy körülbelül hatmillió éve kísérem figyelemmel a fejlődésüket és a viselkedésüket, elenyészőnek tűnik ahhoz a pár milliárd évhez képest, amit istenlényként töltöttem, mégis, az emberek számára már ez előbbi érték is felfoghatatlan mélységű. Bár állítják, hogy nem az, hogy felérik ésszel – de hogyan is érhetnék, mikor csupán 90 évet, ha élnek?
Az ember azért háborúzik, hogy békét teremtsen. Az ember azért ad, hogy kapjon cserébe. Az ember hazudik, hogy igazat mondjon. Az ember gyilkol, és kegyelemnek hívja. Az ember megválogatja, ki érdemes a szeretetére, és ki nem. Az ember becsületesnek vallja magát, miközben a felelősséget másra hárítja. Az ember tisztában van a kötelességeivel, mégis kibújik alóluk. Az ember türelmesnek vallja magát mindaddig, míg az, amire vár, késve nem érkezik. Az ember bátor, mindaddig, amíg valóban bizonyítani nem kell. Megfontolt, addig, amíg az érzelmei az útjába nem áll. Csak addig mértékletes, míg önmagáról van szó.
Még csak nem is ez a legnagyobb baj. Nem az, hogy végzetes veszélybe sodorják a Földet, amin élünk, még csak nem is az, hogy drasztikus átformálásra szorul a morális iránytűjük.
Az ember önhitt. Elhiszi magáról, hogy akármit kitalál, annak felrúghatja a korlátait, a szabályszerűségeit, és szembe mehet mindennel, ami eleve elrendeltetett. Ha például elhiszik magukról, hogy elegek ahhoz, hogy legyőzzenek egy ősi istent, megtalálják a módját, hogy akár erővel is ledöntsék az őket behatároló korlátokat, és olyan távlatokba merészkednek, amik már sértik az erényesség határát.  Ez nem az ő feladatuk. Nem az ő elrendeltetésük. Örökös csatát vívni a jó és a rossz, élet és halál közt nem az ő tisztük eldönteni. Természetes hát, hogy ha megborul az egyensúly, az következményekkel és vonzatokkal jár. Úgy döntöttem hát, hogy szigorúan taktikai jellegű látogatást teszek ama bizonyos család – amennyire hallom, légüres – fejénél, akinek a családnevéhez fűződik az én fivérem, Shinnok többszörös megaláztatása és megszégyenítése.
Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy Johnny Cage passzióból élőlényeket nevel. Ráadásul nem is akármilyeneket, hanem hosszú történlemre visszanyúló, nemes bonsai fákat. Arra alapozva tehát, hogy ezeket a nemes bonsai fákat minden valószínűség szerint rendszerességgel rendben tartja, nem volt más dolgom, mint elrejtőzni, és megvárni, hogy ismét nekifogjon ennek a remélhetőleg gyakori rituálénak. Számomra meglepő hamarsággal ez be is következett, de Johnny Cage akkor sem vette volna észre, hogy egy helyiségben tartózkodunk, ha beállok az orra elé. Gondoltam, megfelelőbb alkalom nem is kínálkozhatna arra, hogy egy aprócska tréfával felhívjam magamra a figyelmét. Nem igényelt különösebben többet részemről a csíny, mint két könnyed kézmozdulat, hogy a víz, amit a permetező tartályból oly nagy elánnal igyekszik a bonsai fára permetezni Johnny Cage, mindenhová jusson, csupán a fára nem. Ha nem volnék itt hivatalos ügyben, még azt is gondolnám, hogy mulatságos figura, ahogy próbál rájönni a dolog nyitjára. El tudtam volna nézni még egy darabig, de mivel nem uralom az időt, pontosabban nem én uralom azt, úgy döntöttem, épp itt az ideje a lényegre térni.
- Üdvözöllek, Johnny Cage – szólítottam meg, addigra már a háta mögött állva, feszes háttal – Értesüléseim szerint tökéletesen tisztában voltál a ténnyel, hogy ellátogatok hozzád. A nevem Cetrion. A látogatásom teljességgel tájékoztató és tájékozódó jellegű, nem kívánok összecsapásba bonyolódni, sem veled, sem a Cage-család többi tagjával, amennyiben ez elkerülhető.
Közelebb sétáltam a férfihoz, univerzum tekintetemmel mindentudón megszemléltem. Egoizmus, szórakozottság, vakmerőség, arrogancia, komolytalanság kavarog a lelkében. Mindazonáltal nem rossz ember. Nem tökéletes, de hát melyikünk az. A hibáinkat pedig el kell fogadni.
- A lányodról van szó elsősorban. Nos? Meghallgatod, amit mondani kívánok?  

Normál esetben egy rakoncátlankodó fának nem tulajdonítanék túl sok jelentőséget.
Előfordul, hogy rossz irányba kezdenek el nőni a gallyak, vagy valami miatt nehezen veszik fel a vizet az öntözés során és ezeket a problémákat relatív könnyen meg lehet oldani ha van egy kis gógyija az ember fiának.
Olyanról viszont még nem hallottam, hogy egy növény az világ eddig ismert szabályainak ellentmondva visszautasítaná a szinte egyedüli hidratálási forrásként származó porított tápoldatot.
Természetesen nem is én lettem volna, ha csak úgy szó nélkül hagyom ezt a dolgot. A paparazzik állításait cáfolva biztosan kijelenthetem, rendelkezem annyi mentálkapacitással, hogy felfogjam a növénygondozással és állattartással járó felelősséget.
Egyesek ide sorolnák a családfenntartást és a gyereknevelést is, de azoknak szerintem van valami gond a fejével.
Gyereket nevelni sokkal nagyobb felelősség, mint metszegetni és locsolni egy fát. Bármennyire is igyekeztem ezen a téren, a tapasztalataim beláttatták velem, hogy ez nem egy egy emberes meló.
Sajnos Cassie látta a kárát annak, hogy Sonya nem jutott ugyanerre a felismerésre.
Talán Dinavál tudunk majd szépíteni, de biztos vagyok benne, hogy nem lesz egy könnyű menet.
Különben is miért filozofálok én ilyen komolynak tűnő dolgokról, miközben a bonsai ágait óvatosan félrehajtogatva árgus szemekkel próbálok rájönni, hogy miért ilyen elutasító a túlélését jelentő tápoldattal szemben?
Néhány másodperc múlva meg is oldódik a makacskodó növény rejtélye.
Amikor meghallom a hozzám szóló éteri hangot egy pillanatra jól láthatóan megdermedek, mintha a testem összes izma görcsöt kapott volna egy másodpercre.
Valaki annak ellenére könnyedén lopódzott be a házamba, hogy a világ legfejlettebb biztonságtechnikai kütyüivel szavatoltam a családom biztonságát.
Ez pedig azt jelenti, hogy nem Arnold rossz útra tévedt ausztrál klónja, Áfonya nagymester, vagy a motortalan Szellemlovas jelentkezett be nálam egy nemhivatalos látogatásra.
Valami sokkal hatalmasabb. Ebből kifolyólag pedig sokkal veszélyesebb is.
Szerencsémre az improvizáció nem tartozik a gyengeségeim közé, így gyorsan össze tudom kapni magamat és nem úgy reagálni, mint egy Playboy-jal rajtakapott tinédzser.
Könnyedén, mindenféle természetellenesség nélkül felegyenesedek, majd megfordulok, hogy szembenézzek házam hívatlan vendégével.
Aki így elsőre egész kellemes látványt nyújt.
Az animés színkompozíció Cassienek tuti jobban bejönne, mint nekem, de ettől függetlenül is el kell ismernem, hogy az előttem álló nő igen kellemes látvány a férfi és felvilágosultabb női szemnek.
Nem vagyok benne biztos, hogy mennyire olvasható le az arcomról a megdöbbenés és valamiféle áhítat, de ismerem magamat annyira, hogy tudjam, ha nem tudok szóhoz jutni egyből egy nő közelében, akkor elég mély benyomást tettek rám.
- Cetrion úrnő! - veszem elő a jobban nevelt oldalam és a jobb kezem öklét a bal kezem tenyebe támasztva a mellkasom előtt, egyenes háttal meghajlok az istennő felé - Fujin említette, hogy számíthatok a látogatásodra. Jelenléted megtiszteltetés és szívesen látott vendég vagy hajlékomban.
Már majdnem engem is meglep, hogy ilyen tiszteletteljesen beszélek vele. Felnőtt már egy generáció mióta belekeveredtem a Birodalmak rendjének folyamatos fenntartásába, de nem gondoltam volna, hogy ennyire benőtt volna a fejem lágya.
Öregszel Johnny, hiába a hajfestés.
Cetrion rám veti a tekintetét és úgy mér végig, mint egy anya a rég nem látott gyerekét.
Az a furcsa érzésem támad, hogy a legkisebb rezdüléseimből is képes kiolvasni azokat a dolgokat, amik meghatározzák a személyiségemet. Valahol a lelkem legmélyén bosszant kicsit, hogy én erre nem vagyok képes. Idősebb Isten, ez elvitathatatlan tény, de pont az öccse a legjobb példa rá, hogy ettől nem kell egyből feltételezni a jóindulatot.
Mondjuk, hogy elsőre csak beszélni akar máris több értelmi és érzelmi fejlettségről tanúskodik, mint amit Shinnok valaha is mutatott.
Cassie említése ad egy hozzávetőleges támpontot, hogy honnan fúj Cetrion érdeklődésének szele.
- A családom sorsa az egyik azon kevés dolog közül, amit véresen komolyan veszek. - nézek bele az istennő sokat látott szemébe - Kérdezz amennyi csak jólesik és én megpróbálok a legjobb tudásomnak megfelelően válaszolni rá.

A tény, hogy Johnny Cage képtelen elengedni az ősi bonsai vízfelvételének problémáját, még egy tulajdonságot felsorakoztat a megállapítottak mellé. Hogy lassan kapcsol. Úgy is mondhatnám, nem a legélesebb kés a felhozatalban. Csak a fejem csóválom egészen anyaian, szeretve. Hisz ő is az én gyermekem, valahol – még ha nem is én szültem, akkor is. Az idő azonban őt sürgeti, így jobbnak látom, ha elébe megyek a relevációnak.
Hangom lágysága kellően felhívja a figyelmét, jól láthatóan annyira váratlanul érte, hogy hirtelenjében azt sem tudja, mit mondjon. Türlemmel kivárom, míg összeszedi a gondolatait – hisz megalázni, vagy földbe tiporni az önbecsülését nem akarnám kéretlen szavakkal. Felém fordul, bár továbbra sem szól egyetlen szót sem, így csak várakozón oldalra billentem a fejem. Ha úgy kellene gondolkoznom, mint egy halandó, bizonyára az döbbentette meg ennyire, hogy Ősi isten létemre a megjelenésem mégis mennyire emberi. Aztán amikor végre üdvözlésre nyitja a száját, mi több, illendő módon meg is hajol, hálás biccentéssel köszönöm meg neki.
- Ismételten elnézésed kérem, amiért csak így hívatlanul beállítottam az otthonodba. Tisztában vagyok vele, mennyire rosszul is tud ez érinteni benneteket, halandókat. És arról is biztosíthatlak, hogy a méregdrága riasztó rendszered sem ment tönkre, csupán tudom, hogyan kerüljem el a figyelmét. De mivel hogy tárgyalni jöttem, úgy hiszem, a nap végén mit sem számít, hogy megszólalt-e vagy sem. – léptem közelebb a férfihoz – Még egyszer köszönöm a bizalmat, amit meghitelezel nekem. Igyekszem rászolgálni.
Próbálom nem túl feltűnően kiolvasni a lelkét, de az a tapasztalatom, hogy a halandók ösztönösen megérzik az ilyesmit. Nem hibáztatom őket érte, holott a hibáink tesznek minket ilyen gyönyörűvé. Azok a hibák, amiket úgy rejtegetnénk. Egyértelműen nem bízik bennem – mi oka volna rá? – de remélem, hogy maga a tény, hogy tárgyalni jöttem, önmagában kiváltja a bizalmatlanságot.
- Tökéletesen tisztában vagyok ezzel. Épp ezért is éreztem ilyen égető szükségét annak, hogy épp most látogassalak meg – engedélyt kapok a beszédre, és bár a rangosodás elég egyértelművé teszi, kinek áll feljebb, igyekszem nem visszaélni ezzel. Fel-le kezdek el járkálni, ujjaimat egymásba akasztva – A válasz, amit a következő kérdésemre adsz, történelmi jelentőségű lehet, Johnny Cage. Kérlek, válaszolj igaz szívedre. Azt hiszem, nem kell neked bemutatnom a családod és az Ősi istenekkel való közös történeteteket. A lányod, Cassandra Cage olyan erőket mozgatott meg Shinnok legyőzésével, amiket csak elképzelni tudtok. Shinnok – a fivérem, ha úgy tetszik – a sötétség és a halál patrónusa volt, igaz, egy megveszekedett, megátalkodott természet. Ám a világok működése ennél összetettebb, Johnny Cage. Ha sötétség van, lennie kell fénynek. Ahol halál van, ott lennie kell életnek. Ha harag és agresszió fenyegeti a világot, béke és harmónia váltja majd fel. Cassie egy olyan törékeny egyensúlyt borított fel a közbeavatkozásával, amit nem lett volna tisztje megtenni. A sötétséget csak a fény győzheti le. A háborút csak a béke válthatja fel. A káoszt csak a rend követheti. A kérdésem tehát banálisnak hangozhat ezek után. Bízhatok-e benned, és a családodban? Honnan tudhatom biztosra, hogy az árnyéktechnikákat, amikkel megáldattatok, nem fordítjátok a világok pusztulása felé? S ami annál rosszabb, az Ősi istenek ellen?

Sosem tagadtam le, hogy vannak olyan tulajdonságaim, amik sokszor inkább hátráltatnak, mint segítenének és nem ártana kicsit finomhangolni rajtuk. Vegyük példának azt a tinédzserekre jellemző makacsságot, ami miatt így ötven felett néhanapján már inkább tűnök öregedni nem akaró, magát örökifjúnak gondoló hülyegyereknek, mint tisztes seggszétrúgásból nyugdíjba vonuló leendő nagypapának.
Mégis ha végignézek az életem fontosabb eseményein, akkor meg kell állapítanom, hogy a makacsságomnak sok köze volt ahhoz, hogy ott tartsak, ahol most vagyok. A harcművészetek tanulása, a filmes karrier, a Mortal Kombaton való részvétel, még a házasságom is annak köszönhető, hogy az ésszerűségen túl is kitartó és akaratos vagyok.
Lehet, hogy emiatt nem leszek a legPengébb Wesley Snipes a gettóban, de amikor fontos, akkor ez a jellemhibám inkább hasznomra volt, mint hátrányomra.
Nem úgy, mint ennél az éhségsztrájkot fogadó bonsai fánál.
Mondjuk Cetrion megjelenése gyorsan leborítja az értetlenség Jenga-tornyát, de ettől még nem érzem magam hülyébbnek, mint általában.
Nem is az istenség felbukkanása miatt blokkolok le, mert arra számítottam. De nem jó dolog, amikor eljut a tudatodig, hogy az univerzum legfelsőbb vezetése annyira túl van a kilencezres erőszinten, hogy a szenzorok nemes egyszerűséggel nem is érzékelik a jelenlétét.
Na jó azt is el kell ismernem, hogy a megjelenése is elég jó benyomást tett rám, de bárki kérdezi ezt le fogom tagadni. Főleg, ha Sonya is egy légtérben tartózkodik velem.
Bár túl sok tapasztalatom nincsen az Ősi istenekkel, de eddig valahogy úgy éltek a fejemben megalkotott képben, mint Shinnok különböző színpalettát viselő másai.
Kellemes meglepetés, hogy legalább egy közölük még nyomokban sem emlékeztet a vén halálkufárra.
- Igazán megtisztelő az együttérzésed, de nem kell aggódnod amiatt, hogy neheztelni fogok a váratlan látogatásod miatt. Egy ideje már felkészítettem magamat, hogy bármelyik pillanatban tiszteletedet teheted.
Cetrion közelebb lép hozzám és kifejezi a felett érzett örömét, hogy nem viselkedek vele ellenségesen.
- Jelenléted megtiszteli a hajlékomat. - válaszolok neki a tőlem telhető legudvariasabb módon
A tekintete átható. Ahogy belenézek a szemeibe úgy érzem, mintha könyvként lapozgatna a lelkem. Ez egyszerre ijeszt meg kissé és nyugtat le, mivel tudni fogja, hogy bár a családom miatt aggaszt a személyisége, de meg akarom adni az esélyt mindkettőnk számára, hogy jó irányba induljunk el.
Az istennő nem is habozik túl sokat és egyből a lényegre tér. Szavai elgondolkodtatóak, bár úgy érzem, mintha lenne benne valami elfogultság a bukott testvére iránt.
Igazán át kell gondolnom, hogy mit fogok mondani a következő pár percben. Cetrion jóindulatát nem szeretném elveszíteni, sőt ha van rá lehetőség, akkor meg gazdagítanám néhány emberiség mellett szóló érvvel a pro és kontra listáját is.
- Megeshet, hogy a halandóságom olyan korlátok közé szorítja a képességemet, hogy átlássam a helyzetet, így nem biztos, hogy olyan szempontból tudok szemlélődni, mint te. Amit tudok, annak az alapja a személyes tapasztalat és a Raiden által megosztott információk, így nem merem azt állítani, hogy átlátom a teljes képet és minden részletével tisztában vagyok. Így ha botorságot mondanék tudd be a tudatlanságomnak. - próbálom finoman felvázolni a gondolataimat - Shinnok háromszor támadta meg a Földet. Első alkalommal olyan pusztítást végzett, ami teljesen tönkretette a bolygó természeti rendjét és ha Raiden nem avatkozik közbe, egy intelligens faj is kipusztult volna. Közvetve az bátyád hatalomvágya és nagyravágyása okozta az emberi nem felemelkedését. A második és harmadik alkalommal a családom egy tagjával ütközött meg és mindkét alkalommal csak hajszál híján arattunk felette győzelmet. Amikor nekem kellett szembenézni a fivéreddel, akkor biztos otthagytam volna a fogam, ha nem kerül közvetlen életveszélybe egy számomra fontos nő és Cassie esetében is csak akkor aktiválódott ez az aura, amikor Shinnok az én életemet fenyegette az Égi templomban. Ő azóta a csata óta próbálja újból megidézni ezt az hatalmat, én pedig húsz éve próbálkozok vele hiába. Egy-két mozdulatunkat akarattal  megtudjuk megerősíteni, hogy segítsenek eldönteni egy-egy csatát de bármennyit is edzünk és gyakorlunk a képességeinket nem tudjuk akaratlagosan olyan szintre fejleszteni, amit a Shinnok elleni csatában demonstráltunk. Lehet, hogy túlságosan egyszerűen nézem a dolgokat, de bárki is a felelős azért, hogy a Cage ág ezekkel a képességekkel rendelkezik, gondolt arra, hogy igazán csak akkor tudjuk kihasználni ezt az erőt, amikor végveszély fenyegeti a szeretteinket és a Birodalmak egyensúlyát. Azt hiszem, hogy a kérdésedre a válaszom igen. Bízhatsz bennünk és úgy tűnik, még ha akarnánk se tudnánk rosszra fordítani azt az erőt amivel rendelkezünk.

Miután alaposan szemügyre vett hirtelen lett beszélgetőpartnerem, Johnny Cage, megnyugodva tapasztalta, hogy sem külső, sem pedig belső erényeink nem egyeznek a fivéremmel, Shinnokkal.
― Ha ez így van, akkor nincs miért sem bocsánatot kérni, sem szégyenkezni. ― biccentettem kimérten, csak hogy érezze, valóban nem neheztelek, udvarias hozzáállása pedig kifejezetten kedvemre van. Ami pedig halandó korlátait és emlékező képességét illeti, válasza megmosolyogtat. Mintha már-már azt mondanám, némán, „megbocsátom, hogy halandó vagy.” ― Ennek őszintén örülök. Kérlek, ossz meg velem mindenféle tapasztalatot, élményt, emléket, vagy akár intuíciót, ami csak a rendelkezésedre áll. ― Azt csupán ennyiből is meg tudom állapítani, hogy bár Johnny Cage önmagában egy konok, szórakozott figura, s mi több, mindezt egyszerre, a helyzetet megfelelő komolyággal illeti, és tökéletlenségét illedelmességgel ellensúlyozza. Értékes erények ezek, melyek fontosságát nem szabad lebecsülni. Némán, már-már szobormereven hallgatom végig Shinnok fivérem rémtetteit a Föld Birodalom szempontjából, és azt kell, hogy mondjam, lenyűgöző, hogy a halandó fajok mit tartanak fontosnak, és mit nem. ― Tudok Shinnok pusztításáról, Johhny Cage. És arról is tudok, amiről az imént oly kimerítően beszámoltál. Bizonyára azt is nehéz megértenetek, hogy számunkra, Ősi Istenek számára máshogy épül fel a prioritások lépcsője. Csak akkor avatkozunk be az események folyásába, ha feltétlenül muszáj; mégpedig azért, mert tisztában vagyunk vele, hogy a birodalmak elhordozzák a hátukon a rájuk mért csapásokat, a sérülésekből felélednek idővel, a sebekből pedig új élet fakad. Ez az élet természetes körforgása, amit sem siettetni, sem hátráltatni nem szabad. Cassandra Cage, a lányod olyan szerepkörbe bújt azzal, hogy szembeszállt Shinnokkal, melyet nem csupán nem tisztje elvállalni, de szerény véleményem szerint túlságosan is nagy teher volt egy olyan fiatal lánynak, mint ő. Kérlek, ne értsd félre. Mélyen megérint a halandók sorsa, törődök velük, mint minden más gyermekemmel, Cassandra Cage-t pedig semmiféle veszély nem fenyegeti. A káoszt, ami Shinnok eltűnésével jár, így vagy úgy, de valahogy be kell foltozni. Ez lesz az én feladatom ― Habár azt, hogy hogyan fogom mindezt megtenni, egyelőre még nem tudtam ― A kérdésem mindössze az volt, hogy az Új Rendben számíthatok-e rád és családodra, avagy számoljak egy esetleges újabb katasztrófával. De a válaszomat megkaptam. És igazán hálás vagyok érte, Johnny Cage. ― hajtottam meg előtte ismét a fejem, csak hogy érezze, igazat beszélek. Hogy miként formálódik újra az ismert birodalmak sorsa a felborult egyensúly után, és az egyedül maradt védelmező keze által, még egyelőre homály fedi.

Ha az ember sok időt tölt el egy bizonyos villámisten társaságában, akkor a viselkedését óhatatlanul általános érvényűnek fogja gondolni és a többi isteni vagy a felett álló lénytől is hasonló mannerizmust fog várni.
Egészen addig, amíg nem találkozik több istennel.
Shinnok a maga arrogáns és lekezelő módján elültette bennem a felismerés csíráját, hogy a Birodalmak hatalmasságai is ugyanúgy rendelkeznek személyiséggel. Ezt a csírát pedig Fujinnal való kapcsolat érlelte életerős növénnyé és a Cetrionnal való találkozás pedig virágot is fakasztott az erősödő ágakra.
Jól elfilozofálok itt, de a legfontosabb kérdés még adja magát: A Természetanya megjelenésének hatására használtam növényes analógiát, vagy jött volna magától is a hasonlat?
De nincs idő a komolytalanságra, most egy olyan beszélgetés kellős közepébe csöppentem, aminek hosszú távú és globális kihatása lehet a Földre. Ilyenkor nem jó poénra venni a figurát.
Még nekem se.
- Szégyenkezni csak a nagyon korai szárnypróbálgatásaim miatt szoktam. - próbálom kicsit oldani a hangulatot, de fejben rögtön tarkón is húzom magamat, amiért ilyen komoly témánál viccelődök - Elnézésedet kérem. A szokás hatalma.
Az arcán csak kicsit gyűrődnek meg a ráncok, amint egy halovány mosolyszerűség jelenik meg rajta. Ettől pedig úgy fest, mint egy szeleburdi csemetéjét szemlélő anya, aki tudja, hogy a gyermek rosszat csinál, de nem avatkozik közbe, mert tudja, hogy a tapasztalat sokkal többet ér, mint a szülői szó.
Ez az a fajta kifejezés, amit nagyon hiányoltam Sonya arcáról Cassie gyerekkorában.
Talán nem kellett volna ennyi szót csépelnem a gondolataim kifejtésére, de úgy éreztem, hogy jobb ha a kályhától indulunk el, mert így jobban átlátható az én nézőpontom is, ami egy halhatatlan istennő szempontjából nem lehet hátrány.
Bár kicsit több.... jobb szó híján beleélésre számítottam tőle, de nem lep meg, hogy kozmikus léptékben szemlélve a dolgokat teljesen más véleményen van, mint egy halandó.
- Nem vitatom, hogy én csak egy gyalog vagyok a sakktáblán, akinek hatalmas mázlija volt a tisztekkel. De ettől még nem fogom elbízni magamat. Csak a filmjeimben fordulhat elő, hogy mindig nekem van igazam és mindig én nyerek. Szűk ahhoz az én felfogó képességem, hogy olyan szinten láthassam át a táblát, mint az Ősi Istenek, de nagyra értékelem, hogy tiszteletben tartod a véleményemet és nem űzöl gúnyt a szűklátókörűségemből. - köszönöm meg Cetrionnak a jól megválogatott szavakat - Talán pont emiatt a túl fókuszált nézőpont miatt látom úgy, hogy Shinnok esetében mintha rugalmasabbak lettek volna az Ősi Istenek szabályai.
Kockázatos egy kijelentés ez, de ez az ellentmondás már több, mint húsz éve fúrja az oldalamat és most tálcán kínálja magát a lehetőség, hogy a témában kompetens személytől kapjak választ, ezért pedig megéri vállalni a rizikót.
- Shao Kahn-nak tíz Mortal Kombat tornát kellett volna megnyernie ahhoz, hogy jog szerint lerohanhassa a Földet. Hogy belekényszerítse a Földet a Külső világi tornába megtámadta a Wu Shi akadémiát, ami már alapvetően egy világok közti hadmozdulatnak számított és nem az Ősi Istenek nem léptek közbe. Ezután kiiügyeskedte magának, hogy kibújjon büntetlenül mészároljon a Földön és ha csak egy másodperccel később eszmélnek az Ősi Istenek, akkor ez a birodalom már rég a Külső világ része lenne.
Tartok egy pillanat szünetet, hogy rendezzem a gondolataimat és megpróbáljam úgy megfogalmazni a gondolataimat, hogy azok a legkevésbé tűnjenek vádlónak vagy támadónak.
- Shinnok-nak nem volt szüksége ilyen feltételekre, pedig a szabályok alapján bárki, aki el akar foglalni egy Birodalmat, köteles részt venni és megnyerni tíz egymást követő Mortal Kombatot. Ő meg csak lerohanta a Földet. Mindenféle tényleges büntetés nélkül. Kétszer is a Mortal Kombat szabályainak életbe lépése után. Tudom, hogy az Ősi Istenek teljesen másképp gondolkodnak, mint a halandók és nem feltétlenül érthetik a természet összes szabályát, de annak idején nem véletlenül hívtátok életre a Mortal Kombat intézményét.

Nem átallottam megengedni magamnak egy meleg, már-már anyai mosolyt, ahogy Johnny Cage szabadjára enged egy nagyon is jellemhű tréfát. Nem róvom fel neki, még a helyzet komolysága ellenére sem, hisz világos, mint délidőn a Nap, hogy természetéből fakad e bohózat. Én pedig módfelett élveztem, mi több, szerettem a halandók tökéletlenségét. Jelzésértékűen megemeltem az egyik kezem.
― Elnézem. Most pedig, komolyabbra fordítva a szót ― léptem hozzá közelebb, s kedves halandó beszélgetőpartnerem számára csak most világosodhatott meg igazán a tény, hogy emberi méreteim valójában mennyire alacsonyak is. ― Ne magadban keresd a hibát, Johnny Cage. Mi több, hiba sincs a kettőnk közti különbségekben. Színtisztán és világosan arról van szó, hogy mi ketten ― Te és Én ― mások vagyunk. Olyanok a halandók és az Ősi Istenek, mint a homokszem és a hegyorom. A különbség csupán nagyságrendi, hiszen mindketten a föld gyermekei vagyunk. ― arrogáns példa ugyan, de bízom benne, hogy szemléletes eléggé ahhoz, hogy megértse. ― Látszólag a homokszem képtelen határt gyakorolni a hegyoromra, ám csoportba tömörülve képes arra, hogy a hegy ormát folyamatos és kitartó munkával megcsiszolja. Emiatt ne gondold, hogy korlátozva gondolkodnál, Johnny Cage. Csupán ― minden tisztelettel ― a kozmikus nagyságrendű dolgokkal nem hogy nem kötelességed, de még halandó ésszel felérhetetlen is volna foglalkoznod. Bármilyen igazságtalan és kegyetlen is, a valóság az, hogy a halandók szabályszerűségei és törvényei semmit nem jelentenek egy Ősi Isten számára. És ne aggódj, cseppet sem nehezményezem a felelősségre vonást. A halandók megérdemlik maguknak a válaszokat. Amiket most engedelmeddel meg is adnék. Itt nem arroganciáról és felsőbbrendűségről van szó ― bár azt is megérteném, ha így éreznéd ― de még csak nem is arról, hogy a fivérem pártfogolnám. Itt egyszerűen arról van szó, hogy más perspektívában látjuk a világokat és azok alakulását. Ne érts félre, kérlek. Helytelenítem és elítélem a fivérem ily módon való közbeavatkozását, továbbá azt is megértem, hogy Ti, Halandók milyen okokból találjátok mindezt vérlázítónak. De csupán azért, mert globálisan nem vagytok képesek rálátni dolgokra. Ha valahol pusztulás fenyeget, másutt élet fakad. Akad, ahol halál takarítja be a betevőjét, másutt virágok nyílnak, és állatok éltetik az életet. Az az áradás, ami letarolja a part menti falvakat, a hegyekből lecsordogáló olvadékvízből lesz. Ez az élet és a halál, a fény és a sötétség örökös csatája, hol az egyik győzedelmeskedik, hol a másik. Minden, minden ennek a törékeny egyensúlynak hódol be, és most, hogy nincs sötétség a fényemhez, nincs halál az életemhez… ― itt tartottam egy röpke szünetet, míg nagyjából formát öltött, amit mondani akartam ― Félek, a fény elvakít, a flóra és fauna pedig eddig soha nem látott túlburjánzást produkálhat. De ez megint olyasvalami, aminek a halandók először még örülnek is, hisz fogyóban vannak az esőerdők, apadnak el a vizek, halnak ki az ősibbnél ősibb állatok. Csak azt nem látják, hogy előbb-utóbb megtelnek az óceánok és az erdőségek, egyre közelebb és közelebb merészkedik majd minden a halandók lakta területekhez. A természet vissza fogja követelni azt, ami az övé, ha nem állítjuk vissza az egyensúlyt.

A Miért volt rossz ötlet egy Caget megtenni a Földi birodalom bajnokává? című műsor legutóbbi öt percében tökéletesen demonstráltam, hogy ha nagy tétje van a dolgoknak és a szokásosnál nagyobb nyomás nehezedik rám könnyűszerrel vissza tudok vedleni azzá az agyatlan huszonévessé, aki egy filmforgatásnak hitte a világ sorsát befolyásoló harci tornát és előbb jártatja a száját, minthogy eljutna az agyáig, hogy kivel beszél és mit mond.
A régi szokások nehezen halnak és nekem még mindig lenne értelme néhány leckét vennem, ha az önfegyelemről van szó.
Cetrion szinte suhan a padló felett, olyan könnyedséggel kurtítja meg a kettőnk közti távolságot és csak a valószerűtlen színekben pompázó szemeibe nézve tudatosul bennem, hogy mennyire megtévesztően törékenynek és ártalmatlannak tűnik a maga fizikai valójában.
A szavai bár elég kijózanítóak és gyorsan megértetik velem, hogy kozmikus szempontból mennyire nem számít az, hogy ki és mi vagyok, még mindig olyan bársonyos kedvességgel csengenek a fülembe, mintha egy anya beszélne a meglehetősen nehéz felfogású és igen csökönyös gyerekéhez.
Kevés olyan személyt ismerek, akik képesek lennének ilyen gyorsan és hatékonyan elhallgattatni anélkül, hogy megüssenek, vagy megcsókoljanak, de a mai napon bővült a lista.
- Ismét a bocsánatodat kell kérnem. - mondom olyan alázatos hangon, amit eddig talán csak Sonya hallott tőlem - Túlságosan elragadtattam magamat.
Félve nézek bele a szemébe, pedig tudom, hogy nem viseltet irántam rosszindulattal és nem ártó szándékkal jött meglátogatni. Ezt pedig még Raidennek sem sikerült elérnie.
Pár másodperc eltelik mire feldolgozza az agyam a szavainak tényleges jelentését és érdemben tudok válaszolni a mondandójára.
- Ahogy én látom, a teljes béke és gyarapodás általában elég átmeneti időszaka a történelemnek. - próbálom felvezetni a gondolataimat - Több mint nyolcezer évébe telt az emberiségnek olyan fegyvert létrehozni, aminek már a megléte is garantálja, hogy ne nyílt konfliktusban próbáljuk elvenni egymástól a földeket. Shao Kahn halálával pedig az ismert Birodalmak közötti konfliktusok is csillapodtak és Shinnok bukásával szinte meg is szűntek.
Elhallgatok pár másodpercre.
- Nem ringatom magam abba a tévhitbe, hogy ez a nyugodt időszak sokáig fog tartani. - nézek bele barátságosan a szemébe - Színészként is megtanultam és az utóbbi három évtizedben is bőven azt tapasztaltam, hogy a nehézségek fogják elhozni az igazi fejlődést és biztos vagyok benne, hogy valahol, valamelyik birodalomban már valaki készülődik arra, hogy felkavarja az állóvizet. Ha pedig nem elégedne meg csak a tervezéssel és cselekedne is, a te szempontodból nézve helyre billentené a mérleget, egészen addig, amíg lenne, aki megpróbálná keresztbe húzni a mesterkedéseit. Ha pedig a rosszfiúk alapos farba billentéséről van szó, akkor nem szeretek kimaradni a buliból.
Oké Johnny fiú, most még magadat is meglepted. Mármint tudom, hogy nem a filmezésen kívüli munkásságomért fogok Béke Nobel-díjat kapni, de ez a gondolatsor tőlem kifejezetten filozofikusnak és mélyenszántónak számít.
Tényleg egy Ősi Isten nem ellenséges szándékú látogatására volt szükség ahhoz, hogy képes legyek ilyen gondolatokat megszülni?

Ismételten elnézőn megemeltem egyik kezem Johnny Cage magyarázkodására.
― Kérlek, ne kérj bocsánatot. Legalább is soha ne azért, aki természetedből fakadóan vagy.
Felettébb érdekesnek találom a filmcsillag szemében újonnan megjelent érzelmet ― a félelmet. Különös. Vagyon attól tart, hogy lekorholom, mint gyermekét az anya? Vagy az ijeszti meg, amire önerőből jött rá?
― Nem tévedsz, Johnny Cage. A humán fajok természetének alapja a konfliktus. A háború. A csatározások. Összecsapások. Az örökös, újra és újra megújuló küzdelem az illúzióért, amit békének hívtok. Mindig is érdekesnek találtam ezt bennetek. Megérteni ugyan nem voltam képes, de párhuzamot tudtam vonni Shinnok és a saját dualizálásom, illetve a háború és a béke örökös kergetőzésében. És ez segített, hogy egy kicsit jobban értsem a gondolkodásotokat. ― Elvenni, birtokolni, megvédeni és ellenállni. Az élet örökös spirálja. Milyen nyomorú. Milyen csodálatos. Univerzum szememmel visszafogott érdeklődéssel fürkészem a néhány szívdobbanásnyi pauzát tartó Johnny Cage-et. Elismerőn bólogattam csak felettébb érett és avatott szemű szavaira. Még egy halovány mosolyt is megengedtem magamnak. ― Mondottam, ember, küzdj, és bízva bízzál. Hamarosan eljön az ideje, hogy ismét összetűzésbe bonyolódjanak a birodalmak, és meg kell védened azokat, akik a legfontosabbak a számodra. Használd ki, amíg hallgatnak a szirénák és nem vöröslik az ég alja. Erősítsd meg a kapcsolataidat, hogy amikor eljön a Végidő, az Elszámolás Napja, annyi lehetséges szövetségessel az oldaladon állj ki, amennyivel csak lehet. És ne feledd. Az Élet védelmében mindig harcba fogok szállni. Mindig.

Azt hiszem, hogy nagyon is kellett a női intuíció és empátia ahhoz, hogy ez a látogatás ne torkolljon már az első két mondat után katasztrofális vérontásba.
Talán az isteni mivolta, talán a tény, hogy az élet és az egyensúly a legmeghatározóbb eleme Cetrion úrnő létezésének terelte olyan irányba a társalgást, ami ellensúlyozta a régóta téli álmot alvó hallatlanul nagy pofámat és a számnál lassabban eszemet.
Raiden még józanabb és tisztább elmeállapotában se igen tolerálta az elmésebb beszólásaim, Fujin pedig nehezen értelmez olyan alapvető emberi viselkedési szokásokat, mint a szarkazmus vagy a humorral való kompenzálás.
Shinnokról meg ha lehet inkább ne is beszéljünk, mert az iskolázott arrogancia szótári ábráját róla is lehetett volna mintázni.
Ha pedig megnézzük, hogy mi az egyetlen ténylegesen közös dolog ebben a három alakban, akkor az első dolog ami a szemünkbe ötlik, hogy mind a hárman rosszul járnának, ha a jogvédett CSGY 9000-et bevetném ellenük.
- Köszönöm, hogy nem haragszol meg rám a jellemhibáim miatt. - hajtok fejet tiszteletem jeléül az istennőnek - Van még mit tanulnom az önuralomról túl az életem delén is.
Cetrion úrnő szavainak hatására még jobban bele hasít a tudat az elmémbe, hogy az összefilmezett pénz, a világ többszöri megmentése és egy félig funkcionáló, inkább defektes, mint egészséges család fenntartása mennyire elhanyagolható apróságnak tűnik annak fényében, hogy milyen dolgok folynak az univerzumban.
A szó negatív értelmében nagyon katartikus élmény rájönni, hogy az ember nem howardi, hanem lovecrafti hős.
Igen. A nagypofájú, izomagyú, suttyó akciósztár tud és szeret olvasni.
Na lehet tovább lapozni.
A szavaimra az egyetértés fénye csillan fel az erejét meghazudtoló, meglepően törékeny alakú istennő szemében és a hangjából, mintha valami nagyon nehezen kivehető büszkeség vagy dícséretféle is kihallható lenne.
Akkora arcom nekem sincsen, hogy kijelentsem, lenyűgöztem egy Ősi Istent, de jól esik, hogy elismeri a gondolataimban jól elrejtőző, sok éven át kis lángon kiforralt igazságot.
- Ha életek fognak kockán forogni, akkor egy oldalon fogunk harcolni. - ül ki barátságos mosoly az arcomra - Legyenek azok az életek Földiek, Külső világiak, vagy bármely más Birodalom népéhez tartozóak.
Azt hiszem, hogy sikerült közös nevezőre jutnunk és ebben nagy szerepet játszott az is, hogy Cetrion úrnő habitusa lényegesen toleránsabb és elnézőbb, mint a többi általam ismert istenségé. Ő átlátja, hogy a nagy pofa mögött nem üres fej, hanem jellembeli hiányosságok vannak és pont ezért elnézőbb velem.
- Szeretnék kérni tőled egy apróságot. - nézek a valószerűtlen színű szemébe mielőtt megfogalmazom a bizalmam szimbólumául szánt kérésemet - Hívj csak simán Johnnynak.